9... 8... 7...

Az értékelés olvasható a blogomon, lásd a linket alább.
Ha valaki megkérdezi tőlem, hogy honnan jött nekem a goth stílus, azonnal rávágom ennek a könyvnek a címét. Mert ez az igazság. Ez volt az, ami aktiválta/bekapcsolta/felébresztette; ami elindított egy úton afelé, hogy önmagamat megtaláljam.
13 évesen olvastam először, amikor megjelent, még a Bendegúz nevű, általános iskolákban jelen levő olvasós, szövegértős játék/verseny könyvajánlója kapcsán találtam rá; azonnal megfogott, az alapötletet már akkor is zseniálisnak tartottam.
Évekkel később, már egyetemistaként újraolvastam, akkor is nagyon tetszett, és már a szimbolikáját is jobban megértettem.
Év elején találtam egy molyos kihívást a trilógia elolvasására. Meg is jött a kedvem, elvégre már rég volt, és arra is kíváncsi voltam, hogy az első olvasáshoz képest több mint kétszer annyi idősen milyen élmény lesz. Gyula bácsi 2019-ben szerzett aláírása az első oldalon pedig plusz hozzáadott értéket képvisel.
Ezzel az olvasással harmadszor léptem be a démonlakta Budapestre; kellemes nosztalgia öntött el, mint amikor egy olyan helyet látogat meg az ember, amit jól ismer, de már nagyon régóta nem kereste fel.
Jól esett újra Lilith szemén keresztül látni a város lakóit megszálló démonokat, a Krisztina körúton furikázó gőzjárgányokat, a Város által foglalkoztatott alsóbb kasztokba tartozó egyéb ördögfattyakat. Böszörményi egy lenyűgöző világot épített fel – természetesen a megfelelő ismeretanyag birtokában. Mindent, amit a mi világunkban ismerünk, leképezett ebbe a sötét, időnként steampunk hangulatú Városba. Az alkoholt lávalöttynek hívja, az iskolai jegyeknek is megvannak a maguk nevei, mint például akasztófa, szöges kaloda vagy tüzes trónus, a hatóság emberei pedig a grammatonok. Maguk a démonok, akiket az emberek önként (vagy kényszerűen a 18. születésnapjukon) magukba fogadnak, szintén egy-egy olyan tulajdonság vagy viselkedésmód e világbeli mása, amelyekkel a mindennapi életben találkozunk. Nem kell bemutatni az alkesz démont, szintén kevés magyarázatra szorulnak Abbaddon fattyai, akik látványos izmokkal ajándékozzák meg a gazdájukat, cserébe felfalva a szürkeállományukat, vagy az asmo démonok, akik lélegzetelállító külsőt kölcsönöznek annak, aki hordozza őket, egyúttal vásárlási mániába hajszolva őket.
Amikor elképzelem a leírtakat, egy fekete, illetve a szürke különböző árnyalataiban játszó Várost látok. Komor és nyomasztó, de tulajdonképpen élvezem, amit látok. S mikor felnézek a könyvből, én is látni vélem a körülöttem levők vállán a maguk kis démonját.
Sokkal inkább a leírásokban merültem el, mivel a cselekményt már ismertem. Ha nem is emlékeztem tisztán minden részletre, olvasás közben minden beugrott, semmi sem hatott idegennek. Ahogy elsőre, most is a ködgruftik ruházatának bemutatása és Lilith átalakulása tetszett a legjobban.
Maga a cselekmény nem túlzottan bonyolult, mondhatni, egy teljesen átlagos felnövéstörténet eleje. Amiről tulajdonképpen szól, az egy tizenéves lány harca a saját belső világával és a környezetével, útjának keresése, és a vágy, hogy tartozzon valahova egy olyan világban, amelyből szíve szerint leginkább elszökne. Sokan tudunk ezzel azonosulni. Minél inkább kívülállónak éreztük magunkat a saját tizenéves éltünk közösségében, annál jobban megértjük, miért akarta Lilith mindenáron elkerülni a saját Megszállását.
Azt hiszem, nagy szerencsém, van, hogy a megjelenésekor, a megfelelő életkorban már olvastam a könyvet; 15 évvel később már láthatóan nem én vagyok a célközönség. Lilith ingadozásai és a játszmák eléggé idegesítettek, és rendkívül zavart az is, hogy nem tudott senkivel őszinte lenni és képtelen volt azokban megbízni, akik láthatóan segíteni akarták őt.
Talán öregszem, talán az azóta olvasott könyvek teszik, de a legjobban a két Zéró fejezet tetszett. Ezek tulajdonképpen magyarázatot adnak az addig történtekre; egy valóságosat, amely a mi világunkban is hihető – az igazat megvallva, egy kicsit a Viharszigetre emlékeztet ez a megoldás; ettől is érzem olyan zseniálisnak.
A megjelenés idején még jelentősége volt annak, hogy kettő van; akkor mi, olvasók dönthettük el, hogy melyik folytatást szeretnénk olvasni. Ha ma választhatnék, a másik fejezetcímet küldeném el a megadott e-mailcímre.
Nagy szerepet játszott ez a könyv abban, hogy a saját utamat megtaláljam, hogy rájöjjek, ki vagyok, vagy ki akarok lenni. Megmutatta a szubkultúrát, amelyhez tartozni akartam, és amelyhez tulajdonképpen ma is tartozom, még ha mostanában bizonyos okokból ezt nem hangoztatom.
Szeretettel ajánlom ezt a sorozatot minden fiatalnak, aki egy kicsit is úgy érzi, hogy kilóg a sorból. Ne féljetek! Lehet, hogy a sorral van probléma!