Amikor Amerika kerül szóba, valahogy mindig előjönnek az ismert mondatok a Micsoda nő! elejéről, biztosan ti is hallottátok: ’’Isten hozott Hollywoodban! Te miről álmodozol? Mindenki ide hozza az álmait, mert ez Hollywood, az álmok országa. Egyik álom valóra válik, a másik nem, mert ez Hollywood. De csak álmodozzatok, mert ez Hollywood, álmodni jó, csak álmodozzatok!”
Ugyanabban az országban él Demon, de semmi köze a fenti idézethez. Még csak álmodozni sem mer… hiszen a hely, ahová született „a világ segglyuka”.
Maga Demon meséli el a történetét, és én már nagyon hamar megszerettem őt. Nemcsak a dumája miatt (hihetetlenül jó humorú, pikírt, szarkasztikus), hanem ahogyan átvészeli a folyamatosan nehezedő akadályokat, ahogyan értelmezi az éppen aktuális élethelyzetét.
Nem mostanság olvastam Dickens Copperfield Dávidját, de azért néhány dologra emlékeztem még. Amikor afféle alcímként feltűnik a könyvborítón „Azaz a 21. századi Copperfield Dávid kalandjai, tapasztalatai és megfigyelései a vidéki Amerikában”, önkéntelenül is elkezdődik a párhuzamok keresgélése. Hasonló indulás: egy burokban világra jött, úgynevezett utószülött gyerek (apja még születése előtt meghalt), aki túl sok mindenre nem számíthat. Hasonlóak a nevek, a találkozások, a kapcsolatok. Kíváncsi voltam, hogyan alakul ez a mai Amerikában. Azt kell mondanom, hogy Barbara Kingslover Demonja a felnőttek Dávidja. Folyamatosan szurkoltam Demonnak, hogy hátha most jól alakul, holott tudjuk, hogy az eddigiek alapján egész biztos nem így történik. Egy olyan világ ez, ahonnan nem egyszerű kicsekkolni, vagy ha mégis, az végleges és megváltoztathatatlan. Rezesfejű Démon melungeon, akit a csodálatos gyermekvédelmi rendszer focilabdaként passzol hol ide, hol oda, aki el sem hiszi, hogy előfordulhat olyan hely, ahol nem bántják, nem verik át. Ahol a jövőkép sokuk számára nem csupán ismeretlen fogalom, hanem igazából nem is létezik. Komoly probléma a tudatmódosító szerek számtalan változata, az „egyszerű” oxy-függőségtől kezdve a komolyabb szerekig. Csak ez irányítja az emberek lépéseit, s az örök delíriumból vajmi kevés esély van szabadulni.
Olyan szinten odacsap a kíméletlen valóság, amiről nem igazán lehet ajánlót írni, nem lehet regélni, nem lehet példálózni, csak ajánlani lehet. Egyáltalán nem könnyű gyerekmese, igazi féltégla, de egy pillanatra sem unalmas. Az írónő is ezen a vidéken él, volt honnan meríteni, kertelés nélkül tárja elénk a valóságot. Olvassátok!
https://www.instagram.com/p/DHRNRXYMQp9/?img_index=1