Hadakozás

Őszintén szólva, rettentő lassan haladtam vele, ami főként annak volt köszönhető, hogy találtam egy zseniális kínai sorozatot, amit le „kellett” darálnom. Utána viszont már jobban belevetettem magam és elég hamar be is fejeztem a masszívsága ellenére is. Nem bántam meg, hogy elolvastam, mert tetszett. ❤ Ennek ellenére, bármennyire is szeretem a könyvsorozatot, látom a hibáit és itt már sokkal többet felfedeztem. Itt már több sebből vérzett a sztori és itt nem csak a szereplőket értem.
A szerző írásmódja egészen eddig nem zavart, most viszont kicsit úgy éreztem, hogy gyerekesebb lett… vagy nem is tudom, hogyan fogalmazzak, de nem voltam teljesen elégedett. Se a stílussal, se a cselekmény menetével, se a karakterek döntéseivel. A humor az jó volt, de néha erőltetettnek éreztem már. Korábban még nem gondoltam feltétlen azt, hogy túl hosszú lenne egy kötet, de most olyan volt, mint egy túlnyújtott rétestészta. A történet valójában csak pár napot fedett le – szerintem ez bosszantott leginkább –, mégis annyi minden történt ez alatt a 912 oldal folyamán, mint egy másik regényben egy év alatt. Ez részben nem baj, mert azt mutatja, hogy besűrűsödtek az események és hamarosan ott van a végső csúcspont, részben viszont baromi zavaró volt, mert már nem tudtam követni pontosan mennyi idő is telt el. Sőt, volt egy-két olyan esemény is, ahol fogtam a fejem, hogy WTF (lásd kőszörnyhadsereg tábornokával kapcsolatos „büntetés”!?)… nem tudok mást mondani a dologra, minthogy gyerekes.
Szóval olvasás közben egy-két negatív érzés sajnos felmerült bennem, ez ellen nem tudtam tenni, de összességében pozitívan csuktam be a könyvet, főleg a vége miatt, illetve egy-két olyan csavar miatt, amire nem gondoltam. Emellett a fejezetcímek továbbra is zseniálisak voltak, nagyon élveztem „megfejteni”, hogy mit is takarnak pontosan. Az is tetszett, hogy még jobban elmélyültünk a világban, kicsit többet tudtunk meg róla és több érdekes szereplő is felbukkant, akiken vagy nagyon jót nevettem, vagy kicsit bizonytalan voltam velük szemben… nem tudtam, melyik oldalon is állnak valójában. Ráadásul Hudson képességének kegyetlenségére is fény derült, amit bevallom, kicsit megkönnyeztem… tényleg mindennek ára van.
Kimondottan örültem annak, hogy végre csak Hudson és Grace van – nincsenek kétségek. Őket továbbra is szerettem, bár Grace karakterével kapcsolatban kialakult bennem egyfajta idegesség. Kiderült, hogy még alig 7 hónapja van az akadémián, és még kevesebb ideje tud arról, hogy a természetfeletti lények léteznek… mégis mennyi mindent tud már csinálni, pedig valójában SEMMIT nem tud a saját fajáról. Emiatt pedig rendszerint rossz döntéseket is hoz, vagy legalábbis végül annak bizonyulnak, de a végére azért fejlődött. Hudsonra viszont semmi panaszom nem lehet.
A mellékszereplők közül több is a szívemben van továbbra is, többek között Remy, Calder, Macy (bár egy ponton fogtam a fejem), Flint (bár néhány Hudsonnal kapcsolatos megjegyzéséért agyoncsaptam volna egy lapáttal), Mekhi és most már talán ismét Jaxon is. Volt egy-két fájdalmas pillanat több mellékszereplővel kapcsolatban is, és voltak olyanok is, akiket elveszítettünk. Egy-kettő nem feltétlen lepett meg, mert a szerző már korábban is könnyebben feláldozott pár személyt, de itt volt egy igazán fájó pont is számomra.
Mindent összevetve, nem volt annyira borzasztó, de zavart az ismétlődés, a húzás -halasztás és az, hogy máris száguldottunk egyik eseménytől a másikig, miközben még fel sem dolgoztam az azt megelőzőt. A hibák ellenére jól szórakoztam és ettől függetlenül tetszett az összetettsége, voltak igazán jó csavarok és a karakterek is fejlődtek, változtak. A vége is jól sikerült, de én itt biztosan lezártam volna a sorozatot, majd meglátjuk, hogy a folytatások mennyire nyerik el a tetszésemet.
Ha szerettétek a sorozat előző köteteit, akkor semmiképpen ne hagyjátok ki!

Egy újabb Tracy Wolff kötet, ami meglep, felráz és könnyeket csal ki a szememből.
Imádom...
Gracere egyre több megpróbáltatás vár, mostmár az iskola falain kívül. De persze a barátai ismét vele tartanak, hogy együtt győzzenek le egy megalomániás vámpírt. A paranormális világban kezdenek elfajulni az indulatok. A szokásos kis csapat: Grace, Hudson, Jaxon, Macy, Flint, Mekhi, Eden, Rafael és Byron csak magukra számíthatnak ( Remy, Calder és Dawud is helyet kap a csapatba)
Vajos képesek féken tartani a gonoszt úgy, hogy a fél világ ellenük van?
"Hudson rám néz, szélesen elvigyorodik, és felém nyújtja a kezét. Én megfogom, még szép, hogy megfogom, majd belépünk a portálba. Együtt."
Rengeteg minden történt ebben a részben is. Tele volt váratlan (mondjuk volt amire hamar rájöttem) és meglepő fordulatokkal.
A szereplőkről azt hiszem változatlan a véleményem. Továbbra is team Jaxon vagyok bármennyire is kedvelem Hudsont.
Grace eleinte szintúgy bosszantó volt, de azt hiszem a kötet végére VÉGRE megérkezett. Remélem ez a továbbiakban így is marad.
A "befejezés" nagyon durva lett. Brutális.
Erre egyáltalán nem számítottam.
Lezárt (többé kevésbé), de mégis legszívesebben azonnal olvasnám a kövi részt.
"Az anyám mindig azt mondogatta, hogy nincs megoldhatatlan probléma. Csak meg kell találnunk a megfelelő megoldást. Ez a tanács egész életemben hasznosnak bizonyult, különösen az utóbbi néhány hónapban, most azonban kezdem úgy gondolni, hogy talán ez a helyzet a kivétel, ami erősíti a szabályt. Úgy értem, nem épp hétköznapi probléma, hogyan kerüljek ki egy horrorfilmből, amelyben én vagyok a főszereplő."