Nincs engedélyezve a javascript.
581159_438503079498424_1613393503_n-1.jpg
Európa Könyvkiadó
2023. március 13.
Győztes is, vesztes is felejteni akar, csak a hegedű nem akar felejteni

Győztes is, vesztes is felejteni akar, csak a hegedű nem akar felejteni

Előrendelhető újdonság

Yoann Iacono politológus első regénye, a Goebbels hegedűje gyors és nagy nemzetközi sikert aratott, máris számos nyelvre lefordították. A fiktív elemekkel átszőtt dokumentumregény főhőse létező személy, Szuva Nedzsikó (1920–2012) japán hegedűművésznő, akit csodagyerekként ünnepeltek Japánban, és kamaszkorától Párizsban élt és tanult.

A történet 1943-ban kezdődik, amikor Goebbels a német–japán szövetség szimbólumaként egy Stradivarit ajándékoz Japán szépreményű hegedűvirtuózának. Szuva abban a meggyőződésben él, hogy a háború nem az ő dolga, és igyekszik távol tartani magát a politikától, de az annál közelebb húzza magához. Párizsban, Berlinben, Ausztriában éli át a háborút. Az életét is kockáztatja a hegedűjéért egy bombatámadás során. A háború után a letartóztatott japán politikusokkal, diplomatákkal együtt Amerikába viszik, és a fogságban éli meg élete nagy szerelmét. Szabadulása után, amikor sok év múltán ismét hazája földjére lép, egy férfi áll elébe, hogy hegedűje eredetére rákérdezzen. Ő a francia ellenállásban részt vett rendőr és trombitás, akit Párizs prefektusa bízott meg azzal, hogy derítse ki, hová lett a De Gaulle tábornok barátjának Auschwitzban megölt muzsikus rokonától, Lazare Brauntól elrabolt mesterhegedű. A regény ennek a nyomozásnak a története. Feltárulnak a franciaországi hangszerrablások döbbenetes méretei. A nyomozó trombitást, Félix Sitterlint nemcsak Szuva zavarja el, de az amerikai megszállók is kiutasítják őt Japánból. Később Amerikában börtönbe is kerül, amiért zaklatja a művésznőt, aki immár nem a német–japán szövetségnek a szimbóluma, aki a Führer születésnapján is fellép, hanem az amerikai–japán megbékélésé, aki a békeszerződés alkalmából rendezett hangversenyen szólaltatja meg a Goebbelstől kapott hegedűt.

Goebbels hegedűje
Rendelj három könyvet 3+2 jelzéssel ellátott kiadványaink közül, és további kettőt ajándékba adunk! A kedvezmény öt könyv kosárba rakása után aktiválódik, az öt megrendelt termékből a két legalacsonyabb árút adjuk ajándékba. Az akció más kedvezményekkel, kuponajánlatokkal nem összevonható, az akcióban szereplő könyvekre további %-os kedvezmények nem vehetők igénybe, a 3+2 akció keretein belül leadott rendelések esetén fix összegű, végösszegből levonásra kerülő kupon nem felhasználható.

Goebbels hegedűje

Yoann Iacono
Európa Könyvkiadó, 2023.04.30.
Győztes is, vesztes is felejteni akar, csak a hegedű nem akar felejteni. Emlékezik egy Auschwitzban megölt zsidó zenészre, Lazare Braunra, kifosztott gazdájára, s nem engedelmeskedik a hegedűművész leánynak, aki a története nélkül akarja a mesterhegedűt. De a hegedű a története nélkül nem létezik, nem adja magát, a hangját.

A regény finom lélekrajz. A szembenézés elől bujdosók lélekrajza. Mindenekelőtt Szuva Nedzsikóé, akinek a hegedű a története nélkül kellene, de az nem létezik, nem működik, nem engedelmeskedik a története nélkül.

Nedzsikó addig küzd a hegedűjével és a hozzá kötődő vádakkal, míg a művészete elszürkül, ő maga beszűkül, depresszióba zuhan, a hegedű pedig némán rejtőzik egy bank széfjében. A történelem főszereplői mellett megjelenik a regényben Furtwängler, Knappertsbusch, Camus, Vian, Previn, Miles Davis, Benny Goodman stb.

A regény bekerült a tekintélyes francia irodalmi díj, a Prix Maison de la Presse döntőjébe.