Őszinte leszek, többet vártam ettől a könyvtől. Nagyon felcsigázott a téma, a fülszöveg, de az olvasás végére olyan érzésem volt, mintha csak egy vázlatot olvastam volna.
A könyv témája, hogy az 1800-as évek Franciaországában, Párizsban működő, nők számára fenntartott elmegyógyintézet mindennapjaiba, valamint az éves báljukba enged betekintést. Hogyan készülnek az őrültek egy bálra? Mennyire tudják, miről szól ez? Kik azok, akik eljönnek őket megnézni? Izgalmas kérdések, de csak elnagyolva kapunk rá válaszokat. Inkább biodíszletként működnek, a kórtermi lányokról, asszonyokról alig tudunk meg valamit, pár mondattal felvázolják az előtörténetüket és annyi. A fókusz Geneviéve ápolón és Eugénie-n van, de az ő kapcsolatuk is elnagyolt, az ápolónő jellemfejlődése didaktikus, Eugénie karaktere papírízű, sekélyes.
Se a jellemábrázolás nincs kibontva (néha nyomatékosításként egy-egy szereplő megjegyzi, hogy Geneviéve megváltozott, de ezeket a mondatokon kívül sehogy se nyílvánul meg), se a cselekmény nem izgalmas, nincs kibontva, nincs csúcspontja a regénynek, a vége kiszámítható és semmit se ad hozzá az olvasmányélményhez.
Nagyon érződik, hogy Mas forgatókönyvíró, ez a kötet nagyon jól megfilmesíthető, rengeteget lehetne a non-verbalitással játszani.
Azoknak tudom ajánlani a könyvet, akik kíváncsiak arra a jelenségre, hogy ha egy család meg akart szabadulni a nőtagjaitól, akkor az 1800-as években nemes egyszerűséggel hisztériásként bolondok házába csukatták. Egyestés olvasmány, az érdeklődést felcsigázza, de nagyon sok mindennek utána kell majd olvasni, ha érdeklődünk a téma iránt.