A meseregény, amely A hobbit fő inspirációjaként szolgált

Tolkien képzelete szabadon, ráérősen kalandozik a három vaskos könyvben, amikor a világ sorát még nem az ember szabta meg, hanem a jót és szépet, a gonoszat és álnokot egyaránt ember előtti lények, ősi erők képviselték. Abban az időben, amikor a mi időszámításunk előtt ki tudja, hány ezer, tízezer esztendővel a Jó kisebbségbe szorult erői szövetségre léptek, hogy a Rossz erőit legyőzzék: tündék, féltündék, az ősi Nyugatfölde erényeit őrző emberek, törpök és félszerzetek, erdőtündék fogtak össze, hogy a jó varázslat eszközével, s a nagy mágus, Gandalf vezetésével végül győzelmet arassanak, de épp e győzelem következtében elenyésszen az ő idejük, s az árnyak birodalmába áthajózva átadják a földet új urának, az emberi fajnak. Honnan meríthette azonban az ihletet a fantasy műfajának megalapozója?

Pip és Flóra nagy bajba keveredtek. Megszöktek a Sunny Bay Elhagyott és Váratlanul Elárvult Gyermekek Nevelőotthonából, ahol életük szomorú és kilátástalan volt, ám sorsuk most sem nevezhető épp rózsásnak…

A két kis árva meghökkentő és varázslatos világba csöppent, ahol fahéjmedvék, lápi koboldok, bukdácsok és talán még takonyférgek is élnek, és persze mindenekelőtt a csibukok, ezek az esetlen, kelekótya, de végtelenül elbűvölő lények, akik J. R. R. Tolkien gyermekeinek szívét is rabul ejtették.