Nincs engedélyezve a javascript.
Alexandra Kiadó
október 30.
Megjelent az Egy pap vallomása!

Megjelent az Egy pap vallomása!

Friss megjelenés

Egy hitében megrendült katolikus pap. Egy megszállott elme kísérlete, elevenen eltemetett kísérleti alanyokkal. Egy őrült nyomozás, ahol nem az elkövetőt kell megtalálni, hanem az áldozatokat.

Szántó Dániel, a Revans és Az üldözött című korábbi sikerkönyvek szerzője legújabb, Egy pap vallomása című művével egészen újszerű történetet hozott a magyar krimi világába. Központi karaktere, Horváth Mihály atya egész életét Istennek szentelte, az ő útmutatásait követte, míg egy napon súlyos balesetet szenvedett, és tíz nap kóma után felébredve azzal szembesült, hogy nem várja a túlvilágon semmi, csak a tömör feketeség. Kitervelt egy kísérletet, melytől azt remélte, hogy visszatalál a Mindenhatóhoz: elrabolt egy pedáns életet élő papot és egy romlott természetű fiatal lányt, akiket élve eltemetett egy-egy koporsóban. Aztán besétált a rendőrségre Budai Viktor nyomozóhoz, akinek bevallott mindent azon kívül, hogy hova rejtette el az áldozatait. Végül pedig visszavonta a vallomását, és szabadon távozott. Ez lett egy megszállott elme beteg játéka a túlvilággal.

A szerző rajongói már tűkön ülve várták a könyvmegjelenést, amit jól szemléltet, hogy az október 22-i hivatalos megjelenés óta szinte elárasztották hivatalos Facebook-oldalát a kommentek, posztok, vélemények.

„Az első oldaltól a befejezésig lebilincselt, és nem éreztem, hogy sokkolni, vagy emberi léptékkel felfoghatatlan világvégével szeretett volna riogatni. Úgy gondolom, főként azoknak fog tetszeni, akik nem vetik meg azt, ha nem látják előre a dolgok menetét (vagy azt hiszik, hogy látják, de közben nagyon nem) és nem bánják, ha kicsit játszik velük az író.” (Olvasói vélemény)

„Nehezen találom a szavakat, de jó értelemben véve. Nagyon vártam a megjelenés napját, így a hosszú hétvége alatt el is olvastam. Azokat a könyveket szeretem, amik peregnek előttem, mint egy film, és ez pont ilyen. Több szálon fut a történet, ami egyáltalán nem volt zavaró. Olyan sorsokat és élethelyzeteket tár fel az író, ami elgondolkodtató. Végig éreztem a nyomozás feszültségét, sok olyan fordulat volt amire nem is gondoltam volna.” (Olvasói vélemény)

De vajon honnan merített ihletet Horváth Mihály atya kísértetiesen félelmetes karakterének megalkotásához? Tényleg élnek köztünk hasonlóan megszállott emberek, és mindez megtörténhetne a való életben is? És egyáltalán: mitől lesz igazán hiteles és hatásos egy krimiregény? Ezekről a kérdésekről – és még sok másról – beszélget a szerző, Szántó Dániel, Doszpot Péter egykori sztárnyomozó és a könyv szakmai hitelességéhez nagyban hozzájáruló dr. Petőfi Attila 2020. november 26-án 19 órakor az Alexandra Kiadó és az Ectopolis közös előadásán a Lurdy Moziban. Jegyek és részletek az esemény Facebook-oldalán.

Készen állsz egy egészen új krimiélményre? Ha igen, ne késlekedj, szerezd be te is a saját példányodat az Egy pap vallomásából, és csatlakozz hozzánk november 26-án!

Egy pap vallomása

Egy pap vallomása

Szántó Dániel
Alexandra Kiadó (A), 2020.10.22.
"- Honnan értesült az emberrablásokról? - kérdezte kásás hangon. Mihály atya felnevetett: - Onnan, hogy én tüntettem el őket. - Maga? - Viktor nem bírta megállni, hogy ne mosolyodjon el. - Én bizony. Elraboltam őket, koporsóba fektettem a testüket a föld alá valahol messze innen, és otthagytam őket.