"- Szoktál az illatokra úgy gondolni, mintha színek lennének? (...)
- Persze. Sőt, hangokkal is azonosítom őket. Néhány illat pedig olyan, mintha ember lenne. (...)
Annak, hogy a virág illatot bocsát ki, oka van, ugyanis magához akarja vonzani azt, ami majd beporozza. Az állatok is mindig aszagukkal kommunikálnak. A különbség csak az, hogy ők figyelnek ezekre a jelekre, az emberek pedig nem." 🌼🌷🌺🌹
Mostanában nem ez az első olyan regény, amely egy olyan világba repít, ami a ma emberének egyszerűen elképzelhetetlen: együttélés a természettel, alkalmazkodni hozzá, teljesen elszigetelve a világtól, ahová nem érnek el a civilizációs betegségek, ahol igazán meg lehet élni minden pillanatot... Eleinte furcsálltam az egészet, szeretem a nyugalmat, de nem gondolom, hogy képes lennék ennyire elzárni magam a külvilágtól (főleg a jelenlegi technológiai vívmányok ismeretében), s emiatt nem is értettem, hogyan és mit lehet majd ebből kibontani. Aztán jött a furcsa szerkezet is... viszont nagyon szépen ír az írónő, s talán az írásmód vitt inkább tovább. Nem mondom, hogy nem kiszámítható a történet, de van benne néhány olyan fordulat, amire nem gondoltam. Mivel nem akarok semmilyen fontos részletet elárulni, ezért csak annyit mondanék, hogy van benne varázslat, tudomány, érzelem, nyomozás, átverés, első szerelem, bullying, magány, gyötrelem, tragédia és őszinte szeretet. És persze rengeteg illat. S bevallom, az olvasás óta megpróbálom én is "látni és érteni" az illatokat.
Reese Witherspoon könyvklubjának ajánlásában találtam rá, és mivel általában női írók nőkről szóló könyveit ajánlja, ennek a történetnek abszolút helye van itt, hiszen a szemünk előtt válik a kislány Emmeline öntudatos, érett nővé.
Elsősorban lányoknak, nőknek ajánlom (15 éves kortól).