Hűha. Hát, nem erre számítottam. Mármint hallottam már ezt-azt Stephen Kingről, és gondoltam, huh, ez most durva lesz, ez nagyon durva lesz… De nem volt az. Kicsit több „reszketést” vártam. Ha már thrillerről beszélünk… A hangulata nagyon megragadott, azonban a cselekményt kissé hiányosnak éreztem, még akkor is, ha ez pont azt a célt szolgálta, hogy rejtélyes hangulatot teremtsen. Az első 50 oldal nehezen csúszott le, aztán egyre gördülékenyebbé vált, és megtetszett. Imádtam a nyersségét, azt, ahogy King bemutatta az emberek belső romlottságát… Na az megborzongatott. Tetszett a téma, a sztori, tetszett a hossza, hogy nem nyújtotta el, tetszett a felépítése, hogy előre utalt a végkifejletre… Jó volt, tényleg.
A hiányérzet viszont gyökeret eresztett belém. Úgy érzem, Carrie karakterét jobban is ki lehetett volna dolgozni. Úgy érzem, mintha mindenki mást jobban megismertünk volna, és a csaj egész szerencsétlen helyzete nem jött át nekem igazán érzelmileg. Felmerül a kérdés, hogy vajon direkt volt-e ez, vagy egyszerűbb volt-e így megoldani… Nem vagyok Stephen King.
Közben párhuzamosan néztem a filmet is, de úgy 30 perc után inkább félretettem a könyv végéig. Féltem a spoilerektől, de egyébként segített a szereplők elképzelésében. Egyébként szerintem elég jó lett, főleg ha azt nézzük, mennyire könyvhű, hisz többször is szó szerint idéztek belőle, a színészek pedig jól játszottak. Persze raktak egy-két extrát a sztorihoz, de én teljesen meg voltam elégedve; mondjuk a végén az a happy zene elég morbid volt… Ajánlom a zsáner kedvelőknek és a kezdő Stephen King olvasóknak.

Egy lány, akit egész életében elnyomtak. Egy különleges képesség, ami végül elszabadul. Stephen King első regénye, a Carrie, nem véletlenül lett klasszikus: lebilincselő, hátborzongató, és tele van érzelmi töltettel. Rövid, de sokáig hat az olvasóra.
Fedezd fel a King-univerzum kezdetét!