Mary Anne Evans 1819-ben született az angol warwickshire-i Arbury majorságban, Robert Evans és Christiana Pearson Evans legifjabb gyermekeként. Két bátyja és két nővére volt, közülük a legifjabb fiútestvérrel, Isaackel szinte elválaszthatatlanok voltak kis korukban. 1824-ben azonban a fiút Foleshill község iskolájába íratták, míg Mary Anne bentlakásos iskolába került. A lány gyakran érzett honvágyat, és hiányzott neki bátyja szeretete és társasága, így a könyvek felé fordult, és olvasással múlatta idejét. Későbbi tanulmányai során megjárta Nuneatont és Coventryt, ahol sokat foglalkozott költészettel és novellaírással.
Édesanyja 1839-ben, hosszú betegeskedés után bekövetkezett halálát követően azonban Mary Anne élete gyökeresen megváltozott. Iskolai tanulmányait abbahagyta, és hazautazott, hogy édesapját ápolja. Robert Evans büszke volt a lányára, és igyekezett egyengetni az életét: tengernyi könyvet vásárolt neki, nyelvtanárokat fogadott mellé, sőt nagyobb városba is költöztek, hogy a lány többet forgolódjon nagyvilági társaságban, és könnyebben találjon férjet magának. Ugyanakkor időközben Mary Anne korábban vallásos beállítottsága igencsak megváltozott, és egyre több időt töltött haladó gondolkodású értelmiségiek társaságában. Édesapja nem támogatta ebben, de egyezséget kötöttek: Mary Anne megfogadta, hogy apjával együtt templomba jár, ezért cserébe apja megengedte, hogy lánya azt gondoljon, amit akar, amíg kifelé hithűnek mutatkozik. Kapcsolatuk ezután feszültté vált.
Az ifjú hölgy 1844 folyamán kezdett bele David Friedrich Strauss Jézus élete című könyvének angolra fordításába. A könyv igen erősen hatott a korabeli Anglia vallásos gondolkodására. A munka két év múlva készült el, és bár a nyomtatott példányokban nem szerepelt a fordító neve, később Londonban Mary Anne egy csipetnyi hírnevet szerzett magának, amikor kiderült, az ő érdeme a fordítás. Ezután cikkeket írt a Westminster Review magazinba, majd egy rövid annak szerkesztőjeként is dolgozott. 1851-ben találkozott George Henry Lewesszal, aki nyílt, barátságos természetű férfi volt. Bár jogilag Lewes házas ember volt, ő és felesége a szabad szerelem hívei voltak, úgy gondolták, érzelmeik fontosabbak, mint a jogi kötelékek. Így néhány év alatt George vált Mary Anne élettársává és legbensőségesebb támogatójává.
1854 júliusában jelent meg az első könyv – A kereszténység lényege – melynek a borítóján végre Mary Anne Evans neve is szerepelt. Ugyanakkor ez volt az utolsó alkalom is, amikor a saját nevén publikált. Nem sokkal ezután felkérték, hogy vegye át a Westminster Review szépirodalmi rovatát, amit ő örömmel elfogadott. Mégis egyre gyakrabban gondolkozott azon, hogy megvalósítja gyermekkori álmát, és regényírásba kezd. George Henry Lewis támogatásával 1856. szeptember 23-án elkezdte írni első regényét, az Amos Barton tiszteletes balsorsát. Lewes, mivel ígéretesnek találta az írást, elküldte azt kiadójának, azzal a kísérő történettel, hogy egy, a névtelenség homályában élni kívánó barátjának művét küldi el. Azért döntöttek így, mert Mary Anne a korábban megjelent írásaival kapcsolatban azt tapasztalta, hogy míg partnere írásait a szövegek minősége alapján ítélték meg, esetében többet számított, hogy a szövegeket nő írta. A könyv végül 1857. január 1-én jelent meg, s szerzője ekkor vette fel a George Eliot írói álnevet. Később úgy mesélte, azért választotta ezt a nevet, mert „George Mr. Lewes keresztségben felvett neve, az Eliot pedig egy könnyen megjegyezhető, egyszerű név”.
Következő, Adam Bede című könyve egy évvel később látott napvilágot, és akkora sikerré vált, hogy a kritikusok az égig magasztalták, és még maga az uralkodó, Viktória királynő is megkedvelte. Ekkoriban még senki számára sem volt ismert, ténylegesen ki is rejtőzik a George Eliot név mögött. Nem sokkal később azonban rosszakarói a londoni irodalmi körökben elterjesztették, hogy az álnév a csúnyácska Mary Anne Evanst takarja. A rejtély feloldása azonban aggályai ellenére cseppet sem csorbította írói hírnevét: következő könyve is hatalmas népszerűségre tett szert. Ekkoriban hangzott el tőle híres mondása, miszerint:
„Soha nem késő, hogy azzá válj, aki lehettél volna.”
George Eliot 1869-ben kezdett bele évek óta tervezgetett mesterművébe, amely a korabeli Anglia társadalmát és belpolitikai helyzetét ábrázolja egy kisváros belterjes életén keresztül. A Middlemarch soha nem remélt hírnevet hozott számára, minden európai nyelvre lefordították. A regény a művészet, a politika, az irodalom és az erkölcs kérdéseivel foglalkozik, különösen a női kötelességérzet és a boldog házasság iránti vágy közötti ellentéttel. Eliot 1876-os regényében, a Daniel Derondában ismét kényes témához nyúlt, a zsidókérdéshez. Egészségi állapota egyre romlott, hírneve pedig nőttön-nőtt. A közvélemény a legnagyobb kortárs angol regényírónak tekintette, rajongói számtalan levelet küldtek a világ minden pontjáról. Ő azonban nyugalomra vágyott, így 1876-ban egy takaros kis vidéki házba költöztek élettársával. Boldogságuk azonban nem tarthatott sokáig, mert George Lewis 1878-ban, Mary Anne Evans – ismertebb nevén Geroge Eliot – pedig 1880-ban távozott az élők sorából. A londoni Highgate temetőben helyezték őket örök nyugalomra, természetesen egymás mellett, hogy a halálban is, akárcsak az életben, lelki támaszai lehessenek egymásnak.
Mary Anne Evans irodalmi hagyatékának értékét bizonyítja, hogy a mai napig készülnek színházi és filmes feldolgozások műveiből, sőt nemrég egy nagy sajtóvisszhangot kiváltó projekt központi alakjává is választották. A mára igen rangosnak számító Women’s Prize for Fiction díj megalkotói ugyanis sorozatot indítottak a 25. évfordulóra, Reclaim Her Name elnevezéssel, melynek keretein belül híres, férfi álnevet használó írónők műveit jelentetik meg újra, ezúttal a szerzőnők igazi nevét feltüntetve. Így közel 150 évvel a megírása után először fogják kiadni a Middlemarch című regényt írója eredeti nevét feltüntetve a könyvön.