András II. könyve

"E magasztos személyt, ki még most is mindennap vezérli a világ sorsát, méltán nevezhetjük isteninek, nem abban az értelemben, mintha Jézus magába olvasztott volna minden isteni tulajdonságot, vagy azokkal adekvát lett volna, hanem azon értelemben, hogy Jézus volt az az egyén, ki nemét a legnagyobb lépéssel vitte az isteni felé. Az emberiség a maga összességében alacsony, önző lények keveréke, kik csak abban múlják felül az állatokat, hogy önzésük megfontoltabb. De ez egyforma köznapiság közepette oszlopok emelkednek az ég felé, megannyi bizonyítékai egy nemesebb rendeltetésnek. Jézus a legmagasabb az oszlopok között, amelyek mutatják az embernek, hogy honnan jött és hová kell törekednie."

Az emberiség büszke lehet arra az emberre, aki ekkora oszloppá emelkedett ki soraiból, és még egy oka van arra, hogy vállalja Jézus emberi létét. Mert ő nem égi küldetés révén került közénk, nem Isten, "született" fiaként, és főként nem (fél- vagy egész) Istenként küzdött meg sorsával, hanem eleven emberként. Hozzánk hasonló emberi lényként. Ennek tudhatjuk be, hogy oly magasra emelkedett Jézus - ember építette - oszlopa, mint senki másé. Nem az a dolgunk tehát, hogy isteni behatású születését bizonygassuk. Inkább örüljünk, hogy egy valaki közülünk, emberek közül emelkedett ki ilyen szédítő, isteni magaslatokba.