„Az a bizonyos, gyakran kivételes képességként emlegetett jelenség valójában nem más, mint szűnni nem akaró, kitartó törekvés.”

Pauli Murray társadalmi igazságérzete, lankadatlan eltökéltsége és bátor küzdelme történelmünk kulcsfontosságú hármasa, hiszen afroamerikai származása ellenére képes volt egy, a színes bőrű nőket elnyomó világban polgári és nőjogi hangadóként kiállni és felszólalni a nemek közötti egyenlőségért, valamint a diszkrimináció, illetve a szegregáció felszámolásáért, az elfogadóbb jövőkép érdekében.

Pauli Murray 1910. november 20-án született Anna Pauline Murray néven Baltimore városban, Agnes Fitzgerald és William Murray negyedik gyermekeként. Édesanyja nővérként dolgozott, sajnálatos módon azonban, amikor Pauli 4 éves volt, váratlanul elhunyt agyvérzésben. Édesapja, a főiskolai végzettségű baltimore-i állami iskola tanára pedig hosszas depressziót követően, 1923-ban fehérgárdista gyilkosság áldozata lett. Így történt tehát, hogy Pauli Murray 13 éves korára árván maradt, és nagynénjéhez, illetve nagyszüleihez került az észak-karolinai Durhambe. A lánynak már gyermekkorában olyan borzalmakkal kellett szembenéznie – faji megkülönböztetés, Ku-Klux-Klantól való félelem, fehérterror – melyekkel sokan egész életük során nem találkoznak.

Családfája több szempontból is vegyesnek mondható; egyrészt rokonait a bőrszín legkülönbözőbb árnyalatai jellemezte (néhányan szexuális erőszakból születtek), másrészt felmenői között rabszolgák és rabszolgatartók egyaránt megtalálhatók. Pauli Murray ezért már egészen fiatal korától kezdve az akkori hatalom diktálta diszkriminatív nézettől eltérően, más szemüvegen keresztül látta a világot, miközben a szegregáció más és más formáival kényszerült megbirkózni életének számos területén. Nagynénje, s egyben névadója, Pauline, életének meghatározó szereplője volt, ugyanis mindvégig az elfogadás szellemében nevelte őt, az önkifejezésre biztatta, ezenkívül iskolába és templomba járatta; vagyis a körülmények ellenére a lehető legjobb életet igyekezett biztosítani számára. Pauli Murray tehát egyfajta kettősségben élt: a külvilág politikája, valamint az általa fontosnak vélt, neveltetéséből is fakadó eszmék (törvény előtti egyenlőség, mindenkire kiterjedő polgári jogok biztosítása) szemben álltak egymással.

A fiatal nő remekül teljesített a tanulásban, a középiskola elvégzése után a columbiai egyetemen tervezte folytatni tanulmányait, ám az intézmény nem fogadta el nők jelentkezését, testvériskolája pedig túl drága volt. Pauli Murray számára azonban szóba sem kerülhetett semmilyen „fekete főiskola”, mert nem akarta ismételten kiszolgálni a rendszert, elfogadva alárendelt helyzetét. Végül a New York-i Hunter Főiskolán (faji szempontból integrált női főiskola) kezdte meg tanulmányait, mellette pedig dolgozni kezdett, illetve az étkezések elhagyásával és használt ruhák viselésével is pénzt takarított meg.

Nem sokkal ezután korábbi lappangó vívódása felerősödött, s „férfiként” kezdte jobban érezni magát a társadalomban, a nők iránt pedig erős fizikai vonzalmat érzett. Ekkortájt változtatta meg eredeti nevét, vágatta rövidre haját, valamint kezdett tudatosan férfiruhákat viselni. Érdekesség, hogy mindezek ellenére egész élete során nőként mutatkozott be, miközben „férfiként” látta magát. A jelenséget szorongása kivetüléseként magyarázták, amit tanácsadással, orvosi segítséggel, illetve szexualitáskutatások böngészésével próbált leküzdeni az évek során; számára elfogadható magyarázat hiányában azonban még inkább kirekesztettnek és elveszettnek érezte magát. (A transzneműség fogalma csupán az 1960-as években került be a köztudatba.)

1933-ban lediplomázott, majd teljes munkaidős állást keresett, emellett vers- és cikkírással kereste kenyerét. 1938-ban az észak-karolinai egyetem szociológia szakára adta be jelentkezését, de hasonlóan a korábbi esethez, származására hivatkozva ismét elutasították. Pauli Murray nem tűrte tovább tétlenül az igazságtalanságot, ezért levelet írt Roosevelt elnöknek és feleségének. Levelére Eleanor Roosevelt válaszolt, és küzdelmének folytatására biztatta a nőt, akivel később barátság szövődött.

A második világháború során Pauli Murray-nek a Howard Egyetem jogi karán, egyedüli nőként többszörösen át kellett élnie a faji és szexuális megkülönböztetéssel járó kirekesztettség érzését. Ezt követően fogalmazta meg a „Jane Crow” gondolatát, mely főként az identitás összetettségének, s a kettős megkülönböztetésnek a kérdéseit vitatja. Pauli Murray egy, a társadalmi igazságosság elvét szem előtt tartó rendkívül határozott személyiség volt, aki mindent megtett azért, hogy a világ olyan hely lehessen, ahol nőtársait megilleti az esélyegyenlőség. Diáktüntetéseket vezetett, hozzájárult a faji egyenlőség kongresszusának (CORE – a polgárjogok legfelsőbb csoportja) megalakulásához, tanulmányai során pedig több szempontból is párhuzamba állította a faji hovatartozást és a törvények kérdését.

Minden erőfeszítésével az áttörés felé igyekezett; megjelent első könyve States’ Laws on Race and Color címmel. Korábbi értekezéseihez hasonlóan továbbra is a szegregáció hátterét és összetettségét tanulmányozta, remélve, hogy írása előbb vagy utóbb „célba ér”, és minél inkább közreműködhet abban, hogy összefogja a társadalmi igazságosságért küzdeni akaró emberek közösségét, mely kézzelfogható változásokhoz vezethet. Pauli Murray sosem adta fel, s a közjó érdekében minden alkalmat megragadott, hogy sorstársainak hátrányos helyzetét ismertetve képviselje a minden egyes embert megillető egyenlőség elvét, s küzdelme során több női mozgalom vezetőjével is kapcsolatba került.

Ő volt az első színes bőrű a történelemben, aki jogtudományból doktorált a Yale-en (1965), amivel duplán bizonyította, hogy származástól és nemtől függetlenül bárki képes lehet helytállni. Ugyanebben az évben társszerzőként írta meg a Jane Crow and the Law: Sex Discrimination and Title VII című értekezést, melyben a faji és nem szerinti szegregáció átfedéseire is kitért, 1966-ban pedig Betty Friedannel közösen alakították meg a Nők Nemzeti Szervezetét (NOW). 19 évig William Roy Wynn házastársa volt, az 1950-es évek során azonban már Renee Barlow (női ügyvédtársa) jelentette számára a boldogságot, akivel titkos kapcsolatot ápoltak. 1973-ban Renee agydaganatban elhunyt, Pauli Murray pedig teljesen összetört.

Pauli Murray sosem tudta eldönteni, hogy női testében valójában férfi lélek lakozik-e. Vívódását egész élete során titokban tartotta, ennek ellenére mindvégig rendíthetetlenül küzdött a nők jogaiért. 1977-ben, színes bőrű nőként először, pappá szentelték, így élete utolsó szakaszában a vallásban talált vígaszt; prédikált, betegeket látogatott, de továbbra is titokban tartotta nemi identitását érintő személyes küzdelmét. Papként megbékélt helyzetével, elfogadta különleges személyiségét, és úgy vélte, Isten okkal teremtette őt, mert küldetést szánt neki a világban.

Pauli Murray 1985-ben, 74 éves korában hunyt el Pittsburghben.