Május 20-án, hétfő hajnalban elérhetővé vált a Trónok harca sorozat befejező epizódja, és ezzel egy sokak számára meghatározó korszak ért véget.
A sorozat alapjául szolgáló A tűz és jég dala című könyvsorozat szerzője, George R. R. Martin is nehezen tudja elhinni, hogy befejeződött a show – vallotta be blogposztjában.
Amint köztudott, a befejező évadok már nem az ő írásai alapján készültek, hiszen a sorozat hatalmas sikere miatt a készítők úgy döntöttek, nem várják meg a könyvek elkészültét. Martin azt is elismerte posztjában, hogy nagyon elkésett az utolsó két kötettel, ugyanakkor biztosította olvasóit, hogy azok ténylegesen el fognak készülni. Sőt, egy érdekes megjegyzést is tett a várható befejezéssel kapcsolatban:
„Hogy lesz vége? Ugyanúgy, mint a sorozatban? Máshogy? Nos… igen. És nem. És igen. És nem. És igen. És nem. És igen. [...] Vannak karakterek, akiket nem írtak bele a sorozatba, és vannak olyanok is, akik a képernyőn meghaltak, de a könyvben még élnek… És igen, lesznek unikornisok is… vagyis valami annak nevezhető.”
Hozzátette, buta kérdés, hogy a sorozat vagy a könyvek befejezése lesz-e az „igazi” vég.
„Én megírom. Ti elolvassátok. Aztán mindenki önállóan eldönti, tetszik-e neki vagy sem, és vitatkozhat róla majd az interneten.”