Nincs engedélyezve a javascript.
263514045_10158862629562635_5683411307402082107_n.jpg
Matyi Alexandra
2022. december 6.
Kiadóvezetőnk békés, boldog ünnepeket kíván minden olvasónknak!

Kiadóvezetőnk békés, boldog ünnepeket kíván minden olvasónknak!

A könyves világ hírei

Kedves Olvasóink!

Ismét elérkezett a szeretet ünnepe – amit mindennap gyakorolnunk kéne, nem csak a meghitt karácsonyi időszakban. Hónapok óta a nehézségek említésével kezdem a köszöntőimet, s azt érzem, ez lassan már klisévé válik. Ezért ettől a hónaptól kezdve inkább elmélyülten gondoljuk át az idevezető és az innen kivezető utat!

A bátrak azt mondják, a változás mindig jó dolog – így mi az évünket egy iroda- és raktárköltöztetéssel zárjuk, és az új helyünkön kezdjük majd a 2023-as esztendőt.

Szomorúan, de egyben boldog izgatottsággal vágunk bele az új kalandba, de természetesen ti, Olvasók, semmit sem fogtok érzékelni ebből! A rendelések feladása és kiszállítása továbbra is egynapos az egész karácsonyi időszak alatt, és a december 21-én 15 óráig beérkező megrendeléseket garantáltan kézbesítjük még karácsony előtt. Ugyanakkor továbbra is mindenkit arra biztatok, hogy minél hamarabb válogassátok össze a karácsonyi ajándékokat, hiszen minden könyv csak a készlet erejéig elérhető, és így talán a futárszolgálat munkásságát is megkönnyíthetjük, hogy ne mindent az utolsó, karácsony előtti napokban kelljen teljesíteniük.

December első hétvégéjét egy szegedi egynapos könyvvásárral nyitottuk, ami ebben az évben az utolsó kitelepülésünk volt. Látjuk, mennyire szeretitek ezeket az akciós könyvvásárokat – és mi is nagyon szeretjük őket, hiszen jó érzés személyesen találkozni országszerte az olvasókkal – így jövőre a költözés befejeztével ismét útnak indulunk! Ne rohanjunk azonban ennyire előre: még karácsony előtt is értékes programokat kínálunk nektek. December 15-én az Írók Boltjában kínálunk lehetőséget, hogy az Európa Könyvkiadó magyar szerzőivel és elismert fordítóival találkozzatok egy családias hangulatú karácsonyi dedikálás alkalmával, december 18-án, vasárnap pedig a Szent István-bazilika előtti adventi vásáron találkozhatsz az Óramágusok-sorozat fehérorosz származású szerzőjével, Natalia Sherbával! Az írónő a Könyvfesztivál alkalmával érkezett volna Magyarországra még októberben, azonban ez sajnos egy betegség miatt meghiúsult – így most a karácsony szellemében pótoljuk ezt az alkalmat! Persze azokra is gondoltunk, akik nem tudnak ezekre a rendezvényekre ellátogatni Budapestre: mindegyik érintett könyvünk kérhető online is személyes dedikálással. Írd meg nekünk, kinek szeretnéd dedikáltatni a könyvet, mi pedig gondoskodunk róla, hogy a szerző/fordító aláírja a példányod, és még karácsony előtt eljuttatjuk hozzád futárszolgálattal!

Nem zárhatom az évet könyvajánló nélkül. Engedjétek meg, hogy megosszam veletek a szerkesztőség idei kedvenceit, és kívánom, hogy ez a lista segítsen nektek inspirációt nyerni a karácsonyi ajándékokat illetően!

Ha rendszeres olvasói vagytok a könyvajánlóimnak, tudhatjátok, hogy az albumok a gyengéim. Az emberiség történelme térképeken azonban nemcsak engem nyűgözött le, hanem a szerkesztőség minden olyat tagját, aki dolgozott vele! A térképek nemcsak azt mutatják meg, hova menjünk, hanem azt is, hol jártunk. Ez a könyv pedig lenyűgöző módon ismerteti azokat a sorsfordító történéseket, amelyek elvezettek odáig, ahol most tartunk a világban.

Az emberiség történelme térképeken

Az emberiség történelme térképeken

Alexandra Kiadó (A), 2022.
Az emberiség történelme, ahogy azt még sosem láthattuk. Az emberiség történelme térképeken ideális olvasmány a térképek és a történelem szerelmesei számára, illetve azoknak, akik tudni szeretnék, hogy az emberiség honnan indult és merre tart.

Idén végre itthon is nagy népszerűségre tettek szert azok a történetek, amelyek a történelmet és a varázslatot, mitológiát ötvözik. A Pandóra is egy ilyen regény, a remény, a szerelem és a végzet lenyűgöző története. Sok ilyen jellegű könyv megjelent már, de ez a legjobb! Susan Stokes-Chapman történetmesélését egyenesen Charles Dickenséhez hasonlítják, így biztosan nem fogtok csalódni benne.

Pandóra
Rendelj három könyvet 3+2 jelzéssel ellátott kiadványaink közül, és további kettőt ajándékba adunk! A kedvezmény öt könyv kosárba rakása után aktiválódik, az öt megrendelt termékből a két legalacsonyabb árút adjuk ajándékba. Az akció más kedvezményekkel, kuponajánlatokkal nem összevonható, az akcióban szereplő könyvekre további %-os kedvezmények nem vehetők igénybe, a 3+2 akció keretein belül leadott rendelések esetén fix összegű, végösszegből levonásra kerülő kupon nem felhasználható.

Pandóra

Bizonyos ajtókat sohasem szabad kinyitni

Susan Stokes-Chapman
Alexandra Kiadó (A), 2022.11.17.
Susan Stokes-Chapman regénye magával ragadóan fonja össze a történelmet és a mitológiát. A Pandóra a remény, a szerelem és a végzet lenyűgöző története.

Ha kevésbé szeretsz elrugaszkodni a valóságtól, A kislány, aki képtelen gyűlölni lehet az év egyik legfontosabb könyve számodra. Lidia Maksymowicz mindössze hároméves volt, amikor családjával együtt Auschwitzba deportálták, ám a szörnyű megpróbáltatásokra így is színtisztán emlékszik. Könyve, amelyet úgy írt meg, hogy akár fiatal olvasók számára is könnyen befogadható legyen, kihagyhatatlan tanúságtétel. Ráadásul esélyes Az Év Könyve 2022 irodalmi közönségdíjra is!

A kislány, aki képtelen gyűlölni
Rendelj három könyvet 3+2 jelzéssel ellátott kiadványaink közül, és további kettőt ajándékba adunk! A kedvezmény öt könyv kosárba rakása után aktiválódik, az öt megrendelt termékből a két legalacsonyabb árút adjuk ajándékba. Az akció más kedvezményekkel, kuponajánlatokkal nem összevonható, az akcióban szereplő könyvekre további %-os kedvezmények nem vehetők igénybe, a 3+2 akció keretein belül leadott rendelések esetén fix összegű, végösszegből levonásra kerülő kupon nem felhasználható.

A kislány, aki képtelen gyűlölni

Lidia Maksymowicz
Alexandra Kiadó (A)
Lidia Maksymowiczot háromévesen hurcolták el Auschwitzba. Tizenhárom hónapot töltött a pokolban, a gyerekek barakkjában, ahol egyike volt dr. Mengele kísérleti nyulainak. Hithű katolikus édesanyja a német invázió legelső napjaiban csatlakozott a fehérorosz ellenállókhoz, és az erdőkben rejtőzött el lányával.

A zene – akárcsak az olvasás – az idők kezdete óta örömöt csempész az emberek mindennapjaiba. Nem csoda hát, hogy az A Kind of Magic – Queen A-tól Z-ig című újdonságunk is rengeteg olvasók és munkatársunk szívét hódította meg! Az elismert rockzenei újságíró, Mark Blake könyve sokak szerint a legrészletesebb kiadvány a zenekar történetéről, és nem csupán a Queen rajongói számára kihagyhatatlan olvasmány, hanem azoknak is, akik jobban meg akarják ismerni a rockzene aranykorát.

A Kind of Magic - Queen A-tól Z-ig
Rendelj három könyvet 3+2 jelzéssel ellátott kiadványaink közül, és további kettőt ajándékba adunk! A kedvezmény öt könyv kosárba rakása után aktiválódik, az öt megrendelt termékből a két legalacsonyabb árút adjuk ajándékba. Az akció más kedvezményekkel, kuponajánlatokkal nem összevonható, az akcióban szereplő könyvekre további %-os kedvezmények nem vehetők igénybe, a 3+2 akció keretein belül leadott rendelések esetén fix összegű, végösszegből levonásra kerülő kupon nem felhasználható.

A Kind of Magic - Queen A-tól Z-ig

Blake Mark
Cartaphilus Könyvkiadó, 2022.11.17.
Bohemian rapsody, We are the Champions, We Will Rock You, I Want to Break Free - a sor szinte a végtelenségig folytatható. A könnyűzenén maradandó nyomot hagyó Queen legendája máig töretlen, a zenekar sikerei és befolyása semmihez sem mérhető. A többek közt a Pink Floyd és a Led Zeppelin sztoriját feldolgozó elismert rock újságíró, Mark Blake most a Queen teljes történetét hozza el: A-tól Z-ig.

Hasonlóképp különleges ábrázolása egy látszólag ismert történetnek Joyce Carol Oates Szöszije, amely talán a legmegrázóbb amerikai karrierregény. Az írónő úgy írja meg a Marilyn Monroe művésznéven jobban ismert Norma Jeane Baker életét és tragédiáját, mintha hősének a lelke költözött volna belé. Az életrajzi és történelmi forrásokra támaszkodó szerző megidézi a női lélek legbensőbb világát, és kíméletlen tükröt tart a mítosz elé.

Szöszi
Rendelj három könyvet 3+2 jelzéssel ellátott kiadványaink közül, és további kettőt ajándékba adunk! A kedvezmény öt könyv kosárba rakása után aktiválódik, az öt megrendelt termékből a két legalacsonyabb árút adjuk ajándékba. Az akció más kedvezményekkel, kuponajánlatokkal nem összevonható, az akcióban szereplő könyvekre további %-os kedvezmények nem vehetők igénybe, a 3+2 akció keretein belül leadott rendelések esetén fix összegű, végösszegből levonásra kerülő kupon nem felhasználható.

Szöszi

Joyce Carol Oates
Európa Könyvkiadó, 2022.11.24.
Átlagos amerikai lány volt, aki addig sohasem látott hatású legendává vált. Milliók imádták, és az élete a rajongók és művésztársak generációit varázsolta el. A Marilyn Monroe művésznéven jobban ismert Norma Jeane Baker életét évtizedek óta kutatják és dolgozzák fel, de mindeddig még egyetlenegyszer sem mesélték el olyan lélegzetelállító és eredeti módon, mint a Szöszi-ben.

Nagyon izgalmas megjelenésünk volt idén a Skandar és az unikornistolvaj, amely a világpremierrel egy időben jelent meg hazánkban is, és amely azóta elképesztő nemzetközi népszerűségre tett szert. Ez a bámulatos fantasysorozat egy korábban sosem látott helyre repíti az olvasót: Skandar Smith világában ugyanis az unikornisok hatalmas, vérszomjas, mágikus lények, akiket csak a legszerencsésebbek lovagolhatnak meg. Minden lapon szokatlan hősök, pusztító mágia, ádáz égi csaták várják az olvasót!

Skandar és az unikornistolvaj
Rendelj három könyvet 3+2 jelzéssel ellátott kiadványaink közül, és további kettőt ajándékba adunk! A kedvezmény öt könyv kosárba rakása után aktiválódik, az öt megrendelt termékből a két legalacsonyabb árút adjuk ajándékba. Az akció más kedvezményekkel, kuponajánlatokkal nem összevonható, az akcióban szereplő könyvekre további %-os kedvezmények nem vehetők igénybe, a 3+2 akció keretein belül leadott rendelések esetén fix összegű, végösszegből levonásra kerülő kupon nem felhasználható.

Skandar és az unikornistolvaj

A.F. Steadman
Alexandra Kiadó (A), 2022.04.28.
Skandar
Szokatlan hősök, pusztító mágia, ádáz égi csaták és vérszomjas unikornisok; ettől a bámulatos fantasysorozattól szárnyalni fog a szíved!

És persze nem születhet lista anélkül a könyv nélkül, amely talán a legtöbb magyar olvasó szívét rabolta el idén: Valérie Perrin Másodvirágzását sokan az év legjobb olvasmányaként említik. Kétségtelen, hogy ez a regény igazán különleges: a szomorú környezet és téma ellenére felemelő és inspiráló történet, amelyre alighanem mindenkinek szüksége van időnként a szürke hétköznapokon.

Másodvirágzás

Másodvirágzás

Valérie Perrin
Európa Könyvkiadó, 2022.06.03.
Violette egy francia kisváros temetőgondnoka. Férje tizenkilenc éve eltűnt az életéből, de a nő nem kerestette, hiszen már rég nem volt mit mondaniuk egymásnak. A férfi minden nap felpattant a motorjára, és mogorván, idegen nők illatát árasztva jött haza – ha egyáltalán hazajött.

Záró gondolatként oly’ sok mindent írnék, de csak reménykedni tudok, hogy a jövő év rengeteg csodát és boldogságot tartogat mindannyiunk számára. 2022 (is) sok kihívást és változást hozott számunkra és mindenki számára, de bízom benne, hogy a jövő egy szebb, élhetőbb és szeretetteljesebb időszakot hoz. Legbelül mindannyian a megnyugvást, a biztonságot, a bizalmat és a szeretetet keressük, azonban sajnos csak keveseknek adatik meg mindez. Kívánom, hogy ezekből az érzésekből senki se szenvedjen hiányt, mert mit ér az élet szeretet nélkül?

„A karácsonyi szeretet, amit szívből kaptál, nem maradt benne a jókívánságokban. Az életre kelt, beléd költözött, és mindennap veled lesz. Nem vagy egyedül. Ez a szeretet minden ébredésnél vár, megfogja a kezed, elkísér az utcán, vásárol veled a boltban, és veled együtt dolgozik, végzi a feladatokat. Így a hétköznapok, bármit is hoznak, bármit is teszel, ünnepnapokká válnak.” (Csitáry-Hock Tamás)

Köszönöm, hogy velünk olvastatok egész évben, hogy támogattatok bennünket, a céljainkat és az Olvasás a Gyerekekért Alapítványon keresztül azokat, akiknek az olvasás nem lehet mindennapos tevékenység. Bízom benne, hogy jövőre még több, még jobb közös élményeket szerzünk majd!

Békés karácsonyi ünnepeket és boldog új évet kívánok!

Szeretettel: Matyi Alexandra