Nincs engedélyezve a javascript.
fb_logo_01-1.jpg
Cartaphilus Könyvkiadó
2021. január 30.
A Netflix bejelentette: megkezdték a Fedeltà (Hűség) forgatását!

A Netflix bejelentette: megkezdték a Fedeltà (Hűség) forgatását!

Megfilmesítés

Már a magyar kiadás megjelenése előtt felröppent a hír, hogy Netflix-minisorozat készül Marco Missiroli elsöprő sikerű szépirodalmi regényéből, a Hűségből. Most pedig megérkezett a hivatalos bejelentés: Milánóban megkezdték a forgatási munkálatokat. Ráadásul a jó hírrel együtt a főszereplőket bemutató első képet is publikálták, így láthatjuk, Angelo Barbagallo producer és csapata hogyan is álmodta meg Carlo és Margherita karakterét.

„A kávézóból azóta borbár lett, őbelőle pedig egy féltékeny asszony…”

A 2019-ben az Olaszország legnevesebb irodalmi díjának számító Strega-díjat is elnyerő Hűség egy harmincas éveikben járó, középosztálybeli házaspár életét mutatja be: a szeretetet és a közös sikereket, amelyek összekötik őket, és a hűtlenség csábító vágyát, mely belülről marcangolja kapcsolatukat. Látszólag tökéletes szerelmük mögött nyugtalanság, féltékenység és kimondatlan érzések lappanganak, melyeket gyermekük születése is csak ideig-óráig képes leplezni. Számot kell vetniük magukkal: a saját érzéseik vagy a másik iránt érzett hűség a fontosabb?

A két főszereplőt Lucrezia Guidone és Michele Riondino alakítják, a forgatás pedig Milánóban, Rómában és Riminiben zajlik majd. A 6 epizódból álló feldolgozás várhatóan 2021 végén debütál a Netflix oldalán.

Hűség
Akciós filmes kedvencek

Hűség

Marco Missiroli
Cartaphilus Könyvkiadó, 2020.
Lehetünk-e hűségesek önmagunkhoz anélkül, hogy elárulnánk azokat, akiket szeretünk? A kreatív írást oktató Carlo és az ingatlanügynökként dolgozó Margherita első pillantásra tökéletes párnak tűnik: sikeresek, szeretik és kiegészítik egymást.