Kávézó, karácsonyi hangulat és a legfontosabb, cicák. Azt hittem, hogy egy cuki karácsonyi történet lesz, de nem teljesen így volt.
Nem vagyok különösebben a karácsonyi romantikusok rajongója, de ennek a könyvnek a fülszövege egyből elvarázsolt.
A cukiság megvolt, ahogy a cicák is, de kaptam más, komolyabb hangvételű dolgokat is.
Bevallom, egyszer majdnem letetettem az elején, mondván, hogy egy karácsonyi könyvben nem lehet a gyászról szó (az én olvasatom szerint). Aztán, szép lassan megbarátkoztam a gondolattal.
Az egész könyvből áradt a nyugalom és a melegség.
A szereplők között nincsenek nagy ellentétek, mint ahogy a két, Jaredhez közeli lány között sincs rivalizálás.
Kellemes, nyugodt légkör és cicák. Aranyos olvasmány volt.

A legtöbb pozitívum mellett mindig volt valami negatívum, és sajnos sokszor efelé dőlt a mérleg nyelve.
Másrészt, elég erős felütéssel indult, ahhoz képest, hogy én egy vicces romantikust vártam voltam. Személy szerint nekem picit komikus is volt egy-két jelenet, de a legnagyobb meglepetés az volt, hogy kiszólt az olvasókhoz a főszereplőnk. Nagyon random dolog volt.
Hannaht egy erős, önálló női karakter, de közben meg néha olyan éretlenül tudott viselkedni, hogy a hajamat tudtam volna tépni.
Ettől függetlenül tetszett, hogy végre nem az elesett nőt kell megvédeni a morcos, két méter magas hiperszuper jóképű testőrnek, hanem pont fordítva.
A főszereplők dinamikája nagyon jól működött, annak ellenére mind a ketten borzasztóan gyerekesek voltak.
A komolyabb és életszerű eseményekre sajnos kevesebb idő jutott, mint amennyit azok megérdemeltek volna. A romantikus borzasztó lassan bontakozott ki, de ennek ellenére jól működtek a párbeszédek, a közös jelenetek kettejük között.
Összességében picit csalódott vagyok, mert sokkal jobb történetet lehetett volna kihozni, de nem bántam meg, hogy elolvastam.

Mivel sosem olvastam, vagy sütöttem szakácskönyvből így igazi újdonság volt számomra.
Alap receptek a szószokhoz, tésztákhoz. Sokféle feltét ötletet is találunk a vegától egészen a húsimádóig
Kezdők is bátran süthetnek belőle.

Bajban vagyok, mert nagyon nagyon vegyes gondolataim vannak a könyvvel kapcsolatban.
Elég erős felütéssel indult, ahhoz képest, hogy én egy vicces romantikust vártam voltam.
Személy szerint nekem picit komikus is volt egy-két jelenet, de a legnagyobb meglepetés az volt, hogy kiszólt az olvasókhoz a főszereplőnk. Nagyon random dolog volt.
Hannah-t egy erős, önálló női karakter (akarna lenni), de közben meg néha olyan éretlenül tudott viselkedni, hogy hihetetlen.
Viszont, kifejezetten tetszett, hogy a nemi szerepeket felcserélte az írónő.
A főszereplők dinamikája nagyon jól működött, annak ellenére mind a ketten borzasztóan gyerekesek voltak.
A komolyabb és életszerű eseményekre sajnos kevesebb idő jutott, mint amennyit azok megérdemeltek volna. A romantikus borzasztó lassan bontakozott ki, de ennek ellenére jól működtek a párbeszédek, a közös jelenetek kettejük között.
Egyszer olvasós, felejtős kategória lett…nagy bánatomra, mivel egy aranyos, kedves és szívmelengető történet volt Hannah és Jack története. Összességében picit csalódott vagyok, mert sokkal jobb történetet lehetett volna kihozni.

Ez volt a harmadik könyv, amit Danitól olvastam és most már biztosra kijelenthetem, hogy nem nekem írt…
Egyik legnagyobb problémám könyveivel, hogy tájidegen az egész. Most is ez volt.
Egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy néhány éven belül két, ilyen brutális sorozatgyilkos legyen kicsinyke országunkban. Ha, esetleg más országban játszódnának, talán, de tényleg TALÁN jobban tudnám szeretni.
A másik pedig a különleges nevek iránti rajongása. Nálam elég kontraproduktív volt. MINDEN EGYES alkalommal megakasztott, már- már nevetségessé vált miatta a könyv egy pont után…
Bevallom, hogy gyilkos kiléte nem lepett meg.
Bennett karaktere kellően unszimpatikus, egy igazi rossz zsaru a lehető legtöbb káros szenvedéllyel.
A cselekmény dinamikájával nem volt gond, kellően pörgős volt emellett pedig komor, de a legjobb értelemben.
Sajnos nem volt túl gyümölcsöző kapcsolatom eddig egyik könyvével sem Daninak, úgy érzem nem fogom tovább erőltetni a többi írását.

HÁT MÉGIS MI VOLT EZ A BEFEJEZÉS?
Nem térek magamhoz azóta sem, és még hol a folytatás (magyarul).
Lapról lapra egyre jobb lesz ez a sorozat. Ismét egy másodperc alatt beszippantott az Akadémia világa és egyre kevesebbszer forgattam a szememet az abszurditás miatt.
Az ultimate enemies to lovers páros Tory és Darius volt.‍‍‍
ATYA VILÁG, mi lesz még itt?! Égtek a lapok, pedig semmi, de semmi “érdemi” nem történt kettejük között.
Ahogy Darius viselkedett az egész könyv folyamán, egyszerűen wow..csak woow!! Azok a dühkitörések! ‍‍‍
A Caleb- szál is megtudta mozgatni a fantáziámat, kíváncsi leszek, hogy annak mi lesz a kifutása.
Kék és Lance szála is kezd érdekes lenni. A titkos románcok mindig érdekesek, de az, hogy még tiltott is…🔥🔥🔥
Ketten elvitték a hátukon a romantikát. Ő voltak a történet fénypontjai.
Maga a Számvetés nem kapott olyan nagy hangsúlyt, mint amire számítottam, de kit érdekel, ha ilyenek a szereplők?!
A háttérben folyó szálról pont annyit tudtunk meg, hogy a fantáziámat megmozgassa. Kiderült a lányok rendje is, bevallom nem lepett meg.
De, hogy a legjobbkor lett vége megint a résznek…fájt, nagyon. Folytatást, de azonnal!

Igazi érzelmi hullámvasút volt.
Már a legelső fejezetben belecsöppentünk az események sűrűjébe, majd sokáig fent is maradt ez nagyon magas fordulatszám, de ez a hátulütője is lett a történetnek. A közepét teljesen laposnak éreztem sajnos.
A világ, amit megalkotott az írónő, roppant egyedi volt, igazán üdítő volt. Ezzel szemben azonban sok-sok ismert klisével volt teletűzdelve a cselekmény.
Pici részben Zodiákus Akadémia, még apróbb részben pedig emlékeztetett az ACOTAR-ra olvasás közben, amit nem bántam.
Enzo és Elara között a kémia nagyszerű a párbeszédek pedig zseniálisak. Ellenséges királyságok örökösei, mégis kénytelenek szövetségre lépni. Csak jó sülhet ki ebből, nem!?
Ó, dehogy nem.
A herceg a két lábon járó csábítás, messze földön hírhedt es neki kell a lányt kiképezni. Voltak izgalmas pillanatok, az biztos.
A lány az elejétől fogva szimpatikus, már- már túlzottan is tökéletes főhősnő volt.
Összességében nagyon élveztem ezt a történetet, de sajnos nagyon kevés magyarázatot kaptunk az eseményekre (remélem ez változni fog a későbbiekben) , valamint számomra sokat rontott az élményem a E/3 szemszög is.
Várom a folytatást!

Sokkal összeszedettebbnek érződött az előzőnél, emellett pedig sokkal mocskosabb, brutálisabb és tüzesebb volt.🥵🥵
Connor tinédzser kora óta rajongott (túlzottan is) a lányért, de akkor csúnyán összetörte Everly a szívét. Hiába a csalódás, a férfi folyamatosan szemmel tartja. Tettei morálisan megkérdőjelezhetőek, de ugyan ki tudná hibáztatni?!
Everly karakterével szimpatizálta végig, annak ellenére, hogy az áldozatszerepét túlzottnak éreztem kezdetben. Mintha mindenki a városban a lányt akarná bántani. Szerencsére Connor gyorsan tesz ez ellen.🤭
Kapcsolatuk ezer fokon égett és vérrel lett megpecsételve… szó szerint😩😮‍💨
Külön tetszett a lányok közötti barátság, ezek voltak számomra a regény fénypontjai.
Összességében egy pörgős, izgalmas és szexi történet volt, ahol végig tapintható volt a feszültség.
Következő trope-ok jelennek meg a könyvben:
- mostohatestvérek
- duci főhősnő
- második esély
- Forced proximity
- Enemies to lovers
- maffia románc
- morally grey karakter
- touch her and ☠️
- 🌶🌶🌶🌶
Várom a befejezést!!!

Laurie Gilmore könyveit már egy ideje nézegetem, de a vegyes értékelések miatt mindig halogattam az olvasást. Most viszont ez a kötet épp ott várt a könyvtár polcán, és gondoltam, miért is ne? Hát… jobb lett volna, ha ott hagyom.
Nem voltak nagy elvárásaim, de sajnos még azokat a minimálisakat sem tudta hozni. Őszintén, nem is tudom, mit vártam tőle, de biztosan nem azt, amit végül kaptam.
Iris és Archer kapcsolata egyértelműen szerelem első látásra volt, és szinte kizárólag a fizikai vonzalomra épült…sajnos. Meglepett, mennyire gyorsan és felszínesen alakult köztük minden; nem egyszer csak pislogtam a sorok fölött. Emiatt az egész kapcsolat laposnak tűnt számomra, és a karakterekhez sem tudtam igazán kötődni. Valahogy végig a „semleges zónában” maradtak.
Archer ötéves kislánya, Olive, aranyos volt, és talán ő volt a legszimpatikusabb szereplő az egész történetben. Viszont gyakran túlságosan is éretten viselkedett a korához képest, ami néha hiteltelenné tette, és ez kifejezetten zavart.
Pozitívum, hogy a könyv könnyen olvasható, gyorsan haladtam vele – de sajnos számomra unalmas volt, tele jól ismert klisékkel.
A befejezés teljesen erőltetettnek érződött, egyszerűen nem adott hozzá semmit a történethez.