„Általában kifogásolom, ha valaki az alapján hasonlít össze munkákat, hogy férfi vagy nő készítette-e. Szerintem csak az eredmények kiválósága számít.”
Kultúra és életmód
Margaret Bourke-White 1904-ben született Bronxban; édesapja mérnökember, feltaláló volt, édesanyja háztartásbeli. Szüleit szabadszelleműség és a fejlődésre való folyamatos törekvés jellemezte, és három gyermeküket is így nevelték. Elmondása szerint „minden lében kanál” édesanyjától az önfejlesztés tudományát, míg édesapjától a tökéletességre törekvést tanulta el. Már gyermekként is fontos szerepet játszott az életében a fotózás: kamerarajongó édesapja mellett hobbiként kezdett foglalkozni ezzel a tevékenységgel.
Érdeklődése ellenére azonban mégsem ebbe az irányba indult, amikor a továbbtanulásról kellett döntenie: 1922-ben herpetológiát (kétéltűek és hüllők tanulmányozása) kezdett tanulni a Columbia Egyetemen. Tanulmányait azonban édesapja halálát követően – mindössze egy szemeszter elvégzése után – megszakította, és innentől kezdve több egyetemváltáson is túlesett, míg végül 1927-ben végzett a New York-i Cornell Egyetemen, ahol fényképészeti tanulmányt is készített a kampuszról.
Tanulmányai alatt, 1924-ben házasságot kötött Everett Chapmannel, ám két év utána házasság felbontása mellett döntött, és az ohiói Clevelandbe költözött, ahol végre berendezhette első fotóstúdióját is. Első ügyfelei közé tartozott az Otis acélfeldolgozó vállalat, ahol a munkafolyamatok fotódokumentációjával bízták meg. Margaret Bourke-White sikere mindig is abban rejtőzött, hogy értett az emberek és a technika nyelvén is, és ez már ennél a korai feladatnál is megmutatkozott. Bár a munka során számos akadályba ütközött – például megkérdőjelezték, hogy törékeny nőként alkalmas-e a magas hőmérsékletben és koszos munkakörnyezetben való munkavégzésre, valamint a gyárban lévő fényviszonyok ellehetetlenítették számára az akkoriban megszokott fényképezőgép-beállítások használatát. Végül szakmai tudásának és találékonyságának köszönhetően korának legjobb acélipari fényképeit készítette el, melyek a kellő hírnevet is meghozták számára.
Fotóriporteri karrierje 1929-ben a Fortune magazinnál kezdődött, majd nem sokkal ezután, egyetlen nyugati fotósként a Szovjetunió első ötéves tervét dokumentálhatta. Amikor 1936-ban az addig humorforrásként szolgáló Life heti képes hírmagazinná alakult, az új tulajdonos, Henry Luce – akinek célja „az élet és a világ bemutatása és a nagy eseményekről való tudósítás” volt – elsőként vette fel a laphoz belsős fotósnak. Sőt, az első megújult lapszám címlapján is egyik, a montanai Fort Peck-gát építéséről készített fotója díszelgett. Ez a címlapfotó egyébként olyan nagy népszerűségre tett szert, hogy később az Amerikai Egyesült Államok Postaszolgálatának emlékbélyegsorozatában ez képviselte az 1930-as éveket.
Margaret Bourke-White számára az igazi áttörést végül a második világháború hozta meg, mert első női fotográfusként a hadszínterekre is bebocsátást nyerhetett. A Molotov–Ribbentrop-paktumot felrúgó Németország nagy keleti hadjáratát is megörökítette, Moszkvában pedig egyedüli nőként dolgozhatott. Később Észak-Afrikába ment az amerikai légierővel, majd Olaszország és Németország következett, mindannyiszor sűrű golyózápor elől kellett féltenie kameráját – és testi épségét. 1945-ben eljutott az egyik koncentrációs táborba, Buchenwaldba is, amely különösen apja zsidó származása miatt nagy hatással volt rá. Szívbe markoló fényképekkel dokumentálta a buchenwaldi koncentrációs tábor áprilisi felszabadítását, melyről később így emlékezett meg életrajzi könyvében:
„Szinte könnyebbség volt a kamerámat használni, mert valamiféle gátat épített köztem és a nyilvánvaló borzalmak között... Amíg ott voltam, az járt az eszemben, hogy ezt emberek művelték, karral, lábbal, szemmel, szívvel bíró emberek, akik ránk hasonlítanak, és hirtelen elszégyelltem magam, mert én is ember vagyok.”
Az elképesztő karriert befutott fényképésznő fotózta Sztálint és Churchillt, Gandhit pedig néhány órával a merénylete előtt kapta lencsevégre. Az ázsiai kontinensen India felosztásáról és az azt követő véres hindu-muszlim összecsapásokról is készített megrázó felvételeket.
Margaret Bourke-White-ot 1958-ban diagnosztizálták először Parkinson-kórral, amely a rövid idő alatt egyre magasabbra ívelő fényképészkarrierje lassítására kényszerítette. Az ezt követő években több műtéten is átesett, melyek az állapotán javítottak, ám beszédére és elmeállapotára rombolóan hatottak. Élete utolsó éveit elszegényedve, connecticuti otthonában töltötte.
Bár karrierútja önmagában is lenyűgöző, Margaret Bourke-White legnagyobb érdemének és örökségének mégis azt tartják, hogy a nők számára nagyobb személyes és szakmai szabadság példáját nyújtotta, hiszen egy addig férfias szakmának tartott mesterség kapuját nyitotta meg a „gyengébb” nem számára is.
