Nem mondom, hogy jót tett a lelki békémnek ez a könyv, de az biztos, hogy nagy hatással volt rám.
A fülszöveg nem árul el sokat a történetről, csak egy dolgot sejtettem, de nem gondoltam volna, hogy ennyire letaglózó erővel bír majd. Mindezt úgy, hogy az izgalmas visszatekintéseket leszámítva meglehetősen eseménytelen. Viszont nagyon erős az atmoszférája, minden sorát átitatja a kimondatlan feszültség, úgyhogy teljesen rám is telepedett ez a bágyadt, mégis nyugtalanító hangulat.
A narrátorunk Sandrine, aki szörnyű dolgokon ment keresztül a háború alatt, ami miatt teljesen bezárkózott, szinte érzéketlennek tűnik. Emiatt nem könnyű közel kerülni hozzá, de én borzasztóan sajnáltam, és az esetek kilencven százalékában teljesen megértettem a viselkedését. Nyilvánvaló, hogy ez egy védekezési mechanizmus volt nála. Nem tudta feldolgozni azt, ami történt vele, így az egyetlen menekülési utat választotta: bezárkózott.
Egyedül a vége felé voltak fenntartásaim a cselekményszövéssel kapcsolatban, ráadásul a legnagyobb kérdés nyitva marad, pedig e körül forgott a sztori teljes második fele. Ezeket a dolgokat leszámítva viszont elégedett vagyok a befejezéssel, engem nem zavart, hogy az utolsó mondat nyitva hagyja a dolgokat, mert ez is elég ahhoz, hogy kikövetkeztethessük a jövőt.
Az írónő lírai, ugyanakkor távolságtartó hangja tökéletesen illett a történethez, tényleg fájdalmasan szép volt, jó érzés volt olvasni. Örülnék, ha más könyvei is megjelennének magyarul, én szívesen olvasnék tőle valami nagyon mást is.