Nincs engedélyezve a javascript.
Pioneer Books
július 4.
Michele Campbell célja, hogy minél több bonyolult női karakter jelenjen meg a könyvekben, filmekben

Michele Campbell célja, hogy minél több bonyolult női karakter jelenjen meg a könyvekben, filmekben

Michele Campbell írói munkássága előtt a Kelet-New Yorki Kerületi Ügyészség kábítószer egységének szövetségi ügyészeként és helyettes vezetőjeként dolgozott, így a bűnüldözés hagyományos bölcsességei nem ismeretlenek számára. Innen is eredt regényének a címe, miszerint, ha egy nő gyilkosság áldozatává esik, Mindig a férj a tettes.

Campbell azonban a Valley Newsnak adott interjújában elmondta, bár maga a bűntett és az azt körülvevő rejtély fontos eleme a könyvének, inkább a három főszereplőnő közötti kapcsolatra szerette volna helyezni a hangsúlyt.

„Szerettem volna megtalálni a metszéspontot a női olvasmányok és a bűnözés, a thrillerek világa között” – nyilatkozta az írónő.

Hozzátette, a regényben jellemző egyetemi rivalizálásokat, féltékenykedéseket és bizonytalanságokat nagyrészt a saját, harvardi élményeiből merítette, amely bővelkedett hullámhegyekben és –völgyekben. A Valley Newsnak azt is elmondta, bár túlnyomórészt pozitív visszhangnak örvend a könyve, hallotta és olvasta, hogy néhányan ellenszenvesnek találják a főszereplőket.

„Ez egy olyan kritika, ami általában a női karakterekre jellemző. Igen erős nyomás van az írókon, hogy a bűnügyi köteteik női szereplőit kedvelhetővé tegyék. Szomszédlány-típusúnak kell lenniük, ahelyett, hogy összetett egyéniségek lennének, saját hibákkal, erényekkel, gyengeségekkel és erősségekkel” – tartja az írónő. – Nézd meg a televíziót, a filmeket és a regényeket: mindenhol vannak sötét férfi karakterek, és mindenki imádja őket! Én elhatároztam, hogy bonyolult nőkről írok.”

A Mindig a férj a tettes három nő viharos barátságának a története, amely gyilkosságba torkollik. A kötet elképesztő világsikernek örvend, sokan a Hatalmas kis hazugságokhoz hasonlítják. Ha nem szeretne lemaradni erről az izgalmas regényről, rendelje meg most!

Pioneer Books