Nincs engedélyezve a javascript.
581159_438503079498424_1613393503_n-1.jpg
Európa Könyvkiadó
2021. február 9.
„Egy keményen küzdő nő sikertörténete ez” – Pataki Ágnes

„Egy keményen küzdő nő sikertörténete ez” – Pataki Ágnes

Könyvajánló

„Egy keményen küzdő nő sikertörténete ez. Bőven rejt tanulságokat is, nem oktatva és kioktatva, hanem példát nyújtva. Számomra útmutató a jövőhöz, és igazolás a múltat illetően.” (Pataki Ágnes magyar szupermodell)

A 72 éves Maye Musk hírneve nem sokkal marad el fiáétól, az Igazi Vasemberétől, Elon Muskétól, a SpaceX magánűrkutatási vállalat és az elektromos autókat gyártó Tesla Motors zsenijétől, aki manapság már a Mars-utazást tervezgeti. A hófehér hajú, kicsattanóan eleven nemzetközi szupermodell karrierje ugyan 15 éves korában kezdődött, de 67 évesen vonult végig először a New York-i divathét kifutóján. Két évvel később pedig már a CoverGirl kozmetikai világcég vezető modellje és arca lett. Képmását nemegyszer láthattuk a Vanity Fair, a Vogue, a Cosmopolitan, a Marie Claire, a New York Magazine és az Allure címlapján.

„Hatvanhét évesen egyszerre ott voltam mindenütt: a Times Square-en, a metrókban, minden repülőtéren. Nem tudtál leszállni úgy egy vonatról vagy repülőről, hogy ne lásd az arcomat. Ki gondolta, hogy akkor indulnak be a dolgaim, amikor megőszülök?” (Maye Musk)

Maye Musk 72 éves korában is keresett nemzetközi szupermodell, népszerű Instagram-sztár, aki nemcsak divatikonként, de táplálkozási szakértőként és vállalkozóként is ismert szerte a világon. A Kanadában született nő kalandvágyó szüleivel és testvéreivel kisgyerekként került a Dél-afrikai Köztársaságba, ott indult az akkor még kamaszlány modell pályája is. Egy balsikerű házasságot követően, három gyermek egyedülálló édesanyjaként, harmincegy évesen vágott neki új életének Kanadában, majd az Egyesült Államokban. Fordulatos – két kontinens három országának nyolc különböző városában újrakezdett – életének későbbi globális sikereit állandó küzdeni akarásának, végtelen munkabírásának, hajthatatlan hozzáállásának – és az előrelátó tervezésnek – köszönheti.

Az Egy nőnek legyenek tervei című könyv Maye Musk viszontagságos és izgalmas, mélypontokban és magaslatokban egyaránt bővelkedő életútjának elbeszélése. Az általa elkövetett hibákból okulva, a különféle döntéshelyzetek következtében megszerzett tudását (és bölcsességét) osztja meg dietetikusi és modellkarrierjének megannyi tapasztalatával együtt – elsősorban, de nem kizárólagosan – nőtársaival.

„Élj veszélyesen, de óvatosan!” – osztja meg családja jelmondatát az olvasóval Maye Musk. Azaz mindenki adjon teret a belőle kikívánkozó felfedezőnek, de mindig álljon készen a megkerülhetetlen kihívások leküzdésére is: legyenek tervei az életére! Az Egy nőnek legyenek tervei ehhez a tervkészítéshez kínál őszinte és gyakorlati tanácsokat.

A 2019-ben Budapesten is előadást tartó Maye Musk mindhárom gyerekét az önállóságra és a függetlenségre nevelte – Elon karrierje közismert, Kimbal is vállalkozó, Tosca pedig filmipari szakember lett; mindhárman kimagaslóan sikeresek. A ma Los Angelesben élő Maye Musk pedig a tervei szerint legalább 96 éves koráig dolgozni szeretne.

Egy nőnek legyenek tervei
Rendelj három könyvet 3+2 jelzéssel ellátott kiadványaink közül, és további kettőt ajándékba adunk! A kedvezmény öt könyv kosárba rakása után aktiválódik, az öt megrendelt termékből a két legalacsonyabb árút adjuk ajándékba. Az akció más kedvezményekkel, kuponajánlatokkal nem összevonható, az akcióban szereplő könyvekre további %-os kedvezmények nem vehetők igénybe, a 3+2 akció keretein belül leadott rendelések esetén fix összegű, végösszegből levonásra kerülő kupon nem felhasználható.

Egy nőnek legyenek tervei

Kaland, szépség, siker – kortalanul

Maye Musk
Európa Könyvkiadó
A 72 éves Maye Musk az Igazi Vasember, Elon Musk édesanyja. Fia a SpaceX magánűrkutatási vállalat és az elektromos autókat gyártó Tesla Motors zsenije, aki Falcon Heavy nevű űrhajóján egy meggypiros Roadstert küldött az űrbe, és már a Mars-utazást tervezgeti.
De az anya hírneve sem sokkal marad el fiáétól.