Halálos árnyék

Az értékelés olvasható a blogomon, láad a linket alább.
Amikor először láttam ennek a könyvnek egy másik borítóját (azt, amelyen a sírkő szerepel), aznap éjjel George Komor neve neonreklámként villogott az agyamban, és nem hagyott aludni. Gondoltam rá, hogy ha ennyire foglalkoztat, érdemes lenne előrébb vennem az olvasmánylistán, de mégsem tettem meg, hagytam, hadd kerüljön sorra a maga idejében. Ez a közelmúltban történt meg.
Ígéretesnek tűnt már az első pár oldal után is, és gondoltam, hogy gyorsan fogok vele haladni. Aztán az időhiány közbeszólt, és bő egy hónapig tartott, mire sikerült kivégeznem.
Jó a sztori; egy létező jelenségből indul ki, amit jól megcsavar és továbbfejleszt azzal, amilyen kapcsolat Thad Beaumont és George Komor között létesül. Ha erre gondolok, azt mondom, hogy az angol cím, (The Dark Half, szó szerinti fordításban a sötét fél) sokkal találóbb. Valahol mindenkinek van ilyenje, még ha nem is olyan veszedelmes, mint Komor. Sokszor annyira fáradtan fogtam neki az olvasásnak, hogy pár oldal után elaludtam, de ez egyáltalán nem a könyv hibája volt. Végig érdekelt, hogy mi lesz a szereplőkkel, sikerül-e megállítani az életre kelt alteregót, illetve sikerül-e a rendőrséget meggyőzni az igazságról, és arról, hogy erre nem lesz kézzelfogható magyarázat.
Azt hiszem, mondhatom, hogy a művei 75%-ának elolvasásával elég jól ismerem King munkásságát, de én ilyen fröcsögéssel, és ilyen (bocsánat a szóért) vadbarom főgonosszal, mint George Komor, még nem találkoztam nála.
Olvastam én már durvát, beteg gyilkosságokat, még az itt leírtaknál jóval vadabbakat is, valamiért mégis ez a könyv volt az, ami valami hihetetlen módon eltalált. Hogy én vagyok-e érzékenyebb mostanában, vagy tényleg volt benne valami, az Agykontrolhoz hasonlóan, nem tudom. Annyi biztos, hogy George Komor rengeteg álmomban jelent meg ebben az egy hónapban, vagy ha ő nem is, valami hasonló jelenetet, helyszínt láttam, mint amilyet ő hagyott maga után. Az is előfordult, hogy ez utóbbihoz aludnom se kellett, csak zenét hallgatni, csukott szemmel. Nem mondom, hogy féltem tőle, de rendesen beleköltözött az agyamba.
Anno Brady Hartfieldet is elküldtem a fenébe, szóval:
Nem Valami Kedves George Komor!
Kiborítottál már azelőtt, hogy megismertem a történetedet, és megtetted annak olvasása közben is. Most, hogy már tudom, mi lett veled, leszel szíves békén hagyni! Köszi!