Idegen test

"Új volt nekem ebben az olvasmányban voltaképpen a háborútól felkavart, majd a szovjet jelenléttől szigorúan ellenőrzött keletnémet valóság, amely valóban más volt, mint az egykorú magyar valóság. Lehet, hogy aki ott élt és ott maradt, ugyanarra másként emlékszik, vagy legalábbis másként szeretne emlékezni. Henninget az ő empatikus-kívülálló pozíciója tisztánlátás-többlethez segítette. A távlat fegyelmét Henning megtanulta, és a fordító fölkészült az emlékezésre.
Nem vagyok nagy ismerője a keletnémet irodalomnak, de eddigi olvasmányaim alapján sejteni merem, hogy barátom könyve azon belül is újat nyújt. Feltételezem, hogy regényes autobiográfiája megtalálja a neki megfelelő német olvasókat (és most már a magyarokat is), akiket magukat is foglalkoztatott a döntés kérdése szorosan determinált helyzetekben.
Mindenkinek van egy családregénye, ha akarja, hogy legyen, ha képes az apjában, anyjában felfedezni a regényalakot. Hans-Henning Paetzkének van mit elmesélnie, és van fogékonysága a részletek iránt, hogy olyasmit is el tudjon beszélni, amit pusztán fantáziával nem tudott volna elővarázsolni.
Igaz? Nem igaz? Kár erről faggatni a szerzőt, ha igaznak látszik, akkor az. Egy ember átfogó története rengeteg kistörténetből áll, és a pásztázó, megelevenítő érdeklődés, amelyet vonzódásnak is nevezhetnénk, mindig tartalmaz valamit abból a kettősségből, amelyet a hogyan is volt? és a hogyan is kellett volna lennie? kérdések különbsége jelez. Az elbeszélő leír és helyesbít, egyszóval mesél, olykor pletykál is. Nem voltunk tanúi Henning tanuló- és vándoréveinek, és nem leskelődtünk a randevúin; a hőstettek és a félelmek most vizsgáznak az olvasó befogadó képzelete előtt." (Részlet Konrád György előszavából)