Nincs engedélyezve a javascript.
263514045_10158862629562635_5683411307402082107_n.jpg
Matyi Alexandra
2022. november 9.
Kiadóvezetőnk novemberi program- és könyvajánlója

Kiadóvezetőnk novemberi program- és könyvajánlója

Könyvajánló

Ismét izgalmas hónapot tudhatunk magunk mögött. Október végén lehetőségem volt részt venni a Frankfurti Könyvvásáron, ahol – amellett, hogy gyönyörű újdonságokat hozhattam el nektek az elkövetkező évekre – nagyszerű emberekkel találkoztam. Személyesen megismerhettem például David Lagercrantzot, aki már akkor is elismert írónak számított hazájában, Svédországban, amikor felkérték a tragikusan fiatalon elhunyt Stieg Larsson Millennium-sorozatának folytatására. Amióta pedig sikerrel vette az akadályt, és mind a kritikusok, mind pedig a rajongók által elismert folytatást írt az eredeti A tetovált lány-trilógiához, szinte szupersztárnak számít irodalmi körökben. Épp emiatt még kellemesebb meglepetés volt, hogy milyen nyílt, kedves és jó humorú ember, akivel igazán öröm időt tölteni!

312018633_516208746643316_6209824978770477804_n.jpg
David Lagercrantzzal a Frankfurti Könyvvásáron

Legújabb, Obscuritas című könyve – legnagyobb örömömre – idén nyáron jelent meg az Alexandra Kiadó gondozásában, és a szerzővel együtt már alig várjuk, hogy a folytatást is olvashassátok!

Obscuritas

Obscuritas

David Lagercrantz
Alexandra Kiadó (A)
Rekke & Vargas
Az eset egyszerűnek tűnik: a Stockholmhoz közeli erdőben brutálisan agyonvernek egy focibírót egy ifjúsági meccs után. A rendőrség azonnal gyanúsítottra lel az egyik játékos nagyhangú, alkoholista apja személyében, aki összeszólalkozott az afgán származású bíróval, Dzsamál Kabírral - gyilkosság hirtelen felindulásból.

Azonban nem David Lagercrantz volt az egyetlen, akivel találkoztam a vásáron: megismerhettem Aslak Nore-t is, akinek The Cemetery of the Sea című regénye – amely egyszerre generációs traumákat átölelő családregény, izgalmas thriller és színes dráma – jövő tavasszal érkezik majd gondozásunkban. De ne siessünk ennyire előre!

313908279_1451370088685719_3899564953834714783_n.jpg
Aslak Nore és a The Cemetery of the Sea

E hét csütörtökre például nagyon izgalmas programot tudok ajánlani az Ismerős Arcok és a Nélküled című dal rajongóinak: 2022. november 10-én 17:30-tól egy exkluzív dedikálás keretein belül személyesen találkozhattok Nyerges Attilával az Újszínházban (1061 Budapest, Paulay Ede u. 35.), és dedikáltathatjátok példányaitokat az Egy ismerős arc című önéletrajzból. Mi ez, ha nem a tökéletes ajándék – akár magadnak vagy a szeretteidnek?

Hiszen közeleg a karácsony, és bár ez az időszak örömmel és izgatottsággal teli, sokszor fejfájást okozhat a kérdés: mivel lepjem meg a számomra fontos embereket? Idén karácsonykor alighanem mindenkinek óvatosabban kell bánnia az ajándékokra szánt büdzsével, és bár élményt ajándékozni talán a legszebb, sok család számára ez most a tradicionális értelemben – például utazás, wellnesshétvége formájában – kívül esik a lehetőségek körén. Ne hagyd, hogy a mindennapos nehézségek elvegyék a karácsony fényét!

Mi az Alexandra Kiadócsoportnál arra törekszünk, hogy a könyvek továbbra is elérhető áron a rendelkezésetekre álljanak. Egy jó történet elolvasása ráadásul olyan élmény, amely maradandó, emellett újra és újra visszatérhetünk hozzá.

Legutóbbi hónapköszöntőmben megígértem, hogy országszerte minél hamarabb, minél több helyre elvisszük a szépséghibás és akciós könyvvásárunkat, és szerencsére ez nem bizonyult elhamarkodott ígéretnek: a pécsi könyvvásárunk óta ugyanis már több ezer könyv otthonra talált Veszprémben is, hamarosan pedig két újabb városba látogatunk el. November 19-én, szombaton Kaposváron, a PTE Egészségtudományi Kar Kaposvári Képzési Központjában várunk benneteket, december 3-án, szintén szombaton pedig Szegeden, az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központban! Mindkét helyen több mint 500 különféle könyv – összesen közel 9000 darab – keresi majd a gazdáját hihetetlenül kedvezményes áron, már 200 Ft-tól. A helyszíneken ráadásul bankkártyás fizetési lehetőséget is biztosítunk. Bízom benne, hogy ezek az akciós vásárok lehetőséget biztosítanak azok számára is, akik ritkábban engedhetik meg maguknak a könyvvásárlást.

Azoknak pedig, akik nem ezekben a régiókban laknak, esetleg online szívesebben vásárolnak, azzal az örömhírrel tudok szolgálni, hogy nemsokára még több könyvvel bővül a hatalmas karácsonyi akciónk! November 15-től a már most is kedvezményes több ezer olvasmány mellett egyes újdonságainkra is érvényessé válik az akció. Az ajánlat részleteiről bővebben itt olvashatsz. Ráadásul antikvár kínálatunkban is találhatsz limitált számban (!) gyönyörű albumokat, gyerekkönyveket, regényeket, amelyek tökéletes karácsonyi ajándékként szolgálhatnak, és amelyeket máshol már nem tudsz megvásárolni.

Ebben a hónapban ráadásul megérkezik minden olyan újdonságunk, amelyet idénre terveztünk. Hadd mutassam meg a kedvenceimet! (Persze a teljesség igénye nélkül.)

Pár nappal ezelőtt nagy sikerrel debütált a második Enola Holmes-film a Netflixen, nálunk pedig már olvasható a fiatal detektívlány legújabb kalandja is! A fekete batár esete Nancy Springer nagy sikerű regénysorozatának hetedik kötete, amely az előző Enola Holmes-könyvhöz képest több mint egy évtizeddel később jelenik meg – az elbűvölő stílus és a szórakoztató rejtélyek azonban változatlanok.

Enola Holmes - A fekete batár esete

Enola Holmes - A fekete batár esete

Nancy Springer
Carta TEEN Kiadó
Enola Holmes rejtélyes ügyei
Gyanús körülmények között meghalt fiatal nők, egy baljós fekete hintó az éjszaka közepén - Enola Holmes visszatér!
A tizenöt éves Enola Holmes sikeres, független nőként él Londonban, miután végre nem kell rejtőznie híres fivérei elől.

És ha már a Netflix sikereinél tartunk: az Európa Könyvkiadó gondozásában megjelent az azonos című sorozaton alapuló A császárné is, amely Sisi udvarába repíti az olvasót. Szerelmi háromszög, intrika és féltékenység, fényárban úszó Bécs – és egy császárné felemelkedése. Az ismert történetet új megközelítésben, nagy alapossággal meséli el az utazási blogjáról híres, kiapadhatatlan történelmi érdeklődésétől hajtott Gigi Griffis.

A  császárné

A császárné

Gigi Griffis
Európa Könyvkiadó, 2022.10.26.
A Császárné lebilincselő, színes és modern mese a szerelemről és önmagunk megtalálásáról – akár még Európa egyik legnagyobb udvarában is, amely tele van szabályokkal és megannyi kötöttséggel. 1853-ban járunk, amikor a kérők által ostromlott bajorországi Erzsébet (Sisi) megfogadja, hogy megvárja azt az elsöprő szerelmet, amiről a költők írnak.

Szintén az Európa Könyvkiadó gondozásában érkezik a LEGO egy életen át, amely a világ legnagyobb játékgyártó cégének és a Kirk Kristiansen család lenyűgöző, mesebeli története. Az egészében illusztrált mű a LEGO Csoport billundi történelmi gyűjteményében és archívumában végzett másfél éves kutatás, valamint a Kjeld Kirk Kristiansennel, az alapító unokájával és a cég korábbi vezetőjével folytatott havi találkozók, beszélgetések alapján készült, aki a könyv során mindvégig saját és családja életét dolgozza fel és kommentálja.

LEGO egy életen át

LEGO egy életen át

Egy család és egy cég története

Jens Andersen
Európa Könyvkiadó, 2022.11.24.
A LEGO egy életen át a világ legnagyobb játékgyártó cégének és a Kirk Kristiansen családnak a lenyűgöző, mesebeli története. Ez a mese 1915-ben Dániában kezdődik, amikor egy fiatal nyugat-jyllandi mesterember, Ole Kirk Christiansen fülébe jut, hogy a parányi Billundban eladó egy asztalosműhely.

Impozáns, gyönyörű albumokból sem szenvedünk hiányt: történelmi érdeklődésű olvasóinknak Az emberiség történelme térképeken című újdonságunkat ajánlom, amely a világ vezető kutató-, oktató- és múzeumhálózata, a Smithsonian Intézet közreműködésével készült, és több mint 140 különleges térképen keresztül mutatja be a történelem valamennyi sorsfordító eseményét a népvándorlásokon, a fekete halál terjedésén, a Magyarországot is bekebelező ottomán hódításokon, gyarmatosításon és a világháborúkon át egészen a napjainkat meghatározó problémákig és konfliktusokig.

Az emberiség történelme térképeken
Limitált akciós

Az emberiség történelme térképeken

Alexandra Kiadó (A), 2022.
Az emberiség történelme, ahogy azt még sosem láthattuk. Az emberiség történelme térképeken ideális olvasmány a térképek és a történelem szerelmesei számára, illetve azoknak, akik tudni szeretnék, hogy az emberiség honnan indult és merre tart.

Uraknak kifejezetten jó ajándékul szolgálhatnak a Híres férfiak & híres órák, valamint a Nagy whiskykalauz című könyveink. Előbbi díszdobozban érkezik, és bemutatja azokat a legendás órákat és viselőiket, akik megváltoztatták a világot. A Nagy whiskykalauz pedig Hans Offringa nemzetközi hírű író és whiskyszakértő kihagyhatatlan gyűjteménye, amely választ ad minden kérdésre, amely a whiskyvel kapcsolatban felmerülhet bennünk.

Híres férfiak & híres órák

Híres férfiak & híres órák

Díszdobozban

Matt Hranek
Alexandra Kiadó (A), 2022.09.26.
Egy férfi és az órája között eltéphetetlen kötelék feszül
Paul Newman Rolex Daytonája, amelyet feleségétől, Joanne Woodwardtól kapott. Wally Schirra űrhajós Omega Speedmastere, az első óra a világon, amely megjárta a Holdat. Sylvester Stallone arany Submarinere, az első értékes dolog, amit megengedhetett magának.
Nagy whiskykalauz

Nagy whiskykalauz

Hans Offringa 
Alexandra Kiadó (A), 2022.09.15.
Kihagyhatatlan olvasmány whiskyrajongók számára
Hogyan kell helyesen írni: whisky vagy whiskey? Mi köze a francia forradalom által elsöpört uralkodóháznak a Kentucky bourbon whiskey-hez? Milyen hatással volt a szesztilalom a whiskygyártásra? Ki volt Johnnie Walker? Mik azok a pagoda alakú tornyok Skóciában?

A gasztronómia szerelmeseinek idén karácsonyra is különlegességekkel készülünk. Hamarosan megérkezik a nyomdából Franciaország leghíresebb cukrászmestere, Pierre Hermé könyve, amely bevezetőt nyújt a macaronok – vagy ahogy a szerző nevezi: „néhány gramm boldogság” – világába egészen az alapoktól a bonyolultabb ízvilágokig.

Macaron mesterfokon

Macaron mesterfokon

Pierre Hermé
Alexandra Kiadó (A), 2022.11.09.
Franciaország leghíresebb cukrászmestere, Pierre Hermé macaronoknak szentelt könyvéből mindent megtudhatunk az egyik legkedveltebb francia desszert elkészítéséről.

Azoknak pedig, akik nem vetik meg a humort sem a konyhában, Snoop Dogg szakácskönyvét ajánljuk. Gondolkodtál valaha is azon, mit esznek a nagykutyák? Martha Stewarttal közös főzőműsora után a rapperlegenda most egy különleges szakácskönyvben megosztja veled a TUDÁST.

A kutya vacsorája
Limitált akciós

A kutya vacsorája

Snoop Dogg
Alexandra Kiadó (A), 2022.11.17.
Gondolkodtál valaha is azon, mit esznek a nagykutyák? LÉPJ BE DOGG KONYHÁJÁBA! A rapperlegenda megosztja veled a TUDÁST.

Végül, de nem utolsósorban három könyvet szeretnék ajánlani azok számára, akik már alig várják a finom sütiillatot, a hangulatos fényeket, és mindent, ami az ünnepekkel jár. A Karácsonyi kovász egy százéves kovász, egy arrogáns tévésztár és egy szenvedélyes pék története. Vajon mi sül ki ebből? Egy igazán szívmelengető olvasmány, hamisítatlan karácsonyi ízekkel és illatokkal.

Karácsonyi kovász

Karácsonyi kovász

Egy százéves kovász, egy arrogáns tévésztár és egy szenvedélyes pék… vajon mi sül ki ebből?

Heléne Holmström
Cartaphilus Könyvkiadó, 2022.11.14.
Nora Jansson mindent megtenne, hogy megmentse a trendi pékségek és kávézóláncok miatt lassan megfulladó családi pékségét a csődtől, még azt is vállalja, hogy Henrik Eklund, Svédország kedvenc celebpékének műsora, a Kigyúrjuk karácsonyi adásában szerepeljen.

Jenny Hale regénye, a Karácsony a Kandalló Vendégházban hasonlóan élvezetes olvasmány az ünnepekre készülődve. Ennek a karácsonynak tökéletesnek kell lennie! Hiszen valószínűleg ez lesz az utolsó ünnepi szezon, amit Leila együtt tölthet a barátnőivel. És ha a tökéletes karácsonyhoz az kell, hogy Leila a két kezével mentse meg egy romos vendégházat, és meggyőzzön egy fanatikus karácsonygyűlölőt, akkor készen áll.

Karácsony a Kandalló Vendégházban

Karácsony a Kandalló Vendégházban

Sohasem tudhatod, hol találod meg az igazi otthonod

Jenny Hale
Cartaphilus Könyvkiadó
Ennek a karácsonynak tökéletesnek kell lennie! Hiszen valószínűleg ez lesz az utolsó ünnepi szezon, amit Leila együtt tölthet a barátnőivel. Mindegyikük éli a maga életét, építik a karrierjüket, lassan családot alapítanak, csak Leila nem találja sem a párját, sem a hivatását, sem a helyét az életben.

Végezetül Emily Stone Mindig decemberét ajánlom azoknak, akik nem riadnak vissza a keserédes regényektől sem. A tragikus sorsú Josie és a karácsonytól ódzkodó Max gyönyörűen megírt története hosszú ideig az olvasóval marad a karácsonyi fények kihunyta után is.

Mindig december

Mindig december

Akkor is velem maradsz, ha kihunynak a karácsonyi fények

Emily Stone
Cartaphilus Könyvkiadó, 2022.11.09.
Josie számára a karácsony az év legfájdalmasabb időszaka. Gyermekként ekkor vesztette el szüleit, akiknek minden évben levelet küld ilyenkor. Az idei ünnepi szezon ráadásul újabb megpróbáltatásokat tartogat: elveszti a munkáját, szakít a barátjával, a postaláda felé vezető útján pedig biciklijével elüt egy járókelőt.

Jó olvasást kívánok!

Szeretettel: Matyi Alexandra