Balaton

Azokban a korokban, amikor az ember még sokkal inkább volt része a természetnek, mint a tömegélményeknek, a balatoni emberek hajnalban leballagtak a tóhoz, hogy megnézzék a vizet. A Balaton vizének tükre mindent elmondott az eltelt éjszakáról, a reggelről, az elkövetkező órákról, a szelekről, a felhők tartalmáról, a madarak vonulásáról, sőt még a mögötte cikkanó halak kedvéről is. Aki a vizet nézte, egységes egészet látott: lombokat, szusszanó nádast, kavicsot, madártoll-villanást, szomjas négylábút, békésen ringó ladikot, végtelenbe úszó íveket a távolban. Ha körbevezette a tekintetét, láthatta, hogy a falubélije is a parton áll, aki már bevégezte a táj kémlelését, s most épp fülel. A tó olykor suttog, máskor locsog, néha ordít, telente zörög és reccsen: de mindig mond valamit annak, akinek füle van hozzá.