Nincs engedélyezve a javascript.
profil_pics2-1.jpg
Pioneer Books
2020. november 8.
Kamala Harris – Az Amerikai Egyesült Államok első női alelnöke

Kamala Harris – Az Amerikai Egyesült Államok első női alelnöke

Kultúra és életmód

Kamala Devi Harris 1964 októberében született a kaliforniai Oaklandben. Indiai származású, azóta elismert biológusként tevékenykedő édesanyja, Shyamala Gopalan hat évvel korábban költözött az Amerikai Egyesült Államokba, hogy a Kaliforniai Egyetemen fejezze be felsőfokú tanulmányait, édesapja, a jamaikai származású Donald J. Harris pedig elismert közgazdász professzor. Kamala és húga, Maya Berkeley-ben töltötték gyermekkorukat, párhuzamosan megismerkedve az afroamerikai és hindu vallási hagyományokkal. A lányok sokszor látogattak Indiába édesanyjuk családjához, amire Kamala nagy szeretettel emlékszik vissza. Nagy hatással volt rá anyai nagyapja, aki nyugdíjas indiai köztisztviselőként egész életében haladó elveket vallott a demokráciáról és a női egyenjogúságról.

Szülei válása után – mely Kamala hétéves korában történt – a lány Kanadába költözött édesanyjával, ahol francia nyelvű általános és középiskolát végzett. Felsőfokú tanulmányait először Washingtonban, a Howard Egyetemen, majd a Kaliforniai Egyetemen végezte. Jogi tanulmányai elvégzése után Alamedában tevékenykedett ügyészként, majd 1998-ban Terence Hallinan felkérte, hogy legyen az ügyészhelyettese San Franciscóban. Ezután nem sokkal Kamala Harris lett a San Franciscó-i Ügyészség Büntetőjogi Osztályának vezetője, ahol másik négy ügyészt irányítva többek között gyilkossági, betöréses és szexuális zaklatási ügyeken dolgozott.

2002-ben megválasztották San Francisco körzeti ügyészének, s ő volt az első, aki afro-amerikaiként betölthette ezt a pozíciót. Érdekesség, hogy amíg ő töltötte be ezt a hivatalt, a korábbi 52 százalékos elítélési ráta 67 százalékra emelkedett, ami abban az évtizedben kivételesnek bizonyult. Különösen kemény kézzel járt el azokban az ügyekben, melyek gyermekeket is érintettek, például bántalmazás, molesztálás vagy az iskolákban elkövetett diszkriminatív esetek színes bőrű vagy LMBTQ+ szexuális irányultságú gyermekekkel szemben. Egy fiatalkori barátja szerint ebben közre játszhat az a tény, hogy a Kanadában eltöltött években Kamalát is zaklatta édesanyja egyik barátja. 2010-ben ő lett Kalifornia főügyésze. Legfőbb ügyészként komoly eredményeket ért el: a hitelválság idején például kiharcolta, hogy a kaliforniai lakóingatlan-tulajdonosok az eredetileg a szövetségi költségvetésből fölajánlott négymilliárd dolláros mentőcsomag ötszörösét, mintegy húszmilliárd dollár támogatást kapjanak összesen. De hivatala legfigyelemreméltóbb teljesítménye az Open Justice online platform létrehozása volt, ami elérhetővé tette az igazságszolgáltatással kapcsolatos adatokat a nyilvánosság számára. Ez jelentősen előmozdított olyan társadalmi szinten fontos ügyeket, mint például a rendőrök elszámoltathatósága.

Politikai karrierjét 2016-ban kezdte, amikor bejutott az ország egyik legfontosabb politikai döntéshozó szervébe, az Amerikai Egyesült Államok Szenátusába. Határozott fellépése és jó kommunikációs készsége igen népszerűvé tette az átlagemberek körében, emlékezetes megszólalásai gyakran kaptak pozitív médiavisszhangot. Jó kapcsolatot ápolt Barack Obama egykori amerikai elnökkel is, aki szintén gyakran hangoztatta, Kamala milyen komoly munkát végez a legfontosabb társadalmi kérdésekben, például a rasszizmus és a szexuális beállítottság ellen irányuló diszkrimináció vagy a női egyenjogúság kérdésében. Kamala Harris 2019 januárjában jelentette be, hogy indul a 2020-as amerikai elnökválasztáson, ám végül ez év végén visszavonta elnökjelöltségét anyagi okokra hivatkozva, és nyíltan támogatni kezdte Joe Biden demokrata jelöltet. Joe Biden már az elnökjelöltségi kampánya legelején leszögezte, hogy egy nőt szeretne maga mellé választani alelnöknek, majd végül 2020 augusztusában hivatalosan is Kamala Harrist választotta a pozícióra.

Kétségtelen, hogy Kamala személye nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az amerikai társadalom Joe Bident választotta új elnökévé. A nő olyan neveket tudott a kampányuk és értékrendjük mellé állítani, mint például Jennifer Aniston, Miley Cyrus vagy Dwayne „The Rock” Johnson, ráadásul a fiatalokkal is jól megtalálta a hangot professzionálisan kialakított közösségimédia-felületei segítségével. Mindeközben pedig szimpatikus, szerethető, és ami a legfontosabb: büszke amerikai maradt. Sokak számára inspiráló, hogy egy ázsiai-amerikai származású, színes bőrű nő töltheti be az Amerikai Egyesült Államok egyik legmagasabb tisztségét. Jelmondata édesanyjától származik:

„Lehet, hogy te vagy a sorban az első, de arra vigyázz, hogy az utolsó ne legyél.”

Mi gratulálunk eddig elért fantasztikus eredményeihez, és további sikereket kívánunk neki!