Elég lassan csordogál a történet, ami tulajdonképpen jól reflektál Fonny börtönben töltött idejére és arra a végtelennek tűnő küzdelemre, amit Tish és a családja folytat érte. Csak nem volt valami érdekes. Eleve furcsának hatott Tish szemszöge, mintha az író nehezen találta volna a női hangot, nekem nem igazán jött át, pedig általában nincs problémám az ilyesmivel. Inkább Tish terhessége és a családi viszonyok állnak a középpontban, Fonny ügyében nincs sok fejlemény, és az is csak a vége felé derül ki, konkrétan mi miatt tartóztatták le. Megható, hogy a gyerek születése tartja benne a lelket, de szomorú is, mert érezzük, milyen kicsi a valószínűsége annak, hogy addigra kiszabadul. Tish családját szerettem, irigylésre méltó, milyen összetartóak és támogatóak, ellentétben Fonnyéval, akik szégyellhetik magukat. Főleg Ernestine-t bírtam, annyira jó volt, amikor helyretette Fonny anyját és nővéreit. Durva volt, amikor körvonalazódott, hogy kötött ki Fonny a börtönben, ami nagyon élesen rávilágít, milyen mélyen gyökereznek a rasszista előítéletek a rendőrségben és a társadalomban. És ez legalább olyan szomorú a szegény manipulált áldozat szempontjából, mint Fonnyéból, hiszen a valódi támadó vígan éli világát anélkül, hogy felelősségre vonnák, miközben egy ártatlan embernek és a szeretteinek tönkreteszik az életét. A befejezés kurtán-furcsán sikeredett, jó lett volna valami konkrétum. Nem volt rám akkora hatással, mint reméltem, de bizonyos részei elgondolkodtattak.
Ha a Beale utca mesélni tudna
James Baldwin
Te lehetsz a legelső, aki kedveli ezt a bejegyzést