Nincs engedélyezve a javascript.
19225522_317022815414458_3302470712254555130_n-1.jpg
Alexandra Kiadó
március 10.
200 éve született Madách Imre

200 éve született Madách Imre

Könyvajánló

Az ember tragédiája a magyar irodalom időtálló műve. Szerzője, Madách Imre kétszáz éve, 1823. január 20-án született Alsósztregován. A hányatott sorsú, törékeny testű és lelkű hazafiról azonban kevesen tudják, milyen betegségeket és botrányokat vészelt át, s miként vált a magyar közélet egyik legkiemelkedőbb alakjává.

Harsányi Zsolt több regényes életrajz megalkotója. Az Ember, küzdj’… Madách életének leghitelesebb és legátfogóbb feldolgozása. A magyar irodalom egyik legjelesebb alakjának életébe nyújt érzékeny betekintést.

A tüdőbajjal küszködő, gyenge szervezetű fiatal magánúton végezte tanulmányait. A piarista gimnázium után bölcsészetet és jogot tanult Pesten, egyetemi évei alatt szeretett bele barátja, Lónyay Menyhért húgába. Joghallgatóként már próbálkozott a versírással, Lantvirágok című kötete 1840-ben jelent meg. 1842-ben aljegyzőséget vállalt Nógrád megyében. 1845-ben feleségül vette Fráter Erzsébetet, édesanyja akarata ellenére. Az anyós-meny feszültség elől Madách az írásba menekült, ekkor született a Vadrózsák című dalciklusa.

Harsányi megkapóan ír a szabadságharc időszakáról. Madách egészségi állapota miatt ugyan nem tudott részt venni a harcokban, viszont annak bukása után menekülőket bújtatott, ami miatt egy évet töltött vizsgálati fogságban. Szabadulása után elvált feleségétől, életszemlélete pesszimistává alakult: A civilizátor című szatírája és Mózes című drámája ennek a korszaknak a terméke.

Fő műve, Az ember tragédiája, melyet szintén a szabadságharc után, bő egy éven belül írt meg. Ádámot és Évát 15 színen keresztül követjük, hogy velük együtt láthassuk az emberiség alakulásának történetét, választ keresve a lét értelmére. A kéziratot Arany János javította, aki rendkívüli potenciált látott a drámában, amelyet 1862-ben közöltek. Az ezután fellendülő irodalmi érdeklődésnek Madách rohamosan romló egészségi állapota állt útjába: 42 évesen, szívelégtelenségben halt meg Alsósztregován.

Harsányi Zsolt regénye a Legendás életek, legendás könyvek-sorozatban jelent meg, akárcsak leghíresebb alkotása, a Petőfi Sándor életéről szóló regénye, amely 90 év távlatából is az egyik legárnyaltabb képet adja a magyar kultúra mitikus alakjáról. A sorozatban helyet kap még felesége, Szendrey Júlia életrajza is, amely kimerítően részletes látlelet a nemzet özvegyének lelkivilágáról és megítéléséről

Ember, küzdj" ...
Magyarország legjobb karácsonyi könyvajánlata!

Ember, küzdj' ...

Madách Imre tragédiája

Harsányi Zsolt
Alexandra Kiadó (A)
Madách Imre: Az ember tragédiája szerzője. A legtöbben valószínűleg csak ennyit tudnak a magyar irodalom egyik legjelentősebb alakjáról, holott Madách fordulatos, botrányoktól sem mentes élete maga is egy regény lapjaira kívánkozik.