Már a fülszöveg alapján megállapítható volt, hogy van fantázia a könyvben – és természetesen az íróban is. Ez az iromány feltárta előttem fiúk/férfiak gondolkodását olyan lehetetlen helyzetekben, amiket elképzelni is megrendítő, nemhogy látni a mozivásznon. Letaglózó. Még sosem olvastam ehhez fogható sci-fi történetet, bár azt sem mondhatnám, hogy már annyi sci-fi könyvet tartottam a kezemben, hogy ezt ki merjem jelenteni. Ugyanakkor kétség sem férhet hozzá, csodálatos alkotás, melynek negatív és pozitív sajátosságai az egyensúly és a tökéletesség között vándorolnak. Sajnálatos módon ennek ellenére nem hozta azt a szintet, melyet elvártam volna tőle.
Az alapsztoriról: ötletes, de korántsem kidolgozott. Az az igazság, hogy tényleg – komolyan – tökéletes könyv lenne Az útvesztő, csakhogy az érzelmek nem igazán jöttek át. És voltak pillanatok, mikor meg úgy éreztem, az író folyamatosan ismétel.
A szereplőkről: bár életszerűen reagált legtöbbjük a bonyodalmakra, olykor-olykor kicsit már idegesített a főszereplő iránt érzett ellenszenv, amely körülölelte őket, és ha épp ezek nem voltak ott, akkor is érezhető volt, hogy csupán megbújtak a feledés árnyékában, hogy mikor majd kedvük tartja, előugorhassanak. Maga a főszereplő, azaz Thomas, kifejezetten szimpatikus volt, az elejétől a végéig. Benne a kíváncsiság és a bátorság különleges egyvelege valami ritkaságot idézett elő számomra. Kedveltem. Aztán ott van Newt, Minho, Alby, Chuck, Gally és Teresa, az egyedüli nőnemű egyén. (Thomason kívül ők voltak még a lényegesebb karakterek.) Gally kivételével mindannyian elérték azt a szinten, ami nálam már a szimpatikus kategória. Legeslegkedvencem közülük Newt és Minho. Imádnivalóak. Alby a végére elérte, hogy sírjak miatta, ahogyan Chuck is.
A könyvben szereplő idegen szavak és lények nagyon megkapóak, szerintem. Azokon, hogy „plotty” és „bökött” meg kiváltképp nagyot nevettem. Érdekesek. A Siratók pedig egyszerűen lenyűgöző teremtmények. Vagy inkább undorítóak? Mindkettő. És őket hihetetlenül fantasztikusan írta meg Dashner, le a kalappal előtte. Elérte, hogy soha ne akarjak egy ilyen lénnyel se randevúzni.
A könyv végéről pedig annyit: a filmnek egy-két részletről eltekintve nagyobb volt a fantáziája. Ám a Kitörés meggyőzött róla, hogy el kell olvasnom a folytatást is. Abszolút ajánlom ezt a könyvet a kezdő sci-fi/disztópia olvasóknak!

❤