Nincs engedélyezve a javascript.
581159_438503079498424_1613393503_n-1.jpg
Európa Könyvkiadó
2019. november 17.
Ma ünnepli születésnapját Christopher Paolini

Ma ünnepli születésnapját Christopher Paolini

Christopher Paolini 1983. november 17-én született Dél-Kaliforniában. Iskolába nem járt, szülei tanították otthon. Már gyerekkorában megmutatkozott az irodalom iránti szeretete, rengeteg novellát és verset írt, és nagyon sokat olvasott.

A mára már világsikerré vált Eragon című könyvét tizenöt évesen kezdte el írni, és nagyjából két év alatt végzett vele. Szülei, miután elolvasták a kéziratot, úgy döntöttek, hogy magánkiadásban megjelentetik. A megjelenés után promóciós turnéra indultak, másfél éven keresztül járták az amerikai könyvtárakat, iskolákat és könyvesboltokat.

Az Eragon végül 2002-ben az Alfred A. Knopf könyvkiadó gondozásában került a könyvesboltok polcaira, és ezzel együtt a The New York Times bestsellerlistájának élére. 2006-ban mozifilm is készült belőle, melyet részben Magyarországon forgattak.

Paolini később tetralógiává bővítette a történetet, melynek részei: Eragon, Elsőszülött, Brisingr, Örökség. 2011-ben bekerült a Guinness Rekordok Könyvébe, mint a legfiatalabb bestsellersorozat-szerző.

Az Örökség-sorozat idén karácsonyra érkezik új borítókkal az Európa Könyvkiadó kiadásában, és megjelent már a legújabb, a tetralógiát kibővítő kötet is, A villa, a boszorkány és a sárkány címmel.

ERAGON - Sárkánylovas

ERAGON - Sárkánylovas

Christopher Paolini
Európa Könyvkiadó, 2019.10.31.
Örökség-ciklus
2003 őszén a New York Times sikerlistáján nagy szenzációt keltve az élre tört egy amerikai kamasz fiú fantasyregénye, amelyért azóta is töretlenül rajonganak az olvasók, azóta már sikeres film is született belőle.
Az árván maradt, apjáról mit sem tudó Eragont nagybátyja neveli egy eldugott faluban.
ERAGON - Elsőszülött
Magyarország legjobb karácsonyi könyvajánlata!

ERAGON - Elsőszülött

Christopher Paolini
Európa Könyvkiadó
Örökség-ciklus
Eragon és Saphira megvívta élete első nagy csatáját a törpék és vardenek oldalán a Birodalom kegyetlen ura, Galbatorix és az őt támogató urgalok ellen. Bár a csatát megnyerték, a harcnak nincs vége. A súlyos sérülést szenvedett Eragon és sárkánya Ellesmérába, a tündék országába utazik, hogy ott tökéletesítse tudását, és ily módon méltó legyen a Sárkánylovasok rendjéhez.
ERAGON - Brisingr
Magyarország legjobb karácsonyi könyvajánlata!

ERAGON - Brisingr

Christopher Paolini
Európa Könyvkiadó
Örökség-ciklus
Alig néhány hónapja, hogy Eragon kiejtette a „brisingr” szót, amely az ősi nyelven azt jelenti, tűz. Azóta megtanult a szavak segítségével varázslatot alkotni, és számtalan próbával is szembe kellett már néznie. A Birodalom ellen vívott ádáz és véres csatában az Égő Mezőkön, ahol Murtaghgal és Tövissel is megküzdött, sárkányával, Saphirával együtt kis híján odavesztek.
ERAGON - Örökség
Magyarország legjobb karácsonyi könyvajánlata!

ERAGON - Örökség

avagy A Lelkek Sírboltja

Christopher Paolini
Európa Könyvkiadó
Örökség-ciklus
Kezdetben volt Eragon… És végül itt az Örökség.
Eragon, az Árnyékölő, a Sárkánylovas, csak egy szegény parasztfiú volt, amíg meg nem találta Saphira tojását. Miután a sárkány kikelt, élete alaposan megváltozott. Most már az egyetlen szabad sárkánylovasként neki kell szembeszállnia Galbatorix zsarnokságával és legyőzni a királyt, mert második esélyt nem kap a világ.
A villa, a boszorkány és a sárkány
Magyarország legjobb karácsonyi könyvajánlata!

A villa, a boszorkány és a sárkány

Történetek Alagaësiából, 1. kötet: Eragon

Christopher Paolini
Európa Könyvkiadó, 2019.10.30.
A vándor és az elátkozott gyermek, ráolvasás és varázslat - és persze sárkányok
Isten hozta önöket Alagaësiában! Eragon egy éve indult el, hogy megkeresse a megfelelő helyet a Sárkánylovasok új nemzedékének.