A Brontë nővérek első publikációjának története – vagy hívjuk őket inkább Bell fivéreknek?

Nők, akik nem féltek feszegetni a társadalom korlátait című cikksorozatunkat azzal a céllal indítottuk el, hogy bemutassuk a történelem női szereplőit, akik a tudományban, a művészetekben maradandót alkottak, illetve a társadalmi normák kedvező irányú változásáért sokat tettek, ám sokszor nem kapták meg a méltó elismerést tevékenységükért. Ugyanakkor könyvkiadóként kötelességünknek érezzük, hogy ezek között a kivételes nők között kiemelt szerepet biztosítsunk az irodalom szereplőinek, és megismertessük az olvasóinkkal számos olyan írónő történetét is, akik férfi álnéven, de legalábbis nevüket megváltoztatva kényszerültek publikálni.

Ha jártas vagy az angol irodalomban, vagy kedveled a 19. századi világirodalmi műveket, már egészen biztosan találkoztál a Brontë nővérek életművével. Azt azonban csak kevesen tudják, hogy Anne, Emily és Charlotte Brontë férfi álneveken, Acton,Ellis és Currer Bellként publikáltak először. A testvéreket kisgyermekként gyakran hagyták magukra a városoktól elszigetelt, mocsárvidéki otthonukban, így kreativitásukat kihasználva hamar vers- és történetírásba kezdtek.1846-ban saját költségükön adták ki első versgyűjteményüket, melyhez az előbbi férfi álneveket használták. Hogy miért döntöttek a nevük megváltoztatása mellett? Charlotte Brontë egy visszaemlékezésében azt írta, ebben a korban az írás a nők számára illetlen tevékenység volt, és féltek, hogy a kiadás nehézségein túl elítélnék őket, ha valódi nevük jelenne meg a könyvön, így csak a kezdőbetűket tartották meg. Az elővigyázatosság ellenére debütáló kötetükből mindössze két példány kelt el, ez azonban – szerencsére – nem tántorította el a nővéreket szenvedélyüktől.

A következő egy évben mindhárom nő előrukkolt egy-egy saját regénnyel, melyeket a mai napig jól ismerünk: megszületett az Agnes Grey, az Üvöltő szelek és a Jane Eyre. A könyveket továbbra is férfi álneveiken, hosszú ideig tartó kiadókeresés után publikálták, ám a siker ezúttal nem maradt el: Charlotte Brontë (ekkor még Currer Bell) Jane Eyre-je, valamint Emily Brontë (vagy ahogyan ekkor ismerték: Ellis Bell) története, a három kötetben kiadott, az Anne által írt Agnes Grey-t is tartalmazó Üvöltő szelek is rövidesen a kor bestsellereivé váltak. Az Üvöltő szeleket innovatív szerkezete, míg a Jane Eyre-t a tradicionális női szerepek megkérdőjelezése miatt sok kritika érte, sőt sokan azt találhatták, vajon a Bell testvérek valójában nők-e, vagy férfiak?

A kérdést végül a testvérek közül a legerősebb jellemként leírt Charlotte tisztázta, aki a kiadója javaslatára tett rendszeres londoni látogatásai egyikén felfedte saját maga és testvérei kilétét a publikum számára, így a világ végre megismerhette a Brontë nővéreket. Charlotte Brontë egyébként testvérei 1848-ban és 1849-ben bekövetkezett halála után az írást a gyász feldolgozásának eszközeként használta, és megírta Shirley című regényét, amelyben a nők társadalmi szerepéről ír, és amelynek főszereplőivel szeretett nővéreinek állít emléket: a címszereplő Shirley-ben Emilynek, olyannak ábrázolva őt, amilyenné válhatott volna, ha megvannak rá a lehetőségei, Caroline-ban pedig Anne alakját igyekszik megörökíteni. Charlotte Brontë szerencsésen elkerülte a tüdőgyulladást, ami a kor egyik legtöbb halált okozó betegségének számított– két nővérének és egyetlen fiútestvérének életét követelte –, ám mindössze 38 évesen, terhességi komplikációk miatt elhunyt.

Manapság már nehéz elképzelni, hogy Jane Eyre kitörő szerelmi vallomását egy férfi vetette volna papírra, vagy egy férfi írt volna olyan mélyrehatóan és testközelből nevelőnőkről és felszínes úri kisasszonyokról, ahogyan Anne Brontë tette. Ugyanakkor koruk társadalmi elvárásai megkövetelték a Brontë nővérektől, hogy valódi személyüket elrejtve mutassák be műveiket. Hatalmas bátorságra utal, hogy a társadalom korlátait feszegetve a regények megjelenése után nem sokkal felvállalták önmagukat, ezzel is fontos mérföldkövet téve a női szerzők elismerésének rögös útjára.