Azzal senki sem vádolhat, hogy elfogult vagyok a szerzővel szemben, ugyanis a Vészlény c. könyve sokakkal ellentétben nálam az „egynek elment” kategóriába esett. Ez a történet viszont sokkal jobban tetszett, imádtam elmerülni a sötét, rejtélyekkel teli atmoszférájában. Hart remekül megidézte az 1800-as évek rabszállítói hajóin uralkodó állapotokat, a kétségbeesést és reményvesztettséget. Ugyancsak nagyon jól érzékeltette az „elátkozottnak” vélt ausztrál tengerparti helyszín félelmet keltő légkörét. Az előző könyvéhez hasonlóan itt is fájdalommal teli női sorsokat boncolgat, a velük szembeni igazságtalanságok megbosszulása jut szerephez, mindez egy izgalmas nyomozással és a történetbe ügyesen beleszőtt kis misztikummal fűszerezve.

Az írás stílusa nem igazán nyert meg magának. Az elbeszélésmód, illetve a szereplők szájába adott szavak, mondatok sokszor kissé színpadiasnak hatottak és ez rontott az olvasmányélményen. De azt el kell ismerjem, hogy a kötetnek hála nagyon sok új, számomra eddig ismeretlen vetületét ismerhettem meg a magyarországi zsidók üldözésének.
A szerző saját családja megpróbáltatásait vetette papírra, de a cselekményben akadnak fikciós részletek is. A Lévy család menekülésének története érinti a cionista földalatti mozgalom tevékenységét, illetve a budapesti zsidó kórházak elleni nyilaskeresztes támadásokat is, melyek számomra eddigi kevésbé ismert részletekkel szolgáltak ebből a vészterhes időszakból. Az egészségügyi intézményekben történtekről kimondottan sokkoló volt olvasni. Számomra Kun András neve sem volt ismert korábban, a rémtettei ugyancsak elborzasztottak.

Engem lepett meg a legjobban, hogy ez a könyvsorozat ennyire magával tud ragadni. Mert gyakorlatilag minden megvan benne, amit sok más könyvben kifogásolni szoktam: giccses párbeszédek és belső monológok, már-már túl tökéletes főszereplők, kiszámítható helyzetek és az írói stílus sem különösebben kiemelkedő, sőt itt-ott nagyon kis egyszerű, tőmondatos.
De valahogy mégis utat talált magának a szívembe. A sünijeivel, a meseszerűen tökéletes helyszínnel, Tüskésmajorral, a kesze-kusza, szappanoperába hajló emberi kapcsolataival és azzal, hogy Redland nem fél fájdalmas mozzanatokat és témákat belecsempészni a történetbe, hogy aztán ezeket egy jó nagy adag cukorsziruppal öntse nyakon. Tipikusan olyan sztori, ami egyszerre tölti el az embert jóleső érzéssel olvasás közben, egy kicsit elgondolkoztatja a saját életéről, családi és baráti kapcsolatairól, valamint komoly függőséghez vezet, mert alig várja, hogy kézbe vegye a folytatást.

Hihetetlen részletességgel enged bepillantást egy távoli, egzotikus és titokzatos ország, Tibet mindennapjaiba a '40-es, '50-es évek idején. Az olvasó megismerheti, milyen népek lakták ebben az időszakban az Ázsiai kontinens eme gyöngyszemét. A szokásaikat, az ünnepeiket, hogy milyen változékony időjárás alakította a gazdaságukat, milyen sportokat űztek, milyen volt az emberek habitusa, hogyan viszonyultak egymáshoz és az idegen kultúrákból érkezőkhöz.
Harrer részletekbe menően ismerteti a társadalmi felépítést, a bürokrácia és az igazságszolgáltatás működését, de bemutatja a gasztronómiai jellegzetességeket, a vallási hátteret, az időszakot jellemző politikai helyzetet, valamint hogy milyen az ország kapcsolata a környező országokkal.
Az a típusú könyv, amit apránként érdemes olvasgatni, számomra egyszerre túl sok volt az új információ és keveseltem a szerző személyes gondolatainak és érzelmeinek bővebb kifejtését.

Március kedvenc olvasmánya lett nálam! Minden szempontból tökéletes pszichothriller: végig fojtogató légkör uralkodott, a lélektani folyamatok és érzelmek ábrázolása nagyon ütős lett és a karaktereket is sikerült életre keltenie Hilliernek. Szeretem, ha át tudom élni a szereplők érzelmeit, értem a cselekedeteik mozgatórugóit és itt mindez megvolt. Akár a gyermekét elvesztő anya és a megcsalt feleség, akár a férjet elcsábító másik nő szemszögét olvastam mindkettőt tökéletesen kidolgozottnak éreztem. Mindenre magyarázatot kaptam és bár nem igazán tudtam azonosulni a meghozott döntésekkel, még a nagyon szélsőséges reakciókat is igazoltnak és indokoltnak láttam.
A csavar nagy meglepetést okozott és egyáltalán nem hiányzott, hogy több fordulat is legyen a sztoriban, így volt jó és nagyot szóló számomra!

Korábban még csak eszembe sem jutott belegondolni, hogy mekkora munka lehetett megalkotni az Oxford English Dictionary-t, így e tekintetben egy igazán különleges olvasmányélményt jelentett az Elveszett szavak szótára. Betekintést engedett az anyaggyűjtésbe, a szerkesztésbe és a nyomdai munkálatokba és mindezt a 18. század végén és a 19. század elején, a modern vívmányok nélkül véghez vinni…lenyűgöző teljesítmény volt. Néhányan szinte a teljes életüket ennek a munkának áldozták!
És nem feledkezhetünk meg arról, hogy bizony voltak szavak, melyek nem kerülhettek bele, mert nem lett volna illendő vagy olyan társadalmi osztályok használták, akik amúgy sem tartoztak a szótár „célközönségébe”. De akadtak olyanok is, melyeket a férfiak nem tartottak elég jelentőségteljesnek, hisz a női nemhez kötődtek. Esme lesz azoknak a nőknek és „alantas” sorból származóknak a szószólója, akiknek a szavaira a tudós férfiak nem kíváncsiak, nem tartják őket megőrzésre érdemesnek. Elsősorban róla szól a könyv. Gyermekkorától a haláláig végigkövethetjük fáradhatatlan munkálkodását és hogy az élet milyen megpróbáltatások elé állította mindeközben. A szavak mellett az édesapjához fűződő különleges kapcsolatáról, élethosszig tartó barátságokról, szerelemről, anyaságról, veszteségről is szó van benne, miközben a háttérben a szüfrazsettek a női választójogokért harcolnak és az első világháború is eléri Angliát.

Minden megvolt ebben a történetben, ami az átlagos, egyszer olvasós kategória fölé tud emelni számomra egy olvasmányt. Egyrészt jócskánt megdolgoztatta az agyamat, hisz folyamatosan kutatnom kellett apró nyomok után, melyek megmagyarázhatták, mi állhat két kislány rejtélyes eltűnése mögött. Másfelől az érzéseimet is rendesen megcincálta, hisz komoly családi drámák ütötték fel a fejüket a lapokon, amelyek generációkon keresztül mérgezték két família életét. És nem utolsó sorban rendkívül elgondolkodtatónak és informatívnak találtam, mert betekintést nyerhettem abba, hogy mennyi igazságtalanság érte a bábákat az egyház és az orvostudomány képviselői részéről a 20. század közepén.