Nincs engedélyezve a javascript.
581159_438503079498424_1613393503_n-1.jpg
Európa Könyvkiadó
március 17.
Előrendelhető a színházi életből ismert és elismert Kovács ikrek nagyszabású családregénye

Előrendelhető a színházi életből ismert és elismert Kovács ikrek nagyszabású családregénye

Előrendelhető újdonság

Kovács Dominik és Kovács Viktor 1996-ban születtek, egypetéjű ikrek, akik együtt alkotnak. Jégtorta című drámájukat Zürichben és Sepsiszentgyörgyön, a Mintapintyet pedig Debrecenben és Zalaegerszegen játszották. Legutóbbi művüket MILF címmel a Jurányi Ház színpadán mutatták be. 2023-ban megkapták a Drámaíró Kerekasztal Prológ díját. A Lesz majd minden az első regényük.

Lesz majd minden
Kiadóvezetőnk kedvence

Lesz majd minden

Kovács Dominik, Kovács Viktor
Európa Könyvkiadó, 2024.04.04.
„Úgy van az, hogy az ember gyereke spórul, törekszik, spórul, törekszik, spórul, törekszik, amíg csak bele nem vénül ebbe, ki nem hullik a haja meg a foga, s akkor hirtelen valami könnyebbséget érez a bal bordája alatt” - vallják generációk óta a Nádor vármegyei Égetthalmon tősgyökeres Balogh család tagjai, akiknek annyira a vérükbe ivódik a gyarap

„Úgy van az, hogy az ember gyereke spórul, törekszik, spórul, törekszik, spórul, törekszik, amíg csak bele nem vénül ebbe, ki nem hullik a haja meg a foga, s akkor hirtelen valami könnyebbséget érez a bal bordája alatt” – vallják generációk óta a Nádor vármegyei Égetthalmon tősgyökeres Balogh család tagjai, akiknek annyira a vérükbe ivódik a gyarapodási kényszer, hogy számukra az élet örömeire már csak gondolni is pazarlás.

Világháború, forradalom, tanácsköztársaság vagy gazdasági válság sem tántoríthatja el őket – még a rozsdás boronaszögekből krampácsolt fogsorú fölszegi Hétkórság átka sem!

Az évenkénti kikísérés ünnepén az elhalt rokonságukat vendégül látva csak úgy dagad a keblük az előbbre jutásuk felett érzett büszkeségtől; nem számít, ha ketten osztoznak is egy szemen és egy fogon, ha csonka kezűek, netán ténylegesen kígyót melengettek azon a dülledő keblen. A holtak pedig nemcsak falhatnak, vedelhetnek és mulathatnak kedvükre, de a halál némaságából szabadulva a nyelvük is megeredhet: beteljesült vagy csalfa szerelmi kalandozásaikról mesélnek, egykori sérelmeket, vitákat hánytorgatnak fel, de még az is előfordul, hogy békejobbot nyújtanak régi haragosaiknak, vagy nászra kelnek az élőkkel. Igen ám, de minden nemzedékben akadnak renitensek, akik nemcsak többre, de főleg másra vágynak: hagynák a kapálást, a kazal- és ganyérakást, mernek egyéb életről álmodni, és a pletykás vénasszony-koalíció uralta falu határait is maguk mögött hagynák. Csakhogy képesek-e kezükbe venni a sorsukat és sikeresen kiszakadni az évszázados paraszti földhözragadtságból?

„Ezen az éven váratlan fordulat következett Égetthalom történetében: a halottak nem novemberben, a kikísérés szokásos idején lepték el a falut, hanem nyáron. Hol gyönyörködve, hol pedig némi titkos féltékenységgel a szájuk sarkában nézték végig az újonnan épített keresztházakat, az ólakat, a hatalmas tárolót, ahol a szezonja idején három-négy vagonnyi paprika is megfér. A Baloghéknál a csodájára jártak a gyereknek, hiába próbálták óvni pedig a szülők, összecsókolták-becézték az évszázados hideg szájak, kézről kézre adták egymás közt.”

A Kovács ikrek szerzőpárosának hallatlanul eleven, szárnyaló képzeletű, sziporkázóan szellemes, mesésen mágikus és a lélek mélységeibe hatoló realista regénye erre a kérdésre is választ kínál. A Lesz majd mindenre Gabriel García Márquez is elismerően kacsintana.