Viet Thanh Nguyen 2015-ben megjelent A szimpatizáns című regénye egy, a kommunista erők egykori kémjeként szolgáló, félig francia, félig vietnámi férfi köré épül. A történet az ismeretlen főszereplő életét követi végig, aki a Los Angeles-i száműzetésben tapasztalja meg a történelmi háború utolsó napjait, majd Délkelet-Ázsia felé veszi útját. A könyv Graham Greene-t idéző lenyűgöző prózája mély együttérzéssel beszél a háború embertelenségéről és a hazájuktól elszakadt bevándorlók identitásválságáról, ugyanakkor megsemmisítő humorral tárja fel Kelet és Nyugat ambivalens kapcsolatát. A szimpatizáns erőteljes, gondolatébresztő alkotás, amely kíméletlenül szembesíti az olvasót korunk talán legfontosabb társadalmi problémáival, így nem meglepő, hogy 2016-ban elnyerte a szépirodalmi Pulitzer-díjat, megkapta a szépirodalom kiválóságáért járó Carnegie-érmet, illetve további kitüntetések mellett az ázsiai-amerikai szerzőket elismerő rangos APALA díjat (Asian/Pacific American Award for Literature) is.
A legfrissebb hírek szerint most pedig a tévéadaptáció jogát is eladták: a szerző Twitteren árulta el, hogy A szimpatizánsból készülő sorozatért az A24 produkciós iroda és Park Chan-wook dél-koreai filmrendező jegyzi.
„Óriási izgalommal tölt el, hogy bejelenthetem: az A24 tévéadaptációt készít A szimpatizánsból, ráadásul nem mással, mint Park Chan-wookkal, A szobalány rendezőjével. Chan-wook Oldboy című filmje nagy hatással volt A szimpatizánsra, és jobb embert el sem tudnék képzelni erre a feladatra” – írta.
A szimpatizáns tévésorozat debütálásának dátuma egyelőre nem ismert. További részletek megjelenése esetén magazinunkban feltétlenül beszámolunk a fejleményekről.