Nincs engedélyezve a javascript.
truong_dang_dung_315_25530.jpg
TRUONG DANG DUNG
1955-ben született Nghe An tartományban, Közép-Vietnamban. 1972-ben érkezett Magyarországra, irodalmat tanult, majd hazatérése után a Vietnami Irodalomkutatási Intézetben dolgozott. 1981-től három évre visszatért Budapestre, a kandidátusi értekezésén dolgozott az ELTE-n. Első verseit egyetemi tanulmányai idején Magyarországon írta, a mostani kötet címadó verse Juhász Ferenc támogatásával jelent meg. Ebben az időszakban fordította le Tandori Dezsővel közösen az Európa Könyvkiadó gondozásában megjelent Kieu története című verseskötetet. Műfordítóként hozzájárult a magyar kultúra vietnami ismertségének növeléséhez. A Nemzetközi Magyartudományi Társaság (Hungarológiai Társaság) tagja.