Nincs engedélyezve a javascript.
581159_438503079498424_1613393503_n-1.jpg
Európa Könyvkiadó
2022. január 19.
2022 szeptemberében érkezik az Amazon A Gyűrűk Ura-sorozata

2022 szeptemberében érkezik az Amazon A Gyűrűk Ura-sorozata

Megfilmesítés

Még 2017-ben röppent fel a hír, miszerint az Amazon megvásárolta A Gyűrűk Ura televíziós adaptációjának globális jogait a Tolkien-örökösöktől mintegy 250 millió dollárért, majd nem sokkal később hivatalossá vált, hogy sorozat készül a legendás trilógiából. Az is kiderült, hogy a sorozat nem az eredeti trilógia idejében fog játszódni, hanem egy évezredekkel korábbi időszakot, a Másodkort mutatja majd be Tolkien posztumusz kiadott könyve, A szilmarilok alapján.

Szauron például ekkor kovácsoltatta meg a Hatalom Gyűrűit a tündékkel, és ekkor készítette el titokban az Egy Gyűrűt is, valamint erre a korszakra esett Númenor szigetének virágzása és bukása is.

A Gyűrűk Ura I-III.

A Gyűrűk Ura I-III.

J. R. R. Tolkien
Európa Könyvkiadó, 2017.10.03.
"A Gyűrűk Ura tündérmese. Mégpedig -legalábbis terjedelmét tekintve- alighanem minden idők legnagyobb tündérmeséje. Tolkien képzelete szabadon, ráérősen kalandozik a könyv három vaskos kötetében - vagyis abban a képzelt időben, mikor a világ sorát még nem az ember szabta meg, hanem a jót és szépet, a gonoszat és álnokot egyaránt ember előtti lények, ősi erők képviselték.

Az első két epizód rendezője, J. A. Bayona, aki Belén Atiezával együtt producerként az egész sorozat általános megjelenéséért, képi világáért és koncepciójáért is felelt, korábban így nyilatkozott:

„J. R. R. Tolkien minden idők egyik legkivételesebb és leginspirálóbb történetét alkotta meg, és nekem, aki egész életemben nagy rajongója voltam, óriási megtiszteltetés, hogy csatlakozhatok ehhez a csapathoz. Alig várom, hogy a világ tévénézőit visszavihessem Középföldére, hogy felfedezhessék a Másodkor csodáit egy korábban sosem látott történetben.”

Az Amazon egy hivatalos összefoglalóban erősítette meg a sorozat legfontosabb részleteit:

„Ez az epikus dráma több ezer évvel J. R. R. Tolkien A hobbit és A Gyűrűk Ura eseményei előtt játszódik, és egy olyan korba repíti vissza a nézőket, amelyben nagyhatalmak kovácsolódtak, királyságok virágoztak fel és dőltek romba, hihetetlen hősök álltak ki próbákat, a remény a legvékonyabb szálakon függött, és a Tolkien tollából valaha született legnagyobb gonosztevő azzal fenyegetőzött, hogy sötétségbe borítja az egész világot. A sorozat a béke idején kezdődik, ismerős és új karakterek együttesét követi nyomon, akik szembeszállnak a régóta várt, újabb alakot öltött gonosszal Középföldén. A Ködhegység legsötétebb mélységeitől a tündék fővárosának, Lindonnak fenséges erdein át Númenor lélegzetelállító szigetkirályságáig, a térkép legtávolabbi pontjain ezek a királyságok és szereplők olyan örökséget faragnak majd, amely még sokáig él, miután ők már nem lesznek.”

Három főszereplőt jelentettek be idáig: Robert Aramayo (aki a Trónok harcából lehet ismerős) Beldort, a „tapasztalt harcost” fogja alakítani; Markella Kavengeh (Piknik a függő sziklánál) Tyrát, egy „empatikus” egyént – aki valószínűleg elf –; Joseph Mawle (A Trónok harca Benjen bácsija) pedig Oren, a főgonosz szerepében lesz látható. Érdemes megjegyezni, hogy ezen karakterek egyike sem Tolkien képzeletének szülötte – mindegyik új, eredeti karakter. Moryfdd Clark Cate Blanchett nyomdokaiba lép Galadriel szerepében, ami azt sugallja, hogy más ismerős szerepeket, például Elrondét is átdolgozhatják.

amazon_lord_of_the_rings_cast.jpg
A Gyűrűk Ura-sorozat eddig bejelentett szereplői

Tavaly augusztus elején zárult le az első évad forgatása Új-Zélandon, az Amazon pedig bejelentette, hogy az első rész 2022. szeptember 2-án (J. R. R. Tolkien halálának évfordulóján) érkezik, onnantól pedig hetente debütálnak majd az újabb epizódok.

A Peter Jackson által rendezett eredeti A Gyűrűk Ura-filmadaptációk minden idők legjövedelmezőbb és legdíjazottabb filmjei közé tartoznak a mintegy 2,9 milliárd dolláros bevételükkel és a 15 Oscar-díjjal (az összesen 30 jelölésből). J. R. R. Tolkien regényeinek jelentősége vitathatatlan – bátran állíthatjuk, hogy ezek a hatalomról, bátorságról és veszteségről szóló fantasyregények a műfaj meghatározó remekművei.

Január 3-án ünnepelték Tolkien születésének 130. évfordulóját, ennek apropóján több portál is beszámolt a szerző kevéssé ismert, talán sokak számára meghökkentő tulajdonságáról, mégpedig arról, hogy egy igazi tréfamester volt. Egyetemista korában például alapított egy Apolaustick nevű klubot azoknak, akik „elkötelezettek az önkényeztetés iránt”, egyszer pedig egy barátjával elkötöttek egy üres buszt, köröztek vele, majd beszédet mondtak az összegyűlt tömegnek. Évekkel később, már oxfordi tanárként sem veszítette el jókedvét – többször is előfordult, hogy angolszász harcosnak öltözve, baltával a kezében kergette egy döbbent szomszédját; de megesett az is, hogy előadás közben előhúzott egy négyhüvelykes (kb. 10 centis) zöld cipőt a zsebéből, ezzel bizonyítva a koboldok létezését. Imádta a jelmezeket is – egyszer C. S. Lewisszal jegesmedvének öltözve mentek el egy buliba – ami alapvetően nem beöltözős volt. Játékos hajlama pedig időskorában is megmaradt – gyakran a boltosok kezébe adta műfogsorát is az aprópénzzel együtt.

Minderről Tolkien ezt írta: „Nagyon egyszerű humorérzékem van, amit néha még az elismerő kritikusaim is fárasztónak találnak.”

Ha tudni szeretnéd, hogyan vált egy hányattatott sorsú kisfiúból, szeretetéhes kamaszból, később eminens oxfordi bölcsészhallgatóból a világ legnagyobb fantasyírója, a Cartaphilus Könyvkiadó Az ifjú Tolkien című kötetét ajánljuk.

Az ifjú Tolkien
Moobius november karácsony

Az ifjú Tolkien

Alexandre Sargos
Cartaphilus Könyvkiadó, 2021.04.01.
Hogyan lett egy hányattatott sorsú kisfiúból, szeretetéhes kamaszból, később eminens oxfordi bölcsészhallgatóból a világ legnagyobb fantasyírója? Erre a kérdésre keresi a választ Az ifjú Tolkien.