Minden megvolt ebben a történetben, ami az átlagos, egyszer olvasós kategória fölé tud emelni számomra egy olvasmányt. Egyrészt jócskánt megdolgoztatta az agyamat, hisz folyamatosan kutatnom kellett apró nyomok után, melyek megmagyarázhatták, mi állhat két kislány rejtélyes eltűnése mögött. Másfelől az érzéseimet is rendesen megcincálta, hisz komoly családi drámák ütötték fel a fejüket a lapokon, amelyek generációkon keresztül mérgezték két família életét. És nem utolsó sorban rendkívül elgondolkodtatónak és informatívnak találtam, mert betekintést nyerhettem abba, hogy mennyi igazságtalanság érte a bábákat az egyház és az orvostudomány képviselői részéről a 20. század közepén.

Szeretem az olyan történeteket, amikben életre kelnek a szereplők, bejárnak egy utat, nem csak a történet szempontjából, hanem a jellemük fejlődése által is. Szeretem, ha egy szerző kihangsúlyozza és kellő mélységben ábrázolni is képes az emberi kapcsolatokat, legyen szó szerelemről, barátságról, családról vagy akár vadidegen emberekről, akik valamilyen formában hatást gyakorolnak egymás életére. Jessica Redland mindezt megadta a Váratlan szerelemmel. Nem egy szimpla love story, sőt, ha őszinte akarok lenni, akkor viszonylag kis részét teszi ki a történetnek a szerelmi szál. Sokkal inkább szól arról, hogy amikor összedőlni látszik az életünk, elvesztünk számunkra fontos embereket, lehet új célokat, fogódzókat, társakat találni és menni kell tovább.

Vajon Paris gyilkolta meg a nála 30 évvel idősebb, milliomos férjét? Ezzel indul a könyv, de ahogy haladunk előre a történetben a fókuszba egyre inkább Paris múltja és egy 25 évvel ezelőtti gyilkosságért elítélt asszony kerül. Egyre több a megválaszolásra váró kérdés és egyre sötétebb titkok látnak napvilágot.
Thrillerként hozza a kötelezőt: feszültséggel és titkokkal teli történet és bár a hangulata és felépítése kimondottan tetszett, a kiszámítható fordulatok sokat elvettek számomra az értékéből. Ugyanakkor kényes és fájdalmas témákat dolgozott fel benne a szerző, amelyeket brutálisan életszerűen ábrázolt, így lélektani regényként sokkal jobban tudtam értékelni, mint thrillerként. Utóbbiként talán azoknak lehet nagyobb élmény, akik nem mozognak otthonosan a krimi-thriller műfajban vagy akik kimondottan örülnek annak, ha rájöhetnek néhány csavarra.

Egy minden szempontból tökéletesen kidolgozott és alaposan átgondolt, két idősíkon játszódó történetet kaptam. Adott egy sokkoló tragédia 1959-ből, mely után nem csak a múltban, hanem a jelenben is együtt nyomozhatunk a szereplőkkel, e mellett pedig komplikált családi kapcsolatok és sérelmek bontakoznak ki a szemünk előtt.
A kötetnek különleges hangulatot kölcsönöz Ausztrália, mint helyszín. A szerző nem sok mindent bíz a képzeletre, apró részletekbe menő leírások jellemzik a könyvet, ami néha visszafogja a cselekmény lendületét, ugyanakkor ugyanilyen aprólékosan dolgozza ki a szereplőit is, amely számomra nagyon fontos. Sokrétű, árnyalt karakterekről olvashattam, akik életre keltek a lapokon.
Csak azt sajnáltam, hogy Jess valamiért nem tudott közelebb kerülni hozzám, mert ez és az enyhe túlírtság egy picit levont az élményből, pedig nagyon közel állt a tökéletes 5 csillagos olvasmányhoz számomra.

Hi

Nem az első könyvem volt Diane Chamberlain-től, de eddig ez tetszett a legjobban. Míg a Titkok örvényében túl sok volt számomra a hihetetlen véletlen és fordulat, a Kegyes hazugságokban hiányoztak a mélyebb érzelmek és a szereplőkhöz való kötődés.
Ebben a kötetben azonban minden nagyon szépen összeállt.
A tengeren túlon zajló második világháború időszaka és a gyermekbénulás-járvány korabeli észak-karolinai kisváros, Hickory remek helyszínéül szolgált a történetnek, itt és ekkor zajló valós esemény köré építette fel Chamberlain a könyvét.
Az első néhány fejezet után még nem is sejtettem, hogy milyen összetett történetet fog kerekedni a végére. Volt szó benne háborúról, járványról, színes bőrűek és fehérek közötti kapcsolatokról, gyászról és persze szerelemről. Tess karaktere talán nem ment át olyan jellemfejlődésen, mint ahogy reméltem, de nagyon sok érzelmét sikerült átadnia nekem: dühöt, hitetlenkedést, elkeseredettséget, büszkeséget és számomra ez legalább ugyanolyan fontos, mint a hangulat és maga a történet, amelyekre szintén nem lehetett panaszom.
Ez is egy olyan fajta a történet, amit olvasva az ember elgondolkodik, hogy akárcsak egyetlen döntés megváltoztatása mennyivel másabb sorsot eredményezett volna a szereplőknek, de nehéz eldönteni, hogy a könnyebb vagy a nehezebb út volt a bölcs választás.