Gerald Durrell neve számomra mindig is egyet jelentett az állatvédelemmel és az állatok iránti őszinte szeretettel, tisztelettel. Gyermekkoromban bizony kicsit irigy is voltam rá, legalábbis, hogy annyi állata lehet otthon. Első olvasási élményem a kalandortól a Léghajóval a világ körül című, inkább fiatalabbaknak szóló könyve volt és azóta is töretlen lelkesedéssel rajongok a stílusáért és utánozhatatlan humoráért. Időről időre visszatérek hozzá, de ezt már sokszor sok helyen leírtam, azért van ez, mert van olyan, amikor egyszerűen érzem, hogy egy kis Durrell jót tenne a lelkemnek. Ilyenkor belemerülök a történeteibe, együtt nevetek vele, majd egy időre ismét félreteszem. Valahogy így alakult a mi különös, vissza-visszatérő kapcsolatunk.
Most pedig az Európa Kiadó gondozásában az író könyvei ilyen fantasztikus grafikával látnak napvilágot, így örülök, hogy A susogó táj már ebben a csodás, korszerű kiadásban is a polcomon van.
Próbáltam visszaszámolni és arra jutottam, hogy nagyjából az 5. alkalommal olvastam el ezt a kötetet. Ebből is látszik, hogy a megunhatatlan kategória, minden egyes olvasással sikerül újdonságokat találnom, felfedeznem egy új nézőpontot.
Ez pontosan az a kötet, amit képes vagyok egyetlen nap alatt kiolvasni. Ezúttal egy csábító tájra utazunk Gerry-vel , Argentínába, ahol számos kaland vár az olvasóra. Az író természetesen most is igazán humoros anekdotákkal, vidám figurákkal, a gyönyörű természettel és az imádnivaló állatokkal szórakoztat minket. Imádom benne, hogy öníróniával tud mesélni, ráadásul a maga csodálatos egyszerűségével teremt kalandot és adja át a természet tiszteletét. Azt gondolom, soha nem találkoztam egyetlen filmmel vagy írással sem, amely a humort, a tiszteletet és az egyszerűséget ennyire pompás módon tudta volna bemutatni.
A susogó táj vidám, kalandos, teli öniróniával, állati kalandokkal és néhány csepp Argentínával.
Ezúttal is durrell-i fordulatok, kiváló írói stílus, rengeteg anekdota és színes karakterábrázolás jellemzi az írást. Nagyon jó szívvel tudom ajánlani már az egészen fiatal korosztálynak is, hiszen ezek a történetek kortalanok és mindig időszerűek a feldolgozott témák.

Nagyon szeretem Gerald Durrellt, mert mindig mosolyt tud varázsolni az arcomra; de jó volt egy komolyabb könyvet is olvasni tőle.
Természetesen az író itt is megcsillogtatja a szokásos humorát, szóval bőven akadtak vicces pillanatok, főleg az elején. Emellett viszont bemutatja az állatkert és az alapítvány működését, és azt a nagyszerű, kivételes munkát, amit a természet megóvásának érdekében végeznek. Engem lenyűgözött, ahogy Durrellék felismerték, milyen nagy szerepe van a fajmegőrzésben az állatkerteknek, és hogyan járulhatnak hozzá a természet megóvásához ahelyett, hogy csak az emberek szórakoztatását helyeznék a középpontba.
A komolyabb részek és a természetvédelem fontosságának hangsúlyozása tökéletes egyensúlyban vannak a humoros epizódokkal, imádtam az állatokkal kapcsolatos vicces sztorikat. Egyelőre azok a részek nem fogtak meg annyira, amikor a bürokráciával bajlódtak, illetve az alapítvány eseményeinek szervezése sem lett a szívem csücske. De a stílusa annyira imádnivaló és szórakoztató, hogy még az unalmasabb témákat is feldobta.
Azt hiszem, Gerald Durrell ebben a könyvben végre megmutatta, hogy mi az igazán fontos számára, és a könyvek tulajdonképpen csak eszközként szolgálnak ahhoz, hogy minél több ember figyelmét felhívja a környezetvédelemre és a veszélyeztetett állatokra. Én nagyon szerettem, és örülök, hogy a polcomon tudhatom. Már csak az imádnivaló borító miatt is. :)