Nagyon szeretem Emma Donoghue-ban, hogy ennyire sokrétű és minden regénye teljesen más élményt ad, mert azért vannak írók, akik hajlamosak lecövekelni egy bevált receptnél. A Hétpecsétes titok élénk és hiteles képet fest a viktoriánus Angliáról, különös tekintettel a nők helyzetére és a nemek közötti egyenlőtlenségekre. Az eleje egy picit nehézkesen indult, de aztán gyorsan megfogott az atmoszférája, az olvasmányos stílusa és a sok izgalmas társadalmi kérdés, amit felvetett.
Helen személyisége érdekelt, és valamilyen szinten le is nyűgözött, ahogy manipulálta az környezetét és játszadozott az emberekkel. Egyébként néhány dologban még egyet is értettem vele, főleg a kettős mércével kapcsolatban, amivel a férfiak és a nők tetteit és ballépéseit megítélik.
Fido révén pedig bepillantást nyerhetünk a nőjogi mozgalmakba és az egyenlőségért tett erőfeszítésekbe a saját nyomdájában. Érdekes, hogy az önállósága ellenére is mennyire befolyásolható volt, legalábbis ami Helent illeti. De hát Helen nem csak rá volt ilyen hatással.
Mivel a történet nagy része egy per és a tárgyalás körül forog, ezért nálam már eleve nyert ügye volt. Valamiért imádok tárgyalásokról olvasni. A szerző remekül adagolja az információkat, imádtam, hogy mindig kiderült valami csavar, ami teljesen más fényben tüntette fel az egész ügyet, a karaktereket és a kapcsolataikat.
Az pedig még ad hozzá egy kis pluszt, hogy a történet alapját valós események és személyek adták.