Laurie Gilmore könyveit már egy ideje nézegetem, de a vegyes értékelések miatt mindig halogattam az olvasást. Most viszont ez a kötet épp ott várt a könyvtár polcán, és gondoltam, miért is ne? Hát… jobb lett volna, ha ott hagyom.
Nem voltak nagy elvárásaim, de sajnos még azokat a minimálisakat sem tudta hozni. Őszintén, nem is tudom, mit vártam tőle, de biztosan nem azt, amit végül kaptam.
Iris és Archer kapcsolata egyértelműen szerelem első látásra volt, és szinte kizárólag a fizikai vonzalomra épült…sajnos. Meglepett, mennyire gyorsan és felszínesen alakult köztük minden; nem egyszer csak pislogtam a sorok fölött. Emiatt az egész kapcsolat laposnak tűnt számomra, és a karakterekhez sem tudtam igazán kötődni. Valahogy végig a „semleges zónában” maradtak.
Archer ötéves kislánya, Olive, aranyos volt, és talán ő volt a legszimpatikusabb szereplő az egész történetben. Viszont gyakran túlságosan is éretten viselkedett a korához képest, ami néha hiteltelenné tette, és ez kifejezetten zavart.
Pozitívum, hogy a könyv könnyen olvasható, gyorsan haladtam vele – de sajnos számomra unalmas volt, tele jól ismert klisékkel.
A befejezés teljesen erőltetettnek érződött, egyszerűen nem adott hozzá semmit a történethez.

Már nagyon vártam, hogy olvassam a könyvet. Cuki borító, csodálatos élfestés és jól csengő fülszöveg.
Nem számítottam hatalmas kalandokra vagy fordulatokra, de még így is minden túlzottan „kiszámítható” volt, az események pedig könnyen megjósolhatóak voltak. De, ugye ez egy cozy fantasy, így ezen nem is kellett volna ezen csodálkozni.
A főszereplők, Pam és Jimbo, egy olyan városban élnek, ahol a mindennapokat félelemben és kilátástalanságban töltik. A törvény elől menekülve Jimbo és elindul megkeresni a régóta áhított álom otthonukat, magára hagyva az faunt… ezt igazán nem értettem, főleg nem azt, hogy a lány nem is igazán rótta fel neki később, miután ő is megérkezett az új lakhelyükre.
Az írásmódja és a nyelvezete egyszerű, de nagyszerű, a cselekmény kissé lapos, ennek ellenére meglepően olvastatta magát a könyv. Pam receptjei igazán ínycsiklandóak voltak, az ábrák pedig borzasztó aranyosak.
Összességében, egy kellően cuki és bekuckózós olvasmány volt, ami, bár nem lett a kedvencem, roppant fontos és komoly témákat is bemutatott a könyv.

Nagyon cuki, nagyon őszi, nagyon tini (az én ízlésemnek legalább is) történet önmagunk– és a helyünk kereséséről a világban.
Borzasztóan egyszerű a cselekmény, nem kell nagy csavarra számítani, kb. a 30. oldalon rá lehet jönni a befejezésre is. Gyorsan el is lehet olvasni. A szereplők kissé idegesítettek, lévén, hogy tinik voltak.🫣🫣 De maga a kisváros hangulata nagyon tetszett. Az indokolatlan fesztiválok, a kissé butuska és vicces szituációk egyszerűen vitt előre az olvasással.
Teljesen kikapcsolt, arra az időre, amíg olvastam.
15-18 éveseknek tökéletes olvasmány lehet.

A kötet elején még bizakodó voltam, de a 100 oldal környékén elveszettem a hitemet..🫣
Többszörös nézőpontból íródott a könyv, E/3-ban, ami nem a kedvencem. Ezen túl is lendültem volna, de borzasztó vontatott volt…egyszerűen csak szenvedtem a könyv 80% -ban, pedig az alapötlet annyira jó lett volna…😩
Egyik a szereplőt sem tudtam megkedvelni, sőt, kifejezetten nem szerettem őket.
A befejezéssel pedig vegyes érzéseket váltott ki belőlem fejezést illeti, ha tetszettek volna a szereplők, talán zavart volna, de most nem bántam.

Valamilyen furcsa indok miatt berántott az első oldalon ez a sorozat, azóta pedig folytonos a rajongásom.🫣🫣
Őszintén bevallom, hogy nem is igazán tudom, hogy mi is történt ebben a részben: válaszokat nem igazán kaptunk most sem a korábban felmerült kérdésekre, de legalább ebben a részben is hozzácsaphatunk még néhányat a képzeletbeli listánkhoz.
A lányok VÉGRE kiálltak magukért. A fagyi visszanyalt, ahogy a karma is bemutatkozott az égi örökösöknek, ami nem egy vidám és kínosan vicces jelenetet okozott. Sajnos, ezen kívül az ikrek nem túlzottan akarnak semmit sem csinálni, ami a fejlődésükre szolgálna. Igazság szerint a könyv jó 90%-a erről szólt.
Hihetetlenül örültem, hogy a fiúk is saját szemszögöt kaptak.
Egy biztos, kezd forróbb lenni a helyzet az akadémián… minden tekintetben.😮‍💨😮‍💨🥴
Összességében nem volt hibátlan, de borzasztóan élveztem az egész könyvet!

Már nagyon vártam a könyvet, főleg amiatt, hogy vajon hogy alakul Bea és a herceg kapcsolata, ám legnagyobb bánatomra, bőven a történet egyharmada után bukkant fel a férfi.
Ez a harmad olyan volt számomra, mintha egy borzasztóan elnyújtott prológust olvastam volna. Ebből fakadt a könyv másik problémája. Túl sok idő ment el az előző nyomozások részleteinek ismételgetésével, emiatt a mostani sokkal kisebb hangsúlyt kapott.
A történet szerencsére felpörög, miután Bea belevág a nyomozásba és Kesgrave megjelenik a színen, így visszatér a sorozat előző részeiből kedvelt hangulat és bájosság.
A romantikus szál végre (valahára) előrébb kerül, amikor a szereplő (VÉGRE!) bevallják egymásnak az érzéseiket, már én is kezdtem beleőrülni abba, ahogy egymást kerülgették.
Összességében elmondhatom, hogy az elejét leszámítva tetszett ismét a történet, ám a befejezés hirtelen jött, így marad a várakozás a folytatásig.

A könyv közérdekű, könnyen érhető és informatív. Könnyű eligazodni benne, plusz a nagyon színes, szemléletes ábrák pedig szemet gyönyörködtetőek, részletesek, ami segít a növények felismerésében. A könyvben felsorolt 10 növény mindegyikéhez tartoznak receptek, amik különböző problémák kezeléséhez.
Emellett gyűjtési naptár is található a könyvben, a fontosabb dátumok felsorolásával.

Vámpírok, tündérek, árulás és izgalmas kalandok.
Egyszerűen berántott. Maga a történet elég egyedi volt, a szereplők érdekes, de bevallom, engem nem lepett meg túlzottan az a váratlan fordulat, amire épült az egész könyv.
Hiába nagyon hasonlóak a karaktereik más, jól ismert fantasy szereplőkkel. Hiába egy- két fordulat hamar volt “ellőtt” az írónő, illetve hiába lassan indult be a cselekmény, mégis teljesen elvarázsolt.
Nyte személyében egy shadow daddyt köszönthetünk. A karaktere titokzatos és pimasz. Folyamatosam körüllengte egyfajta sötét légkör, és természetesen MINDENT, de tényleg mindent megtesz a lányért. Imádtam!
Astreae élete borzasztóan szomorú, már- már tragikus. Ahogy haladunk előre a történettel vele együtt fedezzük fel a múltját, ami minden csak nem vidám…
A kettejük közötti feszültség szinte kézzel fogható az első pillanattól kezdve. Igazi, mély slow burn kapcsolat az övék, ami aztán hatalmasat robbant, közben pedig áttudtam érezni minden fájdalmukat, minden döntésük súlyát. A csipkelődő, kissé humoros párbeszédeik ezen tudtak valamennyit enyhíteni, így nem volt annyira megterhelő érzelmileg.
Alig várom a folytatást, remélem nem kell sokat várni!

Az első könyvnél még elnéztem a hibáit, gondolván, hogy nincs összeszokva a két írónő, de mostanra be kellett látnom, hogy itt más lehet a baj: vagy nem alkotnak jó párost a hölgyek, vagy csak nem az én ízlésem a stílusuk…
A karakterekhez tudtam közel kerülni, de szerintem az írók sem igazán. Jamesont elakarták adni egy introvertált művésznek, közben pedig a viselkedése egy 12 éves szintjén volt. Leah Mae borzasztóan naívan, már- már gyerekesen viselkedett.
Scarlett, úgy, mint legutóbb, most is idegesített…
Cselekmény igazából nem is nagyon volt, csak sodródtak az árral a főszereplők. Nagyjából a felénél döbbentem rá a történetnek, hogy semmi említésre méltó dolog nem történt odáig. Mindenből kaptunk egy picit, de semmi sem lett kibontva.
A konfliktus is a főszereplők között inkább nevetséges volt, mint komoly, valamint egy cseppnyi kémiát sem éreztem kettejük között.
Sajnos a legnagyobb csavar az egész könyvben az volt, amikor házi tűzijáték besült a végén.
(Amin megakadt a szemem, az az volt, hogy nem egyszer volt olyan párbeszéd a szereplők között, amiben a felnőtt férfiakat konkrétan hülyének titulálják. Elsőre még vicces, de tizedjére már nagyon nem…) De, ami a legjobban zavart, hogy nem voltak a szereplőkről leírások: nem volt egyértelműen leírva a hajuk, szemük színe… Jameson tetoválása is csak a könyv közepe után lett megemlítve, pedig előtte is láthattuk volna.
Nagyon elgondolkozok, hogy folytassam-e a sorozatot, pedig a Callie-szál érdekel a legjobban.
Sajnálom, hogy ez így alakult, én sem gondoltam, hogy ennyire nem fog tetszeni a könyv. Kár érte…. :-/

Ez a könyv ott veszi fel a fonalat ahol a Fable abbahagyta. A lány a riválisok hajóján találja magát, ahol nem számíthat senki másra, csak saját magára. Rengeteget kockázat és sok- sok küzdelem árán tanulja meg, hogy kiben bízhat a fedélzeten.
Ez a történet sokkal több intrikát, ármánykodást, politikai és üzleti harcot tartalmazott, mint legutóbb, emiatt teljesen más hangulata volt, mint legutóbb, de mégsem bizonyult unalmasnak.
Új helyszínek, régi- és új szereplők bukkannak fel, új kalandokat élnek át a szereplők.
Sok kérdésre kaptam válaszolt, amik felmerültek bennem az első rész folyamán, különösen Fable szüleivel, családjával kapcsolatban.
.
Volt néhány apróság, amit hiányoltam ebből a részből. A könyv első harmada után a történet már nem volt annyira magával ragadó, mint szerettem volna. Hiányzott a Marigold legénysége, az egész légköre, ami az első könyvben annyira erős volt. Fable és West kapcsolata is megsínylette ezt a váltást, kissé el is távolodtak egymástól. Ezzel ellentétben Szent és a lánya közötti kapcsolat javult (megjavult ?),elég érzelemdúsra sikeredett az a néhány jelenet, ahol együtt voltak.
Gyönyörűen van megírva az egész könyv, valamint a fordítás is nagyszerű lett!
Imádtam a leírásokat, mint ahogy a legutóbb is. Borzasztóan hangulatossá tudták tenni a történetet.
A lezárás nagyszerűen lett megoldva, úgy érzem, hogy Fable és West közös történte csodálatosan lett lezárva.
Tökéletes YA- olvasmány.