Hans-Peter Dallow, történész, egykori egyetemi oktató mindössze annyit tett, hogy diákjai kérésére a beugrott a beteg zongorakísérő helyére egy amatőr és véleménye szerint érdektelen kabaré-előadáson, hogy egy kissé átírt szövegű régi tangó alá játsszon néhány akkordot. Ez a kis beugrás azonban 1966-ban, az NDK-ban, a tangó rendszerellenes szövege miatt huszonegy hónapnyi börtönbüntetést ért.
Dallow szabadulása után képtelen mindent ugyanott folytatni, ahol két évvel azelőtt abbahagyta. Közönyösen tekint életének egykor fontos színhelyeire és szereplőire. A meghasonlottság, az önpusztítás éve kezdődik a férfi számára, a töredező kapcsolatok keserves időszaka. Talán benne van a hiba, a harmincnégy évet hibátlanul és maradéktalan szellemi alkalmazkodásban leélt értelmiségiben, akit az észrevétlenül szolgált rendszer oly súlyosan megbüntetett? Dallow nem elemez és nem filozofál: egyszerűen nem tud és nem is akar megbirkózni hamis szabadság és törékeny biztonság lepleződésével.
A férfit végül, egy ironikus fordulattal a 68-as csehszlovákiai események rehabilitálják. Azok az események, amelyekről mélységes csömöre miatt talán egyedül ő nem nyilvánított semmilyen kompromittáló véleményt...