Nemrégiben találkoztam a „healing fiction” kifejezéssel, ami kifejezetten illik a koreai és japán trendek világába, amit leginkább úgy definiálnak, hogy „gyógyító fikciós történet. Olyan történetek, amik a lelki sebek gyógyulására fókuszál. Gyakori témák a gyász, szakítás, magány, traumák, újrakezdés, megbocsájtás, elengedés. Szong Judzsong: Az emlékek könyvesboltja című regénye, tökéletesen passzol ebbe, a számomra újonnan megismert műfaji meghatározásba.

A történetünk Dzsivon, egykor sikeres írónő történetét dolgozza fel. Elveszítette édesanyját és sok-sok éve nem tudott kiszabadulni a gyász mélyre húzó sötét céltalan és üres tengeréből. Motiválatlan, alávás problémákkal, és pánikbetegséggel küzdő nővé vált, aki minden élni akarását elvesztette, azonban véget vetni az életének nem volt képes. Egy esős napon „véletlenül” botlott bele egy különleges könyvesboltba, Az emlékek könyvesboltjába. Lehetőséget kap visszautazni a múltba, úgy, hogy ha akar és tud, akár változtathat is a történéseken. Ennek árát azonban a hátralévő életének idejéből kell fizetnie. Dzsivon elfogadja a mágikus könyvesboltban kapott lehetőségét. Hogy mi történik, sikerül-e változtatni a múlt kerekén, változik-e ő maga és nem lesz-e túl nagy ár, amit fizetnie kell… erről szól ez a rövidke történet.

Akinek kellett már veszteséget megélnie, biztosan érti, mikor azt írom, hogy a gyász néha identitássá válik és a gyógyulás lehetősége ijesztő, hiszen azt érezhetjük, hogy akkor valóban vége… A gyász nem csak hiány. Néha egy ígéret, amit magunknak teszünk: hogy nem engedjük el… pedig a továbblépés nem jelent felejtést.
Szong Judzsong koreai író azt írja, nem akar vígaszt nyújtani vagy gyógyítani, csak mély együttérzését szeretné kifejezni azoknak az embereknek, akik kénytelenek szembenézni saját veszteségeikkel. Ha őszinte akarok lenni, sokaknak mégis lehet vígasz, akár egy apró lépés a gyógyulás felé, de tér arra, hogy megéljük a fájdalmunkat csendesen biztosan tökéletes történet.
Szeretem az ilyen történeteket, mert aki nem feltétlen szeret önsegítő könyveket olvasni, hanem egy „terápiás beszélgetés” jellegű mágikus mesét szeretne, ezt választva mégis segítségre, gyógyulásra lelhet.
A könyv pont annyit ír és ad, amennyit kell. Nem éreztem, hogy túl lenne írva, megvoltak a lírai lelassuló pillanatok a kevesebb akció és sokkal több belső folyamatok és a lezárás nem valami katartikus happy end, hanem egy mágikus realizmus féle vég, ami megkönnyebbülést és reményt hoz.
Azoknak ajánlom, akik szeretik a nyugodt, nem pörgős cselekményt, nem a „mi történik éppen?” a fontos, hanem „mi zajlik belül” kapja a fókuszt. Fontos, hogy erős, érzelmileg megterhelő is lehet, hiszen a legfőbb téma fonala a gyász.