Három vad kutya és az igazság

Markus Zusak három kutyusáról (amúgy cicárol is 😀) ír, Reubenről, Archerről és Frostyról ebben a csoda kötetben. Örökbefogadott ebek, akik igazi kihívást jelentettek. Család, veszteségeik és a mókás, néhol fájdalmas hétköznapokról szól. Nagyokat tudtam kacagni, az biztos. Nagyon átéreztem ezt a kapcsot, ami ember és kutya között létrejöhet. A kötet egyszerre szól családról, veszteségről, a mindennapok káoszáról és arról a különleges kapcsolatról, amely az ember és kutya között létrejöhet.

Markus Zusak neve akkor vésődött be, mikor anno A könyvtolvaj című regényét olvastam. Nagy hatással volt rám az írása, az egyik kedvencemként tartom azóta is számon. Többször is kézbe vettem a boltokban más regényeit, de valahogy egyik könyve sem szólított meg igazán. A Három vad kutya és az igazság című írása azonban valahogy azonnal megfogott.
Már a fülszöveg alapján is nyilvánvaló volt, hogy ez nem egy tipikus regény lesz, melyben a képzelet szövi a sors fonalait. Markus Zusak ebben a különleges könyvében három mentett kutyájáról, Reubenről, Archerről és Frostyról ír. A kötet egyszerre szól családról, veszteségről, a mindennapok káoszáról és arról a különleges kapcsolatról, amely az ember és kutya között létrejöhet.
Mindhárom kutya más és más kihívást jelentettek a családnak. Mindegyiket úgy fogadták örökbe. Ennek minden szépségét és minden nehézségét is leírja a szerző.
Reuben – a legidősebb, nagytestű, domináns, kissé agresszív hajlamú kutya. Megtestesíti a „vad” erőt, akit nem könnyű féken tartani. Ráadásul egyszer még a szerzőt is kórházba juttatta.
Archer – játékosabb, bohókásabb természetű, aki könnyebben alkalmazkodik, de szintén tele van energiával. Reuben volt kettejük közül a falkavezér, Archer pedig az, aki követte őt.
Frosty – a legérzékenyebb, legsebezhetőbb a három közül, ő hozza a legtöbb törődést és együttérzést az életükbe. Elég hamar kiderül a kötet első néhány oldalán, hogy ő volt tulajdonképpen a gyógyír a másik két kutya elvesztése után. Vele lett teljes a könyv is, hiszen Markus Zusak sokáig nem tudta, hogy miként örökítse meg lapokon a kutyáit. Frosty kellett ahhoz, hogy ez a történet végül igazán kerek egésszé álljon.
A szerző nem bagatellizálja, nem idealizálja az örökbefogadást. Olykor kőkemény harcként ír az összeszokásról és fegyelmezésről. Zusak humorral és őszinteséggel írja le, hogyan borítják fel a kutyák a ház rendjét: folyamatosan zaj van, káosz...ráadásul azt sem szabad elfelejteni, hogy a két kutya jelenléte milyen hatással lesz a cicák életére. A kutyák egyszerre jelentenek örömöt és megpróbáltatást: a szeretet és a bosszankodás kéz a kézben jár.
A könyv nem csupán vicces vagy megható kutyatörténetekből áll. Zusak a kutyák kapcsán önmagáról és a családjáról is vall: arról, hogyan birkózik meg a felelősséggel, a veszteséggel, a múló idővel. Olvasás közben sokszor elmosolyodtam, volt, hogy hangosan fel is nevettem. Hiszen minden szomorúság ellenére, azért van némi humor abban, mikor a szomszédok egyike ráhívja a rendőrt a családra, mert a sötétben látszólag egy hullát vonszol át az udvaron. De közben voltak részek, amelyek óriási hatással voltak rám, amelyek után megállíthatatlanul sírtam. Minden állattartó ember számára az egyik legfélelmetesebb pillanat, mikor eljön az idő és kisállatunk számára eljön az a bizonyos idő. Bele sem merek gondolni, hogy számunkra hogyan és mikor érkezik el a pillanat. Szóval miközben ezeket a részeket olvastam, a kanapén ültem és csak simogattam a kiskutyámat.
A kötet nagyon könnyen olvasható, a szerző stílusa nagyszerű. Hihetetlenül emberi, érdekes volt bepillantást nyerni a mindennapjaiba. A nehézkes, fájdalmasabb részeket nagyon jól ellensúlyozza humorral. A könyvet pedig a közös képek még közelebb hozzák az olvasóhoz, így a Zusak család olyan lesz, mint egy régi kedves ismerős. Azt érzi az ember, hogy még jobban tud azonosulni velük.
Markus Zusak könyve egyszerre szórakoztató, megható és fájdalmasan igaz – azoknak szól, akik valaha is szerettek egy állatot, és megtapasztalták, mit jelent együtt élni velük, majd elengedni őket. Én nagyon szerettem.