Egy, a ThriftBook megbízásából készült felmérésből kiderült, hogy az Amerikai Egyesült Államokban élő olvasók 56%-a azért olvas ,,komolyabb” könyveket, hogy intelligensebbnek tűnjön. A 2000 fős mintán végzett, elsősorban a 2021 nyarára koncentráló közvélemény-kutatásból több érdekes adat is kirajzolódott.
A megkérdezettek csaknem fele azt vallotta, hogy a nyár a legfőbb olvasási szezonjuk – ekkor töltik a legtöbb idejüket könyvek forgatásával, de tervezik, hogy az elkövetkező őszi hónapokban további fél órát hozzátesznek majd az átlagos olvasási idejükhöz. 36%-uk arra használta a nyarat, hogy történelmi ismereteit gyarapítsa, míg ötből két ember több misztikus könyvet olvas ilyenkor, mint az év többi részében.
Sokan olvastak romantikus könyveket is, és meglepő módon a kutatási eredmények szerint több férfi forgatott ilyen regényeket, mint nő (56% és 37%).
A nyári olvasmánylisták mellett a közvélemény-kutatás kitért az őszi olvasmányválasztásra is. Eszerint minden ötödik ember az ismerősei ajánlása alapján választ könyvet, ezt követik a bestsellerlisták (33%) és a könyvklubok (22%). Érdekes eredmény, hogy az amerikaiak 48%-a szívesen olvas olyan könyvet, amelyet később a Netflix adaptál. De vajon jobb-e előbb elolvasni a könyvet, és utána megnézni az adaptációt? Tízből nyolc válaszadó szerint igen.
A kutatás szerint még mindig előnyben részesítik a papírkötésű (51%) és a keménytáblás (46%) könyveket, mint az e-könyv-olvasókat (34%) és a hangoskönyveket (23%). Ennek az előnynek egyik lehetséges oka az lehet, hogy a válaszadók körülbelül fele (46%) szereti olvasás közben tapasztalni a papír érzését és könyvjelzővel figyelni a haladását. További 42%-uk úgy értékeli az olvasással töltött időt, mint minőségi, képernyőmentes időtöltést.