Az 1955-ös születésű Barbara Kingsolvert a legjelentősebb amerikai kortárs írók között tartják számon. A Marylandben született Kingsolver Kentuckyban nőtt fel, de gyermekként szüleivel együtt Kongóban is élt néhány évet. Komolyzenei tanulmányokat végzett, majd ökológiából és evolúciós biológiából diplomázott. Az 1980-as évek közepén kezdett el szépirodalommal foglalkozni, első nagy könyvsikere a kongói élményeiből táplálkozó, Pulitzer-díjra jelölt Mérgezett Éden (1998) volt, amelyből több mint négymillió példányt adtak el világszerte. 2000-ben a legrangosabb amerikai művészeti díjban, a National Humanities Medalban (Nemzeti Emberiességi díj) részesült.
Az amerikai vidék kilátástalanságát, egyben élni akarását óriási erővel ábrázoló Demon Copperhead (2022) az elmúlt évek legnagyobb amerikai irodalmi szenzációja lett, amely a 2023-as Pulitzer-díjat is elnyerte, az Egyesült Államok egyik legmeghatározóbb könyves kiadványa, a The New York Times Book Review pedig a 21. század 100 eddigi legjobb könyve közé válogatta.
A szerzőnő családjával együtt egy farmon él a Demon Copperhead helyszíneként is szolgáló vidéki Virginiában.