A Paddy Clarke, ha ha ha nem több hétköznapi szemelvények gyűjteményénék egy tízéves kisfiú életéből a hatvanas évekbeli Írországban, de pont az egyszerűségében rejlik a bája. Az író nagyon jól beilleszkedett a gyerekszemszögbe, meg tudta teremteni azt a bensőséges, egyszerű érzést, mintha tényleg Paddy osztaná meg velünk a gondolatait.
Talán pont ez az oka, hogy a narráció kissé csapongó, sok a hirtelen, éles váltás és váratlan képzettársítás, időnként pedig mindenféle random információt is bedob, amit Paddy megtudott valahonnan. Viszont a fejezetek hiányának és a szinte egybefüggő szövegnek hála nagyon olvastatja magát, nehéz letenni, még akkor is, ha nem köt le maradéktalanul.
Nem rossz regény, de engem nem különösebben fogott meg, nem szerettem a kölköket, néha még untam is. Ennek ellenére nem érzem elfecsérelt időnek az elolvasását, és értékelem, hogy Paddy mennyit fejlődött a végére, sokkal érettebb lett önmagához és a többiekhez mérten is.