Mindent elvettek tőlük, de a méltóságuk megmaradt
Douglas Smith történész
Különös, hogy az orosz arisztokrácia sorsát egy amerikai történész dolgozta fel ,először angolul. Az orosz történészeket miért nem foglalkoztatja a téma? ,
Több oka is lehet. A legfontosabb talán az, hogy a szakemberek belefáradtak a szovjet korszak rémtetteinek tanulmányozásába, túl fájdalmas és szomorú mindez. Azt már csak csendben teszem hozzá, hogy Putyin Oroszországa a dicsőség és az erő meséire kíváncsi, nem pedig a megpróbáltatások és a tragédia történeteire. Elmondom egy élményemet, ami jól illusztrálja a helyzetet: 2006-ban a moszkvai Lenin Könyvtárban kutattam. Ez még az az időszak volt, amikor nem digitalizálták a katalógust. Az , októberi szocialista forradalomhoz tartozó cédulákat lapozgatva feltűnt, hogy az orosz nemesség szócikk hiányzik, pedig minden elképzelhető nézőpont megtalálható volt: bicikli a forradalomban vagy a fogorvosok szerepe a forradalomban. Megkérdeztem az egyik könyvtárost, hogy miért nem találok semmit az orosz nemességről. Úgy nézett rám, mint egy őrültre, egy naiv, buta amerikaira. Felvilágosított, hogy ez a világ legtermészetesebb dolga, hiszen a forradalomnak semmi köze a nemességhez, és fordítva. Megdöbbentett az a megingathatatlan hit, amivel beszélt, fel sem merült benne, hogy ez nincs jól így. Akkor határoztam el, hogy írni kellene egy könyvet az orosz arisztokráciáról. ,
Mit gondolt, mennyi anyagot talál majd? ,
Fogalmam sem volt arról, hogy mi vár rám. Benne volt a pakliban, hogy semmit nem találok, és kidobott idő lesz, amit erre fordítok, de úgy éreztem muszáj megpróbálnom. Szerencsés vagyok, pont jókor kezdtem hozzá: vagy tíz évvel a Szovjetunió szétesése után a nemesi családok leszármazottai elkezdték publikálni a birtokukban lévő naplókat, leveleket, visszaemlékezéseket, fotókat. Ha 30 évvel ezelőtt akarom megcsinálni ezt a könyvet, valószínűleg nem sikerült volna. ,
Néha hihetetlen mázlim volt a munka során. Pont abban az időben, amikor a Lenin Könyvtárban kutattam, az egyik moszkvai barátom szólt, hogy hallott egy érdekes képzőművészeti kiállításról, nézzük meg. Kiderült, hogy a művész Illarion Golicin, a híres arisztokrata család leszármazottja. Sose hallottam róla korábban, pedig csodálatos képeket festett. ,A kiállításról kifelé menet észrevettem egy kis asztalt könyvekkel, egy frissen megjelent kiadvány példányait, amelyben a ,Golicin család egy tagja írta le a családi történeteket. Elkezdtem olvasni, és rögtön láttam, hogy épp ilyen információkra van szükségem. Felkutattam a kiadót, a család ma is Moszkvában élő leszármazottait, és rengeteg érdekes dolgot tudtam meg tőlük, ráadásul rendelkezésemre bocsátottak kiadatlan dokumentumokat is. ,
Pavel Seremetyev a Naprudnaja-toronyban, néhai anyja fényképe mellett, körülötte a családi levéltár és könyvtár maradéka, amelynek megőrzéséért küzdött. (A szerző gyűjteménye)
Sokat foglalkozott már korábban is Oroszországgal, a memoárok mégis meglepték? ,
Ami igazán megdöbbentett, az az volt, ahogy a nemesek többsége fogadta, ami velük történt a forradalom után. Egész pontosan az az erő, ami áradt belőlük a legborzasztóbb helyzetekben is: mindenüket elvesztették, családtagjaik egy részét megölték, sokakat bebörtönöztek, mások eltűntek. A családok szétszóródtak, sokan emigráltak. Mindent elvettek tőlük, de a méltóságuk megmaradt. Nem tudom, ez az orosz lélek sajátossága-e vagy az oroszországi nemeseké. Gyakran eszembe jutott, vajon mi lett volna a reakció, ha mindez ez nálunk történik. Szerintem mindenki mély apátiába süllyedt volna, és egyfolytában azt ismételte volna, hogy miért pont vele történik meg mindez. Az arisztokraták közül nagyon sokan pontosan látták, hogy mi és miért zajlik. Vlagyimir Golicin, a könyvben szereplő emberek közül az ,egyik kedvencem, egy magasan képzett értelmiségi, ,akit háromszor is újra választottak moszkvai polgármesternek, a naplójában egyértelműen leírta, hogy a jobbágyrendszer az oka mindennek, a parasztok végtelen kizsákmányolása vezetett a forradalomhoz.
Olvassa az ember a történeteket a ,könyvében, hogy milyen nemes lelkűek is ezek az arisztokraták, ,Szergej Seremetyev például, aki halála előtt a család művészeti gyűjteménye kapcsán arról beszél, hogy ezt nem maguknak halmozták ,fel. Nem túl idealizált ez a kép? Én nem egészen ilyen főurakról tanultam, az biztos. ,
Rengeteg általam olvasott dokumentum ilyennek mutatta őket. De tudatosan törekedtem arra, hogy ,ne szépítsem az 1917 előtti helyzetet se. Meg akartam mutatni a kevésbé kellemes ,dolgokat is ezzel a társadalmi osztállyal kapcsolatban, azt, hogy a nemesség , a gazdagságát és a hatalmát a jobbágyrendszernek köszönheti. Évszázadokon keresztül kiszipolyozták ,a parasztságot, ezért tudták felépíteni azokat a mesés palotákat, ez tény. Ugyanakkor a nemesség nevelte ki magából a tizenkilencedik század értelmiségét, amely a legelkötelezettebb kritikusa lett a rendszernek. Az első harcra kész radikálisok is a nemesség soraiból kerültek ki: Bakunyin, Kropotkin, és Lenin is nemesember gyereke. Az ő származásáról sokan hajlamosak elfelejtkezni. Lehet, hogy ez sajátos amerikai nézőpont, de úgy vélem, hogy noha a régi rendszer igazságtalan és kegyetlen volt, úgy nem lehet jobbat ,létrehozni, hogy megsemmisítjük a régi ,vezetőit. Számomra Nelson Mandela reagálása szolgál példaként, aki több évtizedet töltött börtönben, mégis amikor szabadlábra került, azt mondta, hogy ők ,nem fogják elpusztítani az elnyomóikat, mert ez csak újabb vérontáshoz vezetne, és így lehetetlen új társadalmat építeni. Nincsenek pontos számaink, de Oroszországban az arisztokráciát lényegében kiirtották. A Golicin családnak maradt néhány tagja, egy-két Trubeckoj, de mindennél többet elárul az a tény, hogy ,több Golicin él ma Észak-Amerikában, mint Oroszországban. ,
A forradalmi napok kezdetén tömeg gyülekezik az utcákon, hogy megnézzék a cári címerek elégetését. (© CORBIS Images)
Az orosz arisztokrácia megsemmisítése nem csak közvetlenül a forradalom utáni éveket határozta meg Oroszországban, hanem végigkísérte a rendszert. ,
Igen, ez volt a másik nagy meglepetés számomra is a visszaemlékezéseket olvasva. Amikor az ember könyvet ír, megpróbálja meghatározni a történet időbeli kereteit. Először arra gondoltam, hogy 1917-18 lesz ez a keret, de ,hamar világossá vált, hogy ez nem elég, a polgárháború időszakát is bele kell vennem. ,Ahogy egyre több ,dokumentumot olvastam, nyilvánvaló lett, hogy a húszas évek Oroszországa is ,pusztán a túlélésről szólt az otthonmaradást választó arisztokraták számára. ,Megható az az igyekezet, ahogyan próbálnak értelmet adni az életüknek, boldogulni egy ellenséges térfélen. A 30-as években pedig ,Sztálin újult erővel folytatta az osztályharcot az arisztokrácia ellen, ,újabb terrorhullám jött, vagyis egyszerűen nem lehetett abbahagyni a könyvet 1941 előtt. Ez az időpont azért is választóvonal, mert a német támadással az arisztokráciánál még félelmetesebb ellenség tűnt fel Oroszországban. ,Ez a két és fél évtized sokat elárul ,a szovjet politikai kultúra és a társadalom természetéről. Mintha ,az ország egyben tartásának, ,az emberek motiválásának feltétele lenne az állandó ,boszorkányüldözés, a mindenütt jelen lévő ellenség üldözése. Ha bármilyen probléma adódik vagy csak egyszerűen nem jól működik a rendszer, ,az soha nem a vezetés hibája, hanem ,a titkos, rejtőző ellenség aknamunkájának következménye. Nem tartozik szorosan ide, de most jövök Oroszországból, ahol két hetet töltöttem, és többször is az volt az érzésem, hogy mindez visszhangzik a putyini Oroszországban még ma is. ,
A 30-as évekig az arisztokrácia alap dilemmája a „menni vagy maradni”. Azok, akik nem emigráltak, miért döntöttek így?
Mi tudjuk, mi történt később, a 20-as, 30-as években, ők viszont nem tudták. ,Másrészt ebből is látszik, mennyire igaz patrióták voltak ezek az emberek. A mai napig sokan úgy gondolnak ,az orosz arisztokratákra mint érzéketlen kozmopolitákra, aki ugyanúgy otthon voltak Párizsban vagy Londonban. De ez nem igaz, ,mélyen kötődtek a hazájukhoz, ez kiderül a levelekből, naplókból. De a maradás prózai okaként az is megemlíthető, hogy egyszerűen nem volt pénzük arra, hogy elhagyják az országot, és új életet kezdjenek valahol máshol. ,
Egy társadalmi osztály eltűnése
Douglas Smith könyve pontosan felvázolja, mit jelentett a gyakorlatban az a marxi állítás, hogy a burzsoázia halála történelmi szükségszerűség. Nagyon részletesen és átélhetően mutatja meg, hogyan tűnt el szinte nyomtalanul egy hatalmas ország egész társadalmi osztálya. Az orosz arisztokrácia 1917 utáni sorsát főképp két nagy múltú és népes család, a ,Seremetyevek és a Golicinok történeteire koncentrálva ábrázolja. Még a témát valamennyire ismerők számára is megdöbbentőek egy társadalmi osztály szó szerinti likvidálásának részletei. A könyv különös jelentőségét a benne idézett, részben publikálatlan visszaemlékezések, naplójegyzetek, interjúk, levelek sokasága adja, amelyből jól kirajzolódik, milyen választási lehetőségek, életutak jellemezték ezeknek az embereknek a sorsát. ,
Az orosz arisztokrácia végnapjai
Európa Könyvkiadó, 2015.
Douglas Smith russzista történész, korábban az amerikai külügyminisztérium Oroszországban dolgozó tisztviselőjének, a Szabad Európa Rádió oroszszakértőjének megrendítő könyve az orosz arisztokrácia csillogó múltjáról, pusztulásáról és a túlélésről.
1937. január 14. A Seremetyev és az Obolenszkij család (Az Orosz Állami Irodalmi és Művészeti Levéltár szívességéből)
Vlagyimir Golicin és felesége, Jelena a gyermekeikkel, Illarionnal, Mihaillal és Jelenával Dmitrovban, 1930 körül. (Andrej Golicin szívességéből)