Kicsit félve kezdtem bele ebbe a könyvbe, ugyanis csak annyit tudtam róla, hogy temetőben játszódik és egy temetőgondnok a főszereplője. Ez elsőre túlságosan nyomasztónak tűnt. Való igaz, hogy nem egy könnyed olvasmány, de ennek ellenére nem volt nyomasztó a hangulata. A történet pedig lebilincselő volt.
A történetet Violet szemszögéből ismerjük meg, aki a jelenben temetőgondnokként dolgozik. Violetet a múltban óriási tragédia érte. Ehhez kapcsolódva helyet kap a könyvben egy kis nyomozás is, aminek én külön örültem. Felbukkan egy nyomozó, aki szeretné elhelyezni édesanyja hamvait annak kérésére egy ismeretlen férfi sírjánál. Így ismerhetjük meg a köztük lévő csodás, de titkos szerelem történetét is.
A könyv végén pedig Philipp (Violet csalfa férje) szemszögéből is megismerjük a történteket, ami egyszerűen zseniális, hiszen ekkor érthetjük meg az ő viselkedésének miértjeit.
Sok szálon fut a történet, de végül minden a helyére kerül…
Összességében tehát ez egy gyönyörű történet gyászfeldolgozásról, megbocsátásról és újrakezdésről. Senkit ne rettentsen el a könyv hossza, megéri elolvasni. 🩷

"Ha nekiállnék búcsúzkodni, Violette, soha nem mennék el. El tudod képzelni, hogy kikísérsz a pályaudvarra, és a peronon hosszan ölelgetjük egymást? Miért tegyük ki magunkat ennek? Nem gondolod, hogy már így is eleget szomorkodtunk? Rám itt már nincs szükség. De te még fiatal vagy, és látod, a nap is milyen gyönyörűen kisütött. Szeretném, ha új életet kezdenél. Holnaptól mindennap búcsút veszek tőled."
Mennyire kellemesen fájó volt olvasni ezt a regényt!
Mennyire szerettem minden sorát!
Mennyire hosszúnak tűnik, mégis milyen rövid volt az a hatszáz oldal.
Mennyire emberi! 🩷
Mennyire lírai és drámai egyszerre, miközben a különféle idősíkokkal a jelenből múltba, régmúltba, más jelenébe, más múltjába utazgatunk, de egy pillanatra sem veszítjük el a fonalat.
Mennyi minden van ebben a párszáz oldalban! Mennyi élet! Mennyi tragédia!
És én mennyire boldog vagyok, hogy olvashattam! Egyszer letettem, hogy ne peregjenek tovább a lapok, hogy kicsit maradjak ebben a sokszor oly idegen helyen, a temetőben. Félünk tőle, mert félünk a haláltól, ami az élet természetes velejárója.
Mennyi mindent tanultam, mennyi mindent megértettem olvasás közben!
Milyen kár, hogy elfelejtjük ezeket, hogy megfeledkezünk az élet apró, de annál fontosabb pillanatairól. Csak ránézek a könyvre és minden eszembe jut.
Ami a gyerekeknek az #esznekeahalottakepertortát , az a felnőtteknek Violette története (de mesél Sasha, Philippe, Iréne, Julien, Cecile...)
Rengeteget jelölgettem. És mindegyik fontos volt valamiért. Miután befejeztem, újra egyenként végigolvastam minden egyes sírfeliratot. Eddig viszolyogtam tőlük. Most másképp nézem ezeket a sorokat.
"Bizony legnagyszerűbb könyvünk maga az élet, bár nem nyithatod és csukhatod kedv szerint. Még visszahajtanád lapját a szenvedélynek, de az új oldalon rád a halál tekint."
Olvassátok! 🙏 Csodálatos! 🌸
🔞