Új kedvenc könyvet avattam. 💙
Először is a fülszöveg egészen megtévesztő, mert ebben a regényben a kolostornak van a legkisebb szerepe (vagy a legnagyobb?). A lényeg az, hogy semmilyen vallási propagandára nem kell számítani, ez egy kőkemény családregény.
Abi és Gabriel borzasztó körülmények között nőttek fel, a családon belüli erőszak nemhogy mindennapossá, természetessé és normálissá vált otthon. Egyrészt ezekről a tapasztalatokról olvashatunk, egy másik szálon azonban arról is, hogyan lehet az erőszakos ciklusból, örökségből kilépni. Lehet-e egyáltalán - hiszen a statisztikák nem azt mutatják.
Több szálon fut a történet, és mialatt próbáljuk összerakni a kuszaságot, rengeteg fordulattól esik le az állunk - ez tehát nem csak egy fontos, de egy jól megírt könyv is. Folyamatosan fenntartja a feszültséget, megérint és dühít egyszerre, nekem biztosan maradandó élményt okozott.

Egy kiemelkedően magas IQ-val rendelkező, poszttraumás amnézisban szenvedő, bántalmazó közegben felnőtt lány gondolataiba nyerünk betekintést.
A bántalmazás lélektanilag hiteles bemutatása ez a könyv egyedi elbeszélői stílusban.
A bántalmazóhoz való kötődés, a tőle való rettegés, az ambivalens viszony, az újrakezdés lehetetlenségének fojtogató érzése, a tarthatatlan helyzet miatti gyötrelem mind nagyon hitelesen és finom líraisággal került bemutatásra.
Lehet-e testileg és lelkileg kigyógyulni a gyermekkori elnyomó, erőszakos, bántalmazó családi légkör tapasztalataiból?
Lehet-e egészséges párkapcsolatban élni a rossz, kegyetlen szülői minták után?
A regény úgy építkezik, hogy az olvasó a végén könnyes szemmel rakja össze egy nagy egésszé a történet darabjait.