Nincs engedélyezve a javascript.
6jn4_fqy.jpg
Jonas Hassen Khemiri
Jonas Hassen Khemiri 1978-ban született Stockholmban. A kortárs svéd irodalom sztárja eddig öt könyvet jelentetett meg, de mára már színpadi szerzőként is világhírre tett szert. Színdarabjait Berlinben, Londonban és New Yorkban is sikerrel játsszák. 2017-ben ő volt az első svéd prózaíró, akinek az elbeszélése megjelent a New Yorker lapjain. Írásait eddig több mint 25 nyelvre fordították. Munkásságáért többek közt megkapta az elsőkönyveseknek járó Borås Tidnings-díjat, a Svéd Rádió irodalmi díját, 2015-ben pedig Amikre nem emlékszem című regényét a legjobb svéd regénynek ítélték a kritikusok, és ezzel elnyerte a rangos August-díjat.