Nincs engedélyezve a javascript.
19225522_317022815414458_3302470712254555130_n-1.jpg
Alexandra Kiadó
2023. október 7.
A zenének a pokolban is szólnia kell

A zenének a pokolban is szólnia kell

Előrendelhető újdonság

„Amikor már jártál Auschwitzban, soha nem hagyhatod el teljesen. Ha nem voltál ott, soha nem értheted meg igazán.”

Egy könyv, ami nemcsak azért különleges, mert érdekes témát dolgoz fel, hanem a feldolgozás módja is újszerű. Igaz, ez a történet már egy másik könyvben ugyanezzel a címmel napvilágot látott, mégis képes új élményt nyújtani. Már megannyi második világháborús könyvvel találkozhattunk, de még mindig vannak olyan események, melyek kibontásra várnak. Mint a karmesterből és hivatásos zenészekből álló auschwitzi foglyok esetében is. Soha nem tudhatták, hogy éppen meg fogják őket verni, embertársaikat gázkamrába küldeni, vagy hogy éppen az SS-tisztek, azaz Adolf Hitler vezetése alatt álló Nemzetiszocialista Német Munkáspárt paramilitáris, félkatonai szervezetének tagjai olyan kedvükben voltak, hogy hallgassanak egy kis komolyzenét. Az Auschwitz-Birkenau női tábori zenekaráról sokan nem tudják, de Alma Rosé is vezette, akinek ma már nagy hírneve van a hegedűművészek körében, és Gustav Mahler zeneszerző unokahúga is volt egyben.

Jean-Jacques Felstein a memoár (magyarul emlékirat) adta lehetőségeket használja ki, amikor tollat ragad, és megpróbálja szavakkal kifejezni, hogyan élte meg, hogy 35 éves koráig semmit sem tudott anyja legmeghatározóbb életszakaszáról. A memoár prózai, epikus műfaj, nevezhetjük közzétett önéletrajznak is. Jelentős darabjainak nagy része szépirodalomnak tekinthető. Emellett tartalmaz bibliográfiai elemeket is, amelyek segítik az események egymásutánjának követését. Maga a könyv az édesanyjának szánt levél.

Nehéz témát választott az író azzal, hogy megpróbálja a kicsiként számára érthetetlen családi történelmet kibogozni. Ahogy idősödik, úgy kerül egyre több fontos információ birtokába édesanyja, a zsidó származású Elsa Miller, és a holokauszt témájával kapcsolatban. Bár Elsa korán meghalt, túlélt egy koncentrációs tábort. A holokauszt mint történelmi esemény 1933-tól egészen 1945-ig tartott, így Jean-Jacques édesanyja 1943-as deportálásával kétévnyi komoly szenvedést élt túl. Azonban hazatérése után már nem tudott ugyanúgy visszaülni a családi asztalhoz, mint azelőtt. Sőt, nemcsak hogy túlélte, de, mint fia rádöbben, a női zenekar tagja volt a poklok poklán. Talán azért sikerült megmenekülnie, mert nem „egyszerű” rab volt? Érdekes gondolat, hiszen oly sokan, köztük nővére, Lydia is halálát lelte Auschwitzban. A kíváncsi Jean-Jacques rengeteg energiát fektetett bele a nyomozásba. Tulajdonképpen az írónak kettő gyermekkora volt, mert szülei elváltak, és hol édesapjához, hol édesanyjához ingázott Németország határain belül. Gyermekként látta az anyja karján a számokat, melyeket egy nyakkendővel próbált eltakarni, hogy ne emlékezzen a rémálmokat okozó eseményekre. Az iskolában tanultakból és az otthon hallottakból kikövetkeztetve rájött, miben is lehetett része Elsának. Az egyetlen alkalom, amikor hajlandó volt fiával beszélni erről a témáról, az volt, amikor együtt megnézték az Anne Frank naplóját, és elmagyarázta fiának, hogyan halt meg majdnem Anne Frank tífuszban. Azokat a mondatokat is hallotta a kisfiú, amikor a család arról beszélt, hogy Lydia, Elsa nővére nem élte túl. Őt már csak képekről volt lehetősége megismerni. Azonban a fordulópontot az hozta el, amikor egy távoli rokon szembesítette vele, hogy édesanyja is részese volt a koncentrációs táborok szörnyűségének.

Auschwitz hegedűse
Árfelező hónap!

Auschwitz hegedűse

A zenének a pokolban is szólnia kell

Jean-Jacques Felstein
Alexandra Kiadó (A), 2023.11.02.
A kicsi Jean-Jacques alapvető élménye édesanyja távolléte és hidegsége. Ahogy idősebb lesz, a családi asztalnál elejtett szavakból, kihallgatott beszélgetésfoszlányokból és legfőképpen a hallgatásból, az asztal melletti üres helyekből bontakozik ki előtte a történet, amit korán meghalt édesanyjával esélye sem lesz megbeszélni.

Első lépésként felkereste a többi túlélő zenekari zenészt a táborból, akiket név szerint is említ a könyvben, ezzel megadva az őket megillető tiszteletet. Először Hélène és Violette, két francia származású zsidó hegedűs segít neki a történet kibogozásában. Majd a gyermekéveit Németországban töltő Jean-Jacques számtalan országba elutazik, és minden utazással újabb hasznos információk birtokába kerül. Két narrátori hang kíséri végig az olvasót a történeten. Az egyik a kíváncsiság által motivált kisfiú, aki a legőszintébben ír a benne kavargó vegyes érzelmekről és a lelki megpróbáltatásról, amit az új információk okoznak számára. A másik az Elsa szemszögéből kibontakozó történet elbeszélője. Éppen emiatt a könyv időben néha visszaugrik, majd megint visszatér a jelenbe, de talán ezzel tudja a legnagyobb perspektívát nyújtani az olvasóknak.

„Megrázó és értékes történet az auschwitzi női zenekarról és egy férfi kísérletéről, hogy többet tudjon meg édesanyja titkos múltjáról.”