Nincs engedélyezve a javascript.
Moobius online könyváruház | Az ország legjobb könyves ajánlatai
június 18.
A karantén jótékony hatással volt a gyerekek olvasási szokásaira

A karantén jótékony hatással volt a gyerekek olvasási szokásaira

Kultúra és életmód

Bár a 2020-as évet a koronavírus és annak negatív hatásai határozták meg, bizonyos kutatások kimutatták, hogy egyvalamire mégiscsak jótékony hatással volt a karantén és az iskolák bezárása: a gyerekek körében ez idő alatt ugyanis jelentős mértékű pozitív változást rögzítettek az olvasási szokások eddig nyilvántartott adataihoz képest.

A Renaissance Learning évente több mint egymillió egyesült királyságbéli és írországi diák közreműködésével készít felmérést a gyerekek olvasási szokásairól a What Kids Are Reading kutatássorozatának keretein belül.

Legújabb eredményeik egyértelműen kimutatták, hogy bár 2020 júliusáig az átlagosan elolvasott könyvek száma 17%-kal visszaesett, a tavalyi évben nemcsak hogy nagyobb kihívást jelentő könyveket olvastak a – legfőképp általános iskolás – gyerekek, de sokkal hosszabb terjedelmű és összetettebb olvasmányokat is a kezükbe vettek a lezárások ideje alatt.

A megkérdezettek szerint ennek elsődleges oka, hogy a koronavírus idején, elszigetelve a nagyvilágtól, a könyvek birodalma biztonságot nyújtott számukra, így az olvasástól egyértelműen jobban érezték magukat a mindennapok során.

„A lezárások ideje alatt a diákok hosszabb, nehezebb és mélyebb megértést igénylő könyveket olvastak” – erősítette meg a kutatás szerzője és a Dundee Egyetem professzora, Keith Topping. „Az, hogy több idejük állt rendelkezésre az olvasáshoz, lehetőséget biztosított számukra, hogy igazán elmélyülhessenek az irodalom rejtelmeiben. Most kell tehát megragadni az alkalmat, és az újra kinyitott iskolákban a korábbiakhoz képest jóval több olvasásra szánható időt biztosítani a tanulók számára.”

A Renaissance Learning kutatása mellett a National Literacy Trust (NLT) is készített egy tanulmányt, melynek során több mint 58 000 kilenc és tizennyolc év közötti tanuló válaszait rögzítették. 2020 elején a megkérdezett diákok 47.8%-a állította, hogy élvezi az olvasást, és ez a szám a tavaszi lezárások ideje alatt 55.9%-ra nőtt.

„Amikor év elején megkezdtük a kutatást, úgy tűnt, hogy a 2005-ös felmérésünk óta 2020-ban lesz a legalacsonyabb azon diákok száma, akik élvezik a könyvolvasást. Ez az igencsak szomorú adat komoly figyelmeztető jele lett volna annak, hogy most igazán össze kell fognunk, hogy segíteni tudjunk ezen a helyzeten” – írta az NLT kutatásában közreműködő dr. Christina Clark és Irene Piction. „Nem sokkal az év eleji tanulmányunk után azonban megérkezett az iskolák bezárásának első hulláma, és a következő felmérésünk már teljesen más állapotot tárt elénk. Legnagyobb örömünkre ugyanis a tavaszi lezárások ideje alatt jelentős mértékben megnőtt az olvasás iránti elköteleződés.”

Az NLT második felmérésének alkalmával ötből három gyerek érezte jobban magát a karanténban az olvasástól, 32%-uknak pedig egy jó könyv társasága abban is segített, hogy kevésbé legyen szomorú a családtagok és a barátok hiánya miatt.

„A lezárások ideje alatt több idő jutott az olvasásra, valamint a piacon lévő könyvek palettája is egyre szélesebbé vált, mindez pedig biztosította, hogy mindenképpen megtaláljuk azt az olvasmányt, amely az igazi örömforrást jelenti számukra. Ezek kulcsfontosságú tényezői annak, hogy minél több fiatal élvezhesse a különböző történetekben való elmerülést” – tette hozzá dr. Clark.

A What Kids Are Reading jelentése alapján az általános iskolások között a Harry Potter és az azkabani fogoly örvendhetett a legnagyobb népszerűségnek, míg a középiskolások körében Rick Riordan Hádész Háza című fantasy-kalandregénye volt a legkedveltebb írás. Két Riordan-regény és Philip Pullman A borostyán látcső című könyve után Angie Thomas a The Hate U Give – A gyűlölet, amit adtál című, az Egyesült Királyság rendőri brutalitását bemutató műve is toplistára került a negyedik helyen.