Megjelent az olimpiai bajnok labdarúgó életéről szóló kiadvány
Friss megjelenés
„Mindig a legjobb akartam lenni, talán ezért vittem olyan sokra” – nyilatkozta az Indexnek Dunai tavaly, a 80. születésnapja alkalmából készített riportban, de céljainak elérésében persze segítette vele született tehetsége és kitartása is, ezek nélkül biztosan nem kerülhetett volna be a válogatottba, nem nyerhetett volna számos kitüntetést és díjat pályafutása során. Dunai azok közé a tehetségek közé tartozik, akik az ország déli kistelepüléseiből jutottak el a főváros, majd pedig a világ legjobb csapataiba.
Dunai Antal a Magyar Olimpiai Bizottság és a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületének tagja, 2013-ban pedig a Magyar Érdemrend középkeresztjével tüntették ki kiemelkedő sportolói teljesítménye és meghatározó edzői sikerei elismeréseként.
Dunai többször is kijutott a magyar válogatottal az olimpiára, először 1964-ben. Ekkor még csak a kispadról figyelhette a játékot, viszont nem sokkal később, 1968-ban Mexikóvárosban aranyérmet, 1972-ben pedig ezüstérmet szerzett a müncheni olimpián a magyar csapattal. Figyelemre méltó eredmény, hogy Dunai tizenöt góllal az olimpiák történetének legtöbb gólt szerző játékosa.
"A mi időnkben nem lehetett bevezetni a profizmust, mert azt összeegyeztethetetlennek tartották a szocializmussal. Éppen ezért mi szórakozásként gondoltunk a labdarúgásra, míg a nyugat-európai sztárok hivatásként tekintettek rá. Ez döntött a Bayern München és a Juventus elleni BEK-meccseken? Részben igen.
Spanyolországban értettem meg, mi a profizmus, amikor edzőként figyeltem, hogy milyen kőkeményen aprították egymást a játékosok az edzésen. Én olyan közegből jöttem, ahol a hétvégi meccsek előtt már lazítottunk, a spanyolok meg úgy játszottak, mintha az életük múlt volna rajta. Miért? Mert az volt a tét, hogy a hétvégén ki kerül be a kezdőcsapatba. Nekik ez volt a szakmájuk, ezért kapták a pénzt. Ott jöttem rá, hogy a futball nemcsak játék, mint nálunk, hanem szakma. Senkit sem kellett nógatni, senki sem lazsált. Óriási ambíció volt bennünk. Ez az igazi profizmus.
Eközben minket amatőrnek hívtak, de profin tudtunk futballozni…" – részlet a könyvből
Dunai Antalt labdarúgó-karrierje csúcsán Barcelonába hívták játszani, de az akkori politikai helyzet miatt örökre el kellett volna hagynia hazáját, így itthon maradt, legalábbis egy darabig. Miután elvégezte a szakedzői képesítést, Spanyolországba utazott, ahol a Real Betis, a Castellón és a Real Murica csapatait is edzette, de emellett gyakran hazalátogatott a Zalaegerszegi TE vezetőedzőjeként. 1993-ban a magyar olimpiai válogatott szövetségi edzőjének nevezték ki, edzői pályafutásának csúcsaként pedig sikeresen kijuttatta csapatát az 1996-os atlantai játékokra.
A Dunai II., a profi címmel megjelenő, már előrendelhető könyv nem csak az élő legenda előtti tisztelet kifejeződése, személyes életének és karrierjének történetein keresztül tárulnak szemünk elé a magyar futball és sportélet sajátosságai a ’60-as és ’70-es évek (geo)politikai klímájában. A kiadványban anekdotákon keresztül tűnnek fel a magyar futball legendás alakjai. Egyaránt érdekes lehet a sportrajongók és a korabeli magyar közélet iránt érdeklődők számára!
Dunai II, a profi
Alexandra Kiadó (A), 2024.04.02.
Én az öregfiúkból lettem profi játékos. Harmincnyolc éves voltam, amikor egy ausztriai teremtornán az újpesti veteránokkal futballoztunk, és annyira jól ment a játék, hogy az osztrák másodosztályban szereplő 1. Simmeringer SC szerződést ajánlott nekem. Ami nem sikerült aktív játékosként, az sikerült a visszavonulásom után: hivatalosan is a futballb
